Én nem iszom bort, sőt nem élek semmilyen szeszes itallal sem; szégyen, nem szégyen kiköpöm, ha kóstolok, pedig van úgy, hogy összesen száz félét is kell egy nap – árulja el Gulyás Ferenc. Furcsábbat nem is igen mondhatott volna, hiszen 15 hektár szöllejével ő a csongrád-bokrosi hegyközség elnöke.
Csongrádra, a kadarka hajdani “fővárosába” még az 1500-as években a törökök hozták el a szőlőtermesztés és borkészítés tudományát. Az elmúlt két-három évszázadban pedig már a környék egyik meghatározó tevékenységévé vált a szőlőtermelés. A mintegy húsz községet magában foglaló csongrádi borvidéken a kadarka mellett azért “gyökeret vert” a legtöbb homoki fajta, az ezerjótól a sárfehérig, a szlankáig. A hetvenes évektől a Lenz-Moser-műveléssel a kordonra kényszerített gyalogtőkés fajták kipusztulásával új időszak köszöntött be: a korszerű ismereteket is hasznosító nagy-üzemi gazdálkodás. A hegyközségi elnök szerint nincs annyi, amennyit el ne tudnának adni ebből az öt évenként csak egyszer jól termő “homoki vörösből”. Pedig külföldön már kuriózumnak számít a kadarka könnyű bora. Hiány persze nem csupán magából a szőlőfajtából mutatkozik; a kárpótlással, szövetkezeti részarány-tulajdonnal megsokasodott számú egyéni szőlészek nem is tudnának hol bort készíteni belőle. Csongrádon hagyományosan amúgy sem ástak pincét, az ott kialakított, 20-50 centiméterrel a talajba süllyesztett “boros kamrákban” legfeljebb egy évig tárolhatták a vidékre oly jellemző könnyű asztali borokat.
A szőlők állapota azonban javult az átalakulás után. Most még sincs sok öröme benne a legtöbb helyi borásznak, mert az idén a szokásos eső kétszerese hullott a vidékre. Az időjárás kedvezett a legtöbb gombabetegség – a lisztharmat, a peronoszpóra, a szürkerothadás – elterjedésének, ami a termés csaknem 40 százalékának elpusztulását okozta. Ám ami maradt, az kiváló minőségű, talán az évtized legjobbja. Ez sajnos nem igaz az árra, ami csapnivalóan alacsony a hegyközségi elnök szerint. Gulyás Ferenc ezért is sajnálja, hogy a csongrádit egy kalap alá veszik az alföldi borvidékekkel. –
* KADARKA. A török hódoltság idején elterjedt kékszőlő fajta. Egyesek szerint még Mátyás király albániai hadjáratával került az országba, s az ottani Skadarkától ered a neve. Két változata ismert, a közönséges kadarka és a ritkább fürtű, nem rothadós nemes kadarka, amely két héttel korábban érik, és nagy minőséget képes adni. Az első és a második világháború között a kadarka adta a magyar bortermés ötödét.