Jóllehet, a lengyel gazdasági élet irányítása továbbra is a központi bank “vaslédije”, Hanna Gronkiewicz-Waltz és a sokkterápia atyja, a liberális Szabadság Unió élén álló Leszek Balcerowicz pénzügyminiszter nevéhez fűződik, mindez korántsem jelenti azt, hogy ne kellene folyamatos küzdelmet folytatniuk a költségvetési szigort kevésbé pártoló, viszont a kormánykoalíció nagyobbik erejét jelentő – s így Jerzy Buzek személyében a miniszterelnököt is delegáló – konzervatív irányultságú Szolidaritás Választási Akcióval.
Azt azonban még az állami protekcionizmus hívei sem tagadhatják, hogy a lengyel gazdaság által a kilencvenes évek közepén produkált évi 6-7 százalék közötti növekedés motorja a rendkívül dinamikus magánszektor volt, amely jelenleg a bruttó hazai össztermék (GDP) mintegy 70 százalékát állítja elő. A növekedés 1998-ig töretlen maradt, akkor azonban 5 százalék alá süllyedt, s várhatóan az idén sem haladja majd meg a 3,5 százalékot (szemben az eredetileg előirányzott 5,1 százalékkal).
Az 1998-as oroszországi pénzügyi válság következtében Lengyelország jelentős exportpiacokat veszített, amihez néhány szektor, mindenekelőtt az élelmiszer-feldolgozás viszszaesése kapcsolódott. A többi közép- és kelet-európai államtól eltérően, Lengyelország kivitelének relatíve magas hányada, mintegy 10 százaléka jut Oroszországba, s a többi FÁK-állam irányába is viszonylag jelentős a kivitel. A keleti piacokon kialakult válsághoz a nyugat-európai kereslet gyengülése társult, ami viszont már a lengyel export kétharmadát érinti érzékenyen. Az ország kivitelének versenyképességét a bérek emelkedése mellett az is rontotta, hogy a lengyel exportszerkezetben változatlanul igen nagy súlyt képviselnek a nyersanyagok, illetve a kevéssé bonyolult technológiát képviselő ágazatok termékei.
A külgazdasági folyamatok tovabbra sem alakulnak túlságosan kedvezően: az Economist Intelligence Unit előrejelzése szerint a lengyel kereskedelmi deficit az idén 13,7 milliárd dollárt, a fizetési mérleg hiánya pedig 6,4 milliárdot tesz majd ki.
A kettő közötti különbözet jó részét a külföldi tőke beáramlása adja, melyre jótékony hatást gyakorolnak az idei évtől folyamatosan zajló nagy privatizációs ügyletek. A mérlegfőösszeg tekintetében elsőnek számító bank, a Pekao 52,1 százalékának eladása az olasz UniCredito Italiano és a német Allianz alkotta konzorciumnak 1,06 milliárd dollárt hozott a konyhára, míg az Allied Irish Bank 582 millió dollárt fizetett a Bank Zachodni 80 százalékáért.
A közeljövőben kerülhet napirendre egyebek között a Nafta Polska olajipari konszern, a LOT légitársaság (erről lásd írásunkat a 48. oldalon), a PZU biztosító és a lengyel telekommunikációs óriás, a Telekom Polska SA (TPSA) privatizációja is (az utóbbival kapcsolatban lásd külön írásunkat).
A varsói pénzügyminisztérium által kidolgozott koncepció szerint az elkövetkező években az állami vállalatok több mint 60 százalékát privatizálnák. Ennek eredményeként 2003-ra az állami szektor a mostani 30 százalék helyett már csak 15 százalékát adná a GDP-nek, 2010-re pedig már csak a fejlett országok többségének megfelelő adatához hasonló 10 százalékot. A privatizációs folyamat felgyorsulása egyben azt is jelentené, hogy az állami támogatások körülbelül negyedére csökkennek majd.
Erre ugyancsak nagy szüksége lenne Lengyelországnak, mivel a kormányzat egyelőre meglehetősen túlfeszített költségvetéssel kénytelen dolgozni. A deficitet a GDP 2,2 százalékára tervezi csökkenteni a Balcerowicz vezette pénzügyi tárca, mégpedig oly módon, hogy a bevételeket 11,6 százalékkal szeretné növelni miközben kissé szűkmarkúan mér a kiadások tervezésénél, amikor az idén esedékes négy jelentős költségvetési reform – a társadalombiztosítási, egészségügyi, oktatási és önkormányzati rendszer átalakításának – megvalósítására mindössze 3 milliárd dollárt (mintegy 12 milliárd zlotyit) irányoz elő. A már folyamatban lévő, vitatott hatékonyságú intézkedéseknek is köszönhető, hogy a költségvetés hiánya július végére elérte az egész évi előirányzat 97 százalékát, s így erősen kérdésessé vált a “tervteljesítés” e téren. Már csak azért is, mivel az egészségügyi reformmal kapcsolatos feszültségek továbbra is fennállnak, a mezőgazdasági kistermelők útblokádjaikat követően támogatásra kaptak ígéretet, a gazdaság élénkítése érdekében pedig exportösztönző lépéseket helyezett kilátásba a kormányzat.
Azt viszont egyelőre nehéz megmondani, hogyan hat majd az államháztartásra a közelmúltban a térség államai közül utolsóként Lengyelországban is megszületett, az 1944 és 1962 között vagyonuktól megfosztottak kárpótlásáról szóló törvény. A kárpótlásra jogosultak elvesztett vagyonuk 50 százalékát kaphatják vissza, lehetőség szerint eredeti tulajdonuk formájában, amire azonban viszonylag csekély esélyük van, lévén kevés ingatlan van az állam tulajdonában. A valószínűbb forgatókönyv szerint kárpótlási jegyeket kapnak, amelyeket a kincstárügyi minisztérium által kijelölt lakások megvásárlására fordíthatnak, illetve a később privatizálandó állami vagyon 15 százalékát kezelő alapok részvényeire cserélhetik.
Kárpótlásra mindazok jogosultak, akik javaik államosításakor lengyel állampolgárok voltak. A kárpótlási jegyek iránt általuk támasztott kereslet becslések szerint akár az 5 milliárd dollárt (20 milliárd zlotyt) is meghaladhatja majd.