nem volt elegendő. Giulio Andreottit, az olasz kereszténydemokrácia emblematikus figuráját, többszörös visszaeső miniszterelnököt bűncselekmény hiányában alig két hete mentette fel a palermói bíróság. Eszerint Andreotti nem vett részt bűnszövetkezetben – azaz nem volt maffiózó. A maffiaellenes harc mártírja, a Palermóban meggyilkolt Dalla Chiesa csendőrtábornok fia másképp látja. Szerinte ha bűncselekményért nem is lehet elítélni az ex-politikust, a felett a politikai rendszer felett, amelyet Andreotti testesített meg, az olaszok és a történelem már ítélkezett: egyszer s mindenkorra leváltotta.
Bettino Craxi, a jelenleg tuniszi önkéntes száműzetésben élő szocialista pártelnök, ex-miniszterelnök gyógykezelésre hazavágyik. Ám nem elégszik meg azzal, hogy az ellene korrupció és tiltott pártfinanszírozás miatt hozott ítélet végrehajtását humanitárius okokból felfüggesszék. Azt várja el, hogy ne csak őt, hanem mindenkit, aki az ügyekben érintett, ültessenek a vádlottak padjára. Annyi pad persze még egy olasz bíróságon sincsen…
A konkrét eseten túlmutató szimbolikus gesztusnak tekintik a külföldi kommentárok Dominique Strauss-Kahn francia pénzügyminiszter lemondását. A politikus Franciaországban eddig nem megszokott megoldást választott: az előtt vette kalapját, hogy megindult volna a vizsgálat ellene egy vélt vagy valós korrupciós ügyben. Már önmagában a gyanú árnyéka is elég volt tehát a kemény, egyszersmind pragmatikus reformer hírében álló Strauss-Kahnnak ahhoz, hogy – egy időre legalábbis – búcsút intsen hivatalának. A visszaút ugyanis nincs elzárva előle: amennyiben tisztázza magát a vádak alól, ismét ő irányíthatja Franciaország pénzügyeit.
Az ex-pénzügyminiszter az 1997-es választásokat követően egy biztosítási alaptól (MNEF) tanácsadói munkáért járó honoráriumot vett fel (a történet Magyarországon sem ismeretlen), mégpedig nem kevesebb mint 97 ezer dollár értékben. A politikust hírbe hozók tudni vélik, hogy Strauss-Kahn valójában semmiféle munkát nem végzett, az összeg nagy része ennek ellenére őt, illetve pártját gazdagította. Strauss-Kahn viszont váltig állítja, hogy ő valóban adott tanácsot az alapnak, mégpedig ahhoz, hogy miként fektethet tőkét a Vivendi nevű telekommunikációs óriáscégbe. Persze Strauss-Kahn is csak azután volt ilyen karakán, hogy Franciaországot éveken át folyamatosan megremegtették a korrupciós botránysorozatok.
Ami azt illeti, Magyarország az egy hétre jutó korrupciógyanús és etikátlan ügyletek, a kirobbanó botrányok számára nézvést már teljes egészében része a fejlett Európának – de legalábbis a kontinens e téren “jeleskedő” délnyugati részének. És még azt sem lehet mondani, hogy minden következmény nélkül. A Tocsik-ügybe belebukott egyebek mellett Suchman Tamás privatizációs miniszter és Szokai Imre, az ÁPV Rt. nagyhatalmú elnöke, az MSZP elnökének bizalmasa. Nem maradt következmény nélkül egyes Fidesz-képviselők románca a Lockheed Martin céggel sem, és immár – hála Kaya Ibrahimnak, Josip Totnak, – Simicska Lajos sem APEH-elnök többé.
Úgy tűnik, lesz következménye a Postabank ügyének is. Annak a sztorinak, amely semmi máshoz nem fogható pontossággal tükrözi a kilencvenes évek Magyarországának szociológiai, politikai, gazdasági és etikai állapotát. Az informális kapcsolatok túlértékelt súlyát, a politika amoralitását és a gazdasági tevékenység átláthatatlanságát, ellenőrizhetőségének korlátait. Emlékeznek még a hetvenes- nyolcvanas évek Itáliájának P2-es szabadkőműves páholyára?! A páholy szövevényes és informális hatalmára, Licio Gelli nagymester titokzatos halálára és a Vatikán bankjának csődjére!? Nos, a Postabank egy kicsit a mi P2-es páholyunk.
Nem csak azért, mert itt is alig különíthető el a pártfinanszírozás, a magán kapzsiság és a bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmény. Hanem azért, mert a magyar P2-es – olasz mintára – úgy tartotta fönn hatalmát, hogy közben akit csak tudott, bűnpártolóvá vagy bűnsegéddé léptetett elő. A gazdaságin kívül a politikai és a médiaelit, a művészvilág jeles tagjait, s – most már tudjuk – a magát függetlennek valló gazdaságelemző műhelyek egyik legkiválóbbját is behálózta. Vértes András, a GKI Gazdaságkutató Rt. nagy tudású elnöke ma már remélhetőleg nem ugyanolyan eséllyel pályázik a szocialisták pénzügyminiszter-jelölti posztjára, mint tette ezt azelőtt, mielőtt céget alapított volna külföldön…
Érkeznek a képeslapok Bécsből: az aláíró sok puszit küld. –