A magánszférán belüli kereseti arányokat jelentősen meghatározza a tulajdonforma. A külföldi tőke jelenléte a gazdaságban nemzetgazdasági ágazatonként rendkívül eltérő arányú: míg például a pénzügyi és biztosítási ágazatban termelt hozzáadott érték mintegy kilenctizedét külföldi tulajdonosok által működtetett gazdasági egységek termelik meg, addig a mezőgazdaság hozzáadott értékén belül – elsősorban a földvásárlás korlátai miatt – csak 2 százalékos a szerepük. A kereskedelemben 23 százalék, a szállítás és hírközlés területén 24 százalék, a feldolgozóiparban 45 százalék ez az arány. Összességében jelenleg a GDP egyötödét hozzák létre külföldi tulajdonosok vállalataiban -, 1995-ben még csak 14 százalékot mértek.
Ma a vállalati szférában foglalkoztatottak 14-15 százaléka dolgozik 100 százalékban külföldi tulajdonban lévő cégeknél, 14 százalékuk többségében külföldi tulajdonúaknál, 7-8 százalékuk kisebbségi külföldi tulajdonnal rendelkező cégeknél. Az alkalmazottak 64 százaléka hazai vállalatnál van állásban. Az itt foglalkoztatottak átlagkeresete azonban 16 százalékkal marad el a versenyszféra átlagától, míg a 100 százalékban külföldi tulajdonban álló cégek alkalmazottai 33 százalékkal keresnek többet az átlagnál.
Említésre érdemes tény, hogy a külföldi tulajdonosnak (vagy tulajdonosoknak) a kereseti szintre – és nyilván a megkövetelt teljesítményre – gyakorolt hatása nem a tulajdon mértékének függvényében fokozatosan, hanem ugrásszerűen érvényesül. Már a kisebbségi külföldi tulajdonban álló cégeknél is 49 százalékkal magasabb az átlagkereset, mint a teljesen hazai tulajdonúaknál. Többségi külföldi tulajdonos esetén 50 százalék a kereseti előny, és a teljes mértékben külföldi tulajdonú cégeknél 58 százalék.
A részvénytársasági formában működő cégek átlagkeresetei lényegesen meghaladják a kft.-k és szövetkezetek átlagkereseteit. A különbség túlnyomó része tényleges teljesítménydifferenciával is indokolható. Az rt.-knél kevésbé ingadoznak a megrendelések, jobbak a kapcsolataik a külföldi vevőkkel, jogi és adminisztratív teendők kevésbé akadályozzák stratégiai döntéseket.
A keresetek ágazati differenciáltsága az utóbbi években nem csökkent. Folyamatosan a magas kereseti színvonalú gazdasági ágak, ágazatok közé tartozik a pénzügyi tevékenység és kiegészítő szolgáltatásai, bányászat, vegyipar, közigazgatás. A pénzügyi ágazatban dolgozóknak az országos átlagkeresethez viszonyított előnye nemzetközi összehasonlításban is jelentős: Nyugat-Európában 40 százalék, míg Magyarországon 110 százalék.
A kereseti ranglista alsó harmadában olyan gazdasági ágak, ágazatok találhatók, mint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás, mezőgazdaság, textília, ruházati, bőrtermék-gyártás és szociális ellátás.
A béren felüli juttatások (főbb formáiról lásd külön anyagunkat) és azon belül is a teljesítményhez kötődő, tehát változó bérelemek a vezetői szinteknél jelentősek. A segédmunkás szintjén az alapbéren felüli kereseti elemek az összes jövedelemnek átlagosan 7-8 százalékát teszik ki; a csúcsvezetőknél ez az arány 27 százalék.
A kilencvenes évek elején a nagyvállalatok korábbi kereseti előnye megingott, de négy-öt év alatt a korábbi állapot helyreállt, sőt megnövekedett a kereseti előnyük. A 3 ezer főnél nagyobb vállalatoknál dolgozók bérelőnye a 20-50 főt foglalkoztató cégek alkalmazottaihoz képest 1989-ben csupán 7 százalék volt, és 1995-re 25 százalék lett. Az 1-3 ezer fős és az 50-300 fős vállalatok közötti kereseti különbség 2 százalékról 12 százalékra nőtt. 1998-ban egyértelműen érvényesült a nagyobb létszámot foglalkoztató munkáltatók kereseti előnye. –