Volt egyszer egy Erzsébet-söröző a Köriúton, szemben a Royallal. (Mely egyébként kezd ugyanolyan kísértetpalotává válni, mint a nagyszerű New York-palota. Rejtély, mi történik ezekkel a hatalmas múltú épületekkel. Milyen érdekek és ellenérdekek buzgólkodnak tönkretételükben?) Egyszóval ezt a megkopott Erzsébet-sörözőt későkádári csendes bóbiskolásából tavaly márciusban felébresztette egy fantáziadús befektető, és Csipkerózsikából pompás királykisasszony lett. Hamisítatlan olasz “ristorante”.
Gyengém minden, ami itáliai. A magyaros konyha rezervátumából kilábaló, egyre sokfélébb éttermi kultúránkban az efféle újjászületés mindig fontos esemény, számomra pedig különösen, ha jó olasz konyha bukkan fel a horizonton. És a Bellagio konyhája több, mint jó.
Mindenekelőtt a tészták, ugyebár. Persze, hogy csodás a Mari néni száztojásos, sárgán virító tésztája, mondjuk az aranyszínű tyúklevesben. De ezek a titkos receptúrák szerint készült, minden tojás nélküli, úgynevezett Barilla száraztészták teljesen más ízvilágot hoznak. Ez nem jobb, vagy rosszabb, mint a magyar tészta. Hanem más. Talán túl messzire rugaszkodva az analógiában: a honi és a Barilla tészta valahogy úgy viszonyul egymáshoz, mint a mi jó vastag disznózsírunk a költői könnyedségű olívaolajhoz. (Disznózsírt egyébként vagy húsz éve nem eszem.)
Mielőtt bármit rendelnél, az asztalon már ott egy kis üvegtálkában a pikánsan ízesített olíva, és a helyben készült, friss, meleg kenyérstangli, amit az olajba tunkolva harapdálhatsz, megfelelő aperitiffel locsolva, miközben az étlapot tanulmányozod. És már pocsolyává olvadtál ettől a vendéglőtől.
No, akkor mit együnk? (Már félig jóllaktam a mértéktelenül bekebelezett stanglikkal.) Előételnek fokhagymás pirított kenyérszeleteken trónoló majonézes garnélarákot választottam. Majd felesben cseréltünk párommal, akinek a tányérján füstölt lazac carpaccio volt kaporkrémmel. Költemény mindkettő. A minestrone leves ugyancsak pompás. A meleg stangliból következtetve a pizzák is jók lehetnek, de ezeket most kihagytuk. (“As you like it” pizza is kapható, azt raknak rá, amit akarsz.) Hanem linguine tésztát ettünk remek bazsalikommártással és a benne rózsálló rengeteg garnélával. (Az én rákmániám.) Ehhez remek száraz fehérbort kortyoltunk: Verduzzo del Veneto. Leginkább a mi badacsonyi zöldszilváninkhoz tudnám hasonlítani, de nálunk ilyen abszolút könnyű, a frissen szedett gyümölcs illatát lebegtető bor alig létezik.
Az olasz sajtkrémtorta, rumos-meggyes öntettel, a maga édes-fanyarságával megfelelő “fujtás” volt a bűnös lakomára. (A Felvidéken ettek nagyapámnál étkezés után kenyeret: fujtásnak!) Mindez szép és stílusos környezetben, finoman szól a zene, mostanában persze – olasz étterem, olasz séffel a konyhában! – sok Bocelli, menő sláger és színvonal kellemes egyensúlya. Emlékszik még valaki, hol is volt az Erzsébet-söröző? –
Kiszolgálás: átlagon felüli figyelmesség Jelleg: karakteresen olasz Választék: bőséges, de szintén karakteresen körülhatárolt Levesek: 390 forint Előételek: 560-1470 forint Tészták: 790-1960 forint Húsételek: 1290-1990 forint