RÉSZVÉNYPIAC – Bizalmi krízis

A kormányzati intézkedések óta a befektetők változatlanul bizalmatlanok. A helyzetet tovább nehezítette a Matávnál történt tulajdonosi váltás.

Sokéves negatív rekord dőlt meg e hét hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén: a részvényforgalom mindössze 3,75 milliárd forintot ért el. Igaz, a rendkívül alacsony érték annak volt betudható, hogy a börze legnagyobb kapitalizációjú társaságának kereskedését hétfőn reggel felfüggesztették, s csak délután 4 órakor indították el újra. A Matáv 3 órakor bejelentette, hogy tulajdonosi köre jelentősen átalakult: a Deutsche Telekom ugyanis 2,2 milliárd dollárért (mintegy 600 milliárd forint) megvásárolta az Ameritechet felvásárló SBC-től a MagyarCom 50 százalékát, így 29,765 százalékos részvénypaketthez jutott. A Deutsche Telekom az akvizíció után a részvények 59,53 százalékának birtokában a Matáv egyedüli fő tulajdonosává vált. Egyelőre még nem látszik, hogy mindez okoz-e változást a legnagyobb magyar tőzsdei cég stratégiájában, de néhány szakértő máris felhívja a figyelmet az amerikai tulajdonos eddigi kiegyensúlyozó szerepére. A befektetők körében vegyes fogadtásra talált a hír, kedden napközben már 1840-1845 forintot ért csupán a részvény.

A befektetők mind bizalmatlanabbak a pesti tőzsde egészét illetően. Ez részben a Fed sorozatos kamatemelései miatt rossz nemzetközi tőzsdei hangulattal indokolható, bár a Fed az elmúlt kedden változatlanul hagyta a kamatlábakat és augusztusban is legfeljebb negyed százalékpontos emelésre kell számítani. Ugyanakkor ennél negatívabban, s talán hosszabb távon hatnak a piaci hangulatra a kormány piacidegen, az elmúlt évek folyamataival ellentétes intézkedései. A fennálló törvényekkel összhangban nem lévő gázáremelés, a jövő évi gázárak bejelentésének módja és a gyógyszerár-tárgyalások halogatása nem csalogat újabb befektetőket a pesti parkettre.

Ennek nyomán nem meglepő, hogy a múlt héten 11 százalékkal csökkent a Primagáz és 9 százalékkal a Mol árfolyama. Ez utóbbi részvény kurzusa az 1998-as orosz válság óta nem volt ilyen alacsony. A részvények többségének egy-két százalékos lemorzsolódása mellett számottevően gyengült a Synergon, a TVK és a tőkeemelésre készülő Pick is. Az A kategóriás papírok közül csak a Démász, a Graboplast és az elmúlt két hétben már súlyos árfolyamesést elszenvedő Egis tudott enyhén emelkedni. –