LEJTMENETBEN A SONY – Rossz szellemek Játékországban

A Sonynál hirtelen rosszul néz ki minden: az eladások, a részvényárfolyam - és a jövő.

Mindig is szeretett a távolabbi jövőbe teikinteni a Sony Corp. elnöke. Amikor Idei Nobujuki öt évvel ezelőtt a vállalat élére került, a nagyszabású szerkezetátalakítás feladata várt rá. Jelenleg viszont az innovatív termékek – köztük a Vaio nevű karcsú hordozható személyi számítógép – határozzák meg a hangulatot az általa irányított cégnél. Mostanában, ahányszor csak alkalma van rá, a 62 esztendős Idei arról beszél, hogy a Sony előtt internetes jövő áll: hamarosan minden a világhálóhoz fog kapcsolódni, a nagy karriert befutott Walkmantől a népszerű PlayStationig.

A vízió csábító, és a befektetők egy ideig vevők is voltak rá. A Sony részvényárfolyama, miután tavaly megháromszorozódott, március elsején 152 dolláros rekordszintet ért el. Három nappal később a vállalat piacra dobta a régóta beharangozott PlayStation2 nevű termékét. Elektronikus játéknak soha nem volt még akkora sikere a bemutatkozáskor: Japánban az első három napon 980 ezer darab fogyott el belőle. Elég ok az ünneplésre, nem igaz?

Több ok van azonban az aggodalomra. Mobil kommunikáció, személyi számítógépek, filmgyártás: mindezeken a piacokon hirtelen romlani kezdett a Sony teljesítménye. Még a PlayStationt kifejlesztő Sony Computer Entertainment videójáték-részleg is hatalmas konkurenciával néz szembe a Microsoft részéről. Ami pedig a részvényeket illeti, az árfolyam május 24-én 89 dolláron állt, 40 százalékkal elmaradva a három hónappal korábbi rekordtól. És semmi jele annak, hogy fordulatra lehetne számítani. “A Sonynak nincs olyan meggyőző érve, amellyel felnyomhatná az árfolyamot” – állítja a Nikko Salomon Smith Barney egyik tokiói ágazati elemzője.

Éppenséggel ez a cég elnökének dilemmája. Idei Nobujuki számára elengedhetetlen a piaci kapitalizáció növekedése, hogy legyen miből finanszírozni az átalakulást, amelynek eredményeként megszülethetne – ahogyan ő nevezi – az “eSony”. Tavaly útjára indította az 1946-ban alapított vállalat történetének legambiciózusabb szerkezetátalakítási programját. Azután meghirdette a terveket, hogy a Sony bevonul az internetes szolgáltatásba, ahhoz szükséges eszközöket fog gyártani, s vezetékes és széles sávú hálózatokon keresztül terjeszti majd filmjeit, zenei felvételeit és játékait.

Mindez nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a piaci kapitalizáció márciusra 130 milliárd dollárra szökött fel – a május végi érték duplájára. De mivel az eSonyból szinte semmi sem volt kézzelfogható, Idei elképzelése ki volt szolgáltatva annak, hogy a piacok milyen ítéletet alkotnak róla. Még az új részvénykibocsátással együtt is 80 milliárd dollárra süllyedt a cég piaci kapitalizációja. “A Sony nem állt elő semmi konkrétummal.

ÁTALAKÍTÁS. Idei Nobujuki reakciója túlságosan is szokványos. Május 8-án bejelentette a vállalat vezetésének újabb, immár sokadik átalakítását. Azt állítja, hogy az új felállásban módja lesz a stratégiára összpontosítani. De aligha elégséges a csapat összetételének módosítása.

Itt van például a Sony Pictures Entertainment. A részleg szinte bizonyosan veszít a nemrég bemutatott I Dreamed of Africa című filmen. Annak előállítása több mint 80 millió dollárba került, jegyeladásból viszont eddig mindössze 5 millió dollár bevétel származott.

Hasonlóképpen problematikus terület a mobil kommunikáció. A Sony messze le van maradva olyan cégek mögött, mint a Matsushita, a NEC és a Fujitsu. Márpedig a verseny rontja a szórakoztató elektronikai termékek nyereségrátáját, miközben az utóbb felsorolt cégek is panaszkodnak az árcsökkenés miatt.

A Sony kiábrándító 1999-es eredményei aligha értek meglepetésként bárkit is azok április végi bejelentésekor. Az árbevétel 62,5 milliárd dolláron stagnált, míg az üzemi nyereség 31 százalékkal, 2,3 milliárd dollárra esett vissza. A társaság befektetési kapcsolatokért felelős igazgatója első helyen a jennek a dollárral szemben bekövetkezett erősödésével magyarázta a rossz mutatókat. A vállalat elektronikai üzletága, amely a forgalom kétharmadát adja, a jen felértékelődése miatt 1,7 milliárd dollár veszteséget volt kénytelen elkönyvelni. Más multik azonban sikeresen ellensúlyozták a nemzeti valuta erősödését. A Toyota például szerény nyereséget könyvelhetett el új termékek indítása révén.

ELHANYAGOLT PIAC. S ha mindez még nem elég, bajokra utaló jelek látszanak Játékországban is. A Microsoft az ősszel tervezi piacra dobni az internetre csatlakoztatható X-Boxot. A Sony Computer Entertainment Japánban nem tudta a kibocsátáskor beállított havi 500 ezer darabos szint fölé tornászni az új generációs PlayStation gyártását. Noha az év hátralévő részében az új gyártósor már lehetővé teszi majd a kibocsátás megduplázását, játékpiaci szakértők kíváncsian várják, hogy a Sony képes lesz-e kielégíteni a keresletet az Egyesült Államokban és Európában, ahová az idén ősszel érkeznek meg az első szállítmányok. Megeshet eközben, hogy a vállalat – mialatt a PlayStation2 sikerére koncentrál – elhanyagolja hagyományos piacát. Tíz amerikai kiskereskedő cég közül 7 arról számolt be, hogy kifogyott a játék első szériájából, amelyet még mindig sokkal többen használnak, mint az új változatot. Ez kockázatos dolog, mivel a játékbiznisz a Sony életeleme. A PlayStation hardver és szoftver tavaly az árbevételhez 9, a profithoz viszont 27 százalékkal járult hozzá.

A PlayStation korántsem csak a rövid távú eredmények miatt fontos Idei számára. A játékdoboz idővel alkalmassá válhat arra, hogy internetes tartalmakat töltsön le és webkapuként funkcionáljon, miáltal egy egész otthoni hálózat magját alkothatja. “A Sony elnökének reputációja attól függ, hogy tud-e üzletet csinálni az internetből” – figyelmeztet egy japán elektronikai elemző. Először is a PlayStation2 sikerét kell megalapozni. A befektetők kivárnak.

Címkék: Hetilap: Cég+piac