Bor és hatalom

A több ezer tokaji szőlősgazda közül a “legnevesebb” a miniszterelnök felesége. Ahogyan azt már a sajtó korábban is hírül adta, Lévai Anikó jelentős, 50 ezer négyzetméteres földterülettel rendelkezik a borvidéken, üzletrésszel bír abban a kft.-ben, amely a szőlőbirtok ügyeit intézi, kezdve a földműveléstől, egészen a megtermelt bor értékesítéséig. A céget még az is érdekessé teszi, [...]

A több ezer tokaji szőlősgazda közül a “legnevesebb” a miniszterelnök felesége. Ahogyan azt már a sajtó korábban is hírül adta, Lévai Anikó jelentős, 50 ezer négyzetméteres földterülettel rendelkezik a borvidéken, üzletrésszel bír abban a kft.-ben, amely a szőlőbirtok ügyeit intézi, kezdve a földműveléstől, egészen a megtermelt bor értékesítéséig. A céget még az is érdekessé teszi, hogy a borvidéken működő állami társasággal, a Tokaj Kereskedőházzal feltűnőek a személyi összekapcsolódások, jóllehet, értesüléseink szerint, a két társaság nincs üzleti kapcsolatban.

A miniszterelnöki szőlős-befektetés “ötletgazdája” Szász I. Attila. A budapesti ügyvéd aki a cég jogi képviseletét is ellátja, de egyes forrásaink szerint befolyása ennél nagyobb: szavaira a cég irányítói is hallgatnak. Emellett Szász I. Attila korábban csaknem egy éven át közös céget jegyzett a Tokaj Kereskedőházat felügyelő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. elnök-vezérigazgatójával, Gansperger Gyulával. Igaz, a privatizációs szervezet első emberét nem sokkal a választások után, s kinevezésével nagyjából egy időben, 1998. július 28-i hatállyal törölték a tulajdonosok közül. Az említett közös céget, az 1998. december 31-e óta már végelszámolás alatt álló, egymillió forintos alaptőkéjű Connaisseur Kft.-t 1996-ban alapították, tevékenységei között egyebek mellett a szőlőtermesztés is szerepel.

Érdekes részlet még, hogy a Tokaj Kereskedőháznál két Stumpf is dolgozik: Stumpf Miklós gazdasági vezérigazgató-helyettes – akiről a térségben úgy tartják, hogy ő az igazi erős ember az irányításban -, továbbá a marketingmunkát végző Stumpf András; mindketten közeli rokonai a miniszterelnök közvetlen munkatársának, az ÁPV Rt.-t – s így végeredményben a kereskedőházat is – felügyelő Stumpf István kancelláriaminiszternek. Stumpf Miklós évekig volt a sátoraljaújhelyi földhivatal vezetője, azután került a kereskedőházhoz, hogy 1999 júniusában az állami vagyonkezelő indokolás nélkül leváltotta a cég vezérigazgatóját, Gerwald Lászlót. Akkor maga a kancelláriaminiszter is elismerte személyes érintettségét, s éppen hegyaljai származására hivatkozva nem kívánt állást foglalni a vezérváltás ügyében.

Szász I. Attila – a sajtóban eddig megjelent adatok szerint – még 1992-ben vett szőlőterületet Sárazsadányban. A faluban faháza is van, ahol többször vendégül látta a miniszterelnököt és családját; az ismeretség eredete, hogy Lévai Anikóval korábban közös ügyvédi irodában dolgoztak. Az ügyvéd kapacitálta azután földvásárlásra a kormányfő feleségét, csakúgy mint jelenlegi ügyvédtársát, Duda Attilát, továbbá a Postabank Rt. 1998-ban kinevezett elnökét, Madarász Lászlót, no meg Magyarország párizsi nagykövetét, Kékessy Dezsőt. A társaságból a legnagyobb földterülettel Lévai Anikó rendelkezik.

Ők öten egyaránt 20 százalékkal résztulajdonosai az 1997-ben olaszliszkai székhellyel alapított, jelenleg 3 millió forintos alaptőkéjű Szárhegy Dűlő-Sárazsadány-Tokajhegyalja Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-nek, amely a birtok ügyeit intézi. Ügyvezetője Kállai Attila – egy olaszliszkai szőlész, egyben sárazsadányi hegybíró -, akinek lakhelye egyben a társaság székhelye is. A helyiek szerint a kft. szépen működik, a területen jelentős mennyiségű, legalább 10 hektárnyi új telepítésű, a következő években termőre forduló szőlő látható. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Földművelési Hivatal összesítése szerint a kft. sikerrel pályázott az 1997-es szőlőtelepítések után járó állami támogatásra, bár ennek pontos összegéről a hivatal nem adott tájékoztatást. Ha azt vesszük, hogy a környéken hektáronként átlagosan 3-4 millió forintot számolnak az új szőlőtelepítés költségeként és évente 200-300 ezer forintot a művelésre, akkor jól látható, hogy a tulajdonosok nem sajnálták a pénzt a beruházásra.

Ráadásul az invesztíciónak még korántsem érkezett el a vége: a borászatra most kell majd jelentős összegeket költeni. A cég egyelőre csak a pénzt viszi, árbevételt még nem mutattak ki, a kft. veszteséges. A társaság a helyiek szerint 6-8 embernek ad állandó munkát, amikor azonban “szezon” van, ennél sokkal többen is dolgoznak a birtokon. A cég működéséről, a mérleg adatainak hátteréről egyébként az ügyvezető a Figyelő megkeresésére nem nyilatkozott; kérdéseink legtöbbjét a tulajdonosok képviseletében Szász I. Attila ügyvéd azzal hárította el, hogy azok “a cég belső életének” részét képezik, nem publikusak. –

Címkék: Hetilap: Cég+piac