Flottabiztosítás

Átlagosan 20, de alkalmasint akár 40 százalékkal alacsonyabb díjat kell csak fizetnie annak a cégnek, amely gépjármű-állományát nem egyesével, hanem egyben, flottaként biztosítja. Nem véletlen tehát, hogy a hazai gépjármű-biztosítási díjbevételek – legyen az casco, vagy kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás – meglehetősen nagy hányada, nagyjából egynegyede ilyen szerződések eredményeként folyik be. Ez tavaly összesen 22,5 milliárdnyi forgalmat [...]

Átlagosan 20, de alkalmasint akár 40 százalékkal alacsonyabb díjat kell csak fizetnie annak a cégnek, amely gépjármű-állományát nem egyesével, hanem egyben, flottaként biztosítja. Nem véletlen tehát, hogy a hazai gépjármű-biztosítási díjbevételek – legyen az casco, vagy kötelező gépjárműfelelősség-biztosítás – meglehetősen nagy hányada, nagyjából egynegyede ilyen szerződések eredményeként folyik be. Ez tavaly összesen 22,5 milliárdnyi forgalmat hozott a biztosítóknak, míg az idei első félév “flottás” befizetései a becslések szerint megközelítik a 13 milliárdot.

Flottának húsz járműtől nevezhető egy állomány, de a Hungária Biztosító Rt.-nél – amely a gépjármű-biztosításban, és ezen belül a cégautókra kötött szerződéseknél is 55 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik -nem ritka az ezres nagyságrend sem. Ez csak a cascónál igaz, a kötelező biztosításnál a kedvezményre jogosító alsó határ a nem teljesen liberalizált piacon a szabályok szerint öt jármű.

A flotta-szerződés extra szolgáltatásokkal is jár. Így a biztosító vállalja, hogy “háznál”, azaz az ügyfél karbantartóinál végzi el a kárrendezést, amiért a szerviznek még költségtérítést is fizet, miközben a kieső időre többnyire bérautót ad. Emellett speciális kiegészítő kockázatokra lehet szerződni. –

Címkék: Hetilap: Cég+piac