Legalább most már közelíti a vagyonunk az életszínvonalunkat – lakonikusan csak így nyugtázta a történteket az orosz válság miatt egy pár százmillióval megrövidült hazai kisbefektető. Nem akármelyik persze, hanem a tőzsdei körökben jól ismert, legendás játékos. Az itthoni befektetőknek van ugyanis egy rendkívül szűk köre, amelynek tagjai szenvedélyesen – és az így felhalmozott vagyonukról szóló híresztelések szerint többnyire sikeresen – spekulálnak, ámde életmódjukon, fellépésükön mindez fikarcnyi nyomot sem hagy. Nem így a magyar tőzsdetörténet egy másik, ugyancsak gyakran anekdotákba foglalt csoportján, a néhány éve a tőzsde meredek felfutásakor kifejezetten csak a BUX-szal zsonglőrködő, bronzbarnára sült, felékszerezett, aranyozott mobiltelefonnal felvértezett, s nagyra szabott, mutatós autóval közlekedő ifjakon. Az utóbbi csoport azóta szinte teljesen kikopott a tőzsdéről, éspedig éppen az addig nagy pénzt hozó BUX-ügyleteket nyögve. A felfutáskor akár hetente milliókat zsebre tevők a krach idején a zálogházaknak adtak munkát, néhányan pedig tartozásokat hátrahagyva egyszerűen eltűntek a brókercégek szeme elől.
SOKFÉLESÉG. Ezek persze csupán a hazai kisbefektetők sokféleségének határait kijelölő végletek. E befektető lehet tehetős, de mégis gyakrabban szegény; lehet idősebb, de inkább fiatal; lehet tapasztalt veterán, de még inkább olyan, aki frissen szerezte befektetési élményeit. A Figyelő felkérésére, az ABN-Amro Equities (Hungary) Rt. támogatásával, a Marketing Centrum Országos Piackutató Intézet által elvégzett felmérés mindenesetre arra a kevéssé meglepő eredményre jutott, hogy nagyobb eséllyel találhatunk tőzsdézőt a magasabb jövedelemmel rendelkező, budapesti diplomások körében, mint bármely más társadalmi csoportban. Ezzel együtt érdemes különbséget tennünk a tőzsdét szinte munkahelynek és legfőbb jövedelemforrásnak tekintő spekulánsok, illetve azon polgárok között, akik valamilyen egyéb indíttatásból a börzére bízzák a pénzük egy részét. Az előbbiek rétege mára jócskán megfogyatkozott, csupán a legtőkeerősebbek, a dörzsöltek maradtak állva.
Jóllehet, az átlagpolgár éppen a nagy nyereségeket elkönyvelő nagyjátékosokat megirigyelve igyekszik a parkettre, azután viszont nemigen foglalkozik a részvényeivel. Hamar ráébred ugyanis, hogy a jelentős nyereséghez rengeteg idő – gyakran napi 10 óra – és megannyi nem mindennapi képesség szükségeltetik. Mindemellett pedig a nagy ügylethez nemritkán “el is kell veszíteni” sok ezer, vagy akár sok millió forintot.
Ez az élmény sokakat eltántorít. Olyannyira, hogy a Figyelő-felmérésben megkérdezettek több mint fele akkor sem tenné ki a pénzét tőzsdei árfolyamok kényének-kedvének, ha annyi lenne belőle, mint a pelyva. (A válaszadók közel negyede egyébként tisztességtelennek is tartja a tőzsdei gazdagodást, s csak 29 százalékuk vallotta ennek az ellenkezőjét; 47 százalék pedig nem foglalt állást ebben.) A kutatás eredményei szerint ugyanakkor a polgárok 13 százaléka igenis éppen a tőzsdére vinné, ha volna mit. S hogy hányan keresik ott a boldogulást máris? A Marketing Centrum felmérése szerint a lakosság nagyjából 2 százaléka. Ez persze kiegészíthető a részvényekbe közvetve, befektetési jegyek révén invesztálók arányával. E két csoport együttesen, kutatásról kutatásra eltérő hányadot mutat; nagyjából az valószínűsíthető, hogy a magyar lakosság mintegy 10 százaléka van jelenleg valamilyen módon “részvényközelben”. Ezt alátámasztják a háztartások vagyoni helyzetéről szóló hivatalos adatok is. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb statisztikája szerint április végén a lakosság a pénzének 4,3 százalékát fialtatta a tőzsdén – ez több mint negyedmilliárd forint -, további 7,8 százalékot pedig befektetési jegyekben kamatoztatott (a lakossági megtakarítások összetételéről lásd grafikonunkat). Az utóbbi két évben e két értékpapírfajtára szánt lakossági befektetés aránya összességében nemigen változott, csak éppen lassacskán teret nyertek a befektetési jegyek, s csökkentek a közvetlen részvénybefektetések. (A megtakarítások alakulásáról lásd külön írásunkat.)
“Az európai kontinens hagyományait ismerve nincs okunk az elégedetlenségre” – mondja Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. vezérigazgatója. A tőzsdézők aránya tőlünk nyugatra is csupán néhány százalékra tehető, sokkal népszerűbbek a konzervatív megtakarításként tekintett nyugdíjalapok és biztosítások. A tradíciók az angolszász országokban vonzanak a lakosságból nagyobb hányadot a tőzsdei parkett közelébe. Az Egyesült Államokban például a háztartások közel egynegyedét, más felmérések szerint a lakosság felét. E két adat még csak ellent sem mond egymásnak, különösen ha figyelembe vesszük, hogy a tengerentúlon már a középiskolások is a börze felé kacsingatnak. Sőt, a 12-17 éves korosztály több mint 10 százaléka onnan szerzi a “zsebpénzét”, és még ugyanennyien a befektetési alapoktól várják a meggazdagodást – mutatja a Merrill Lynch felmérése. (Megjegyzendő persze, hogy ott e korosztály 70 százaléka rendelkezik bankszámlával, jóllehet ugyanennyinek azért van otthoni malacperselye is.) Az amerikai tőzsdézőkkel az öreg kontinensen csak a britek és a hollandok tartanak lépést. Érdekes ugyanakkor az utóbbiakkal szomszédos Belgium esete. A kifejezetten kockázatkerülőnek tartott ottani népség közel egynegyede vásárolt már részvényt – mutatja egy, a brüsszeli Le Soirban közzétett felmérés. A tőzsdézés ott leginkább a magasabb társadalmi réteghez tartozók szokása, sőt, alkalmasint szenvedélye – több mint egyharmaduknak van a birtokában börzén vett értékpapír -, meglepő ugyanakkor, hogy az 55 éven felüliek vállalkozó kedve nagyobb, mint a 35 év alattiaké. A belga részvényvásárlási kedvnek további lökést adhat a brüsszeli tőzsde bejelentett egyesülése nagyobb és tőkeerősebb párizsi és amszterdami szomszédjaival – vélik helyi szakértők.
BEÁLLTAK. “A közvetlen részvény- és kötvénybefektetéseknek a mainál lényegesen nagyobb térnyerése a magyar lakosság körében nem is várható” – vetíti előre Lőrincz Benedek, a Raiffeisen Befektetési Alapkezelő Rt. vezérigazgatója. Az ilyen megtakarítások aránya csupán a GDP növekedésének tempójában bővülhet, esetleg annál valamivel gyorsabban, az ország tehát e tekintetben inkább az osztrák és a német mintát követi majd. Ott ugyanis a lakossági megtakarítások felét nyugdíjpénztárak, biztosítótársaságok és a befektetési alapkezelők istápolják, míg itthon 20 százalék körüli ez az arány. A közeljövőben nagyobb részvénykibocsátás sem várható, leszámítva az utolsó állami “akciót”, az Antenna Hungária papírjainak értékesítését, ahol esetleg kárpótlási jegyekkel is lehet majd fizetni. A kisbefektetők körében ugyanakkor a legutóbbi tőzsdei premier, a Graphisoft budapesti bevezetése sem váltotta ki a régebben megszokott “befektetői őrületet”. Színfoltot jelenthet azonban a piacon a hazai óriáscégek kötvénykínálata, főként, ha a korábbi gyakorlattal ellentétben a kisbefektetők is vásárolhatnak az állampapírokét meghaladó hozamú eszközökből.
BIZALMATLANUL. Noha a hazai tőzsdézési hajlandóság az európai átlagot megüti, a többség kifejezetten bizalmatlan. Nem csupán az árfolyamok kiszámíthatatlan alakulásától tart, hanem egyenesen a brókerektől félti a pénzét. A Marketing Centrum szerint a polgárok közel 60 százaléka semmilyen körülmények között sem testálná a pénzét brókercégre, és a már tőzsdéző 2 százalék mellett csak további 10 százalékban merült fel egyáltalán, hogy valaha betérjen egy brókerhez. Az adatok persze azt is mutatják: ahogy az illető jövedelme, végzettsége, a lakóhelyéül szolgáló település lélekszáma nő – azaz közelíti a már tőzsdézők jellemzőit -, úgy annál valószínűbb, hogy ilyen lépést fontolgat.
Ennél is szembeötlőbb azonban az az eredmény, miszerint a megkérdezetteknek csupán 6 százaléka tartja kizártnak, hogy – ügyfeleit átvágva – egy brókercég saját zsebére dolgozzon. A válaszadók egyötödének kifejezetten meggyőződése, hogy a brókercégek a rájuk bízott pénz egy részét a saját javukra fordítják, és még kétszer ennyien tarják valószínűnek, hogy e cégek a pénzzel nem minden esetben az ügyfél érdekeit szem előtt tartva sáfárkodnak.
Ezt a bizalmatlanságot maguk a brókerek is érzékelik. “Minthogy ezen intézmény megítélése ma eléggé kétes, sokszor az ügyfélkapcsolatokkal foglalkozó, brókerkörökben csak ťsalesŤ néven emlegetett munkatársak rátermettségétől függ, meg tudják-e nyerni az ügyfeleket” – mondja Légrádi Zoltán, a Rabobank Rt. kockázatkezelő munkatársa. A hazai befektetési tanácsadó szakma éppen ezért “piramisépítésből” él, azaz az ügyfelek ajánlják az ismerőseiknek a “jó brókereket”, a portfóliókezeléssel magas szinten foglalkozó szakértőket. Ezt részben megerősítik a kutatás tapasztalatai, miszerint valóban fontos szempont, hogy mit mond az ismerős, ám a válaszok valamelyest körültekintőbb magatartást jeleznek. Fontosabbnak ítéltetik ugyanis ennél a cég hírneve, tőkeereje és egyéb pénzügyi adatai, valamint banki kapcsolatai. Ennek ellenére ezen a fiatal piacon a legtöbb ügyfél azért választ ki magának egy bizonyos tanácsadót, mert “az az aranyos fiatalember a múltkor is milyen jó tippet adott” – jegyzi meg Légrádi, aki szerint itthon egyelőre vajmi keveset jelent egy brókercég prospektusára ragasztott, a nemzetközi tőkepiacon fajsúlyosnak számító kockázatminősítés. “A kisebb cégek intenzív és költséges marketingkampánya pedig még vissza is üthet” – mondja Lőrincz Benedek. Felettébb gyanús, ha egy vállalkozás tízmilliókat költ az ügyfelek megnyerésére; ebből azok előbb következtetnek simlis ügyletekre, vagy a cég súlyos problémáira, mint pusztán az illető szolgáltatás bemutatásának szándékára. Vértes András szerint viszont e bizalmatlanság, mondhatni, egészséges. Az orosz pénzügyi válság idején a brókerpiacon ugyanis csak elkezdődött, ám még nem zárult le az a tisztulási folyamat, amelyen a bank- és a biztosítási szféra már túljutott. Ez előbb-utóbb véget ér, és néhány éven belül az a “tanulási folyamat” is tetőzik, amelynek során az emberek többsége belátja: a vagyonkezelés valódi szakma, és célszerű hozzáértő szakemberre bízni a pénzt. Mindazonáltal máris van a brókereknek és a befektetési bankoknak egy olyan köre, amely egyfelől biztos pénzügyi háttérrel rendelkezik, azaz hirtelen tömeges árfolyamesés sem rendíti meg. Másfelől sok helyütt mára erős elemzői gárda nőtte ki magát. Olyan csapat, amely nem csupán egy-két napra szóló vételi, eladási ajánlatokat kerekít, hanem hosszú távú tőzsdei befektetéshez alkalmas, megalapozott elemzéseket készít – igyekszik leszögezni Erdei Tommy, az ABN Amro Equities (Hungary) Rt. vezető elemzője.
S hogy az ügyfelek ma mit várnak el a brókertől? A felmérés tanúsága szerint elsősorban azt, hogy megbízható legyen. Majdnem ugyanennyire fontos a szakmai felkészültség és a precizitás is, de a citált szempontok között az azonnali elérhetőség és az úriemberi viselkedés, a megfelelő stílus szintén szerepel.
Mindenesetre az ügyfelek java része, ha egyszer a parkettre tévedt, sokáig ottragad. Van, aki “beleszeret”: olyan aktív tőzsdei életet él – egész nap csak vesz és elad – , hogy akár évi több millió forintnyi díjat is a brókercégnél hagy. A másik véglet, amikor a befektető összes megtakarítását egy merész gondolattól vezérelve a “tuti tippre” teszi föl, és vár. Általában így tesz még azután is, hogy a remek ötlet tuti fiaskónak bizonyul. Hiába a tanács: az idő pénz, akár más – e bukást sokszorosan megtérítő – lehetőséget elszalasztva évekig képes egy részvény jószerencséjében reménykedni. Az egyszeri kisbefektető ugyanakkor bőven szerezhetett tapasztalatot már a fiatal hazai tőzsdén is, így lassacskán megértheti a nemrég elhunyt legendás tőzsdeguru, André Kostolany szavait: “Fiacskáim, én megmondtam, a tőzsde nem egyirányú utca!”
(Közreműködött:Gyévai Zoltán, Brüsszel, Szászi Júlia, Bécs és Szép Ildikó)