Chikán Attila gazdasági miniszter számára, hogy a kormány elsőre elfogadta energiapolitikai előterjesztését. Chikán professzor úr anyagait eddig ugyanis többször visszaküldték átdolgozásra a minisztertársak, ám az energiapolitika új alapjait és az üzleti modellre való áttérést szolgáló dokumentum “csont nélkül” átment. Annak ellenére döntött így a kabinet, hogy az előterjesztés elfogadása nem olcsó mulatság, s ráadásul számos befolyásos érdekcsoport és nagy hangú lobbi érdekeit sérti az új energiapolitika.
Furcsa érzése van a megfigyelőnek is, hiszen a kormányhatározat olyan koncepcióra adott áldást, amelyet csakis egyetlen jelzővel lehet illetni: liberális. A Gazdasági Minisztérium vezetői – a miniszter mellett Hónig Péter helyettes államtitkár fejtett ki heves ismeretterjesztő munkát a kormánydöntést követően – óvakodtak ugyan e jelző használatától, de a sorok között olvasni jól tudó magyarok megértették, miről is van szó. Azok a külföldi befektetők, akik esetleg kevésbé értik meg a kelet-európai kódokat, ebben az esetben hamar rájöttek a lényegre. Nevezetesen arra, hogy a korábbi kormánnyal kötött – titkos – megállapodásuk semmisnek tekinthető. Természetesen visszakövetelik az e célból befizetett dollármillióikat és a kamatokat, sőt még a költségeiket is – s a kormány hajlandó is lesz fizetni.
Ez is meglepő az első pillanatban. Na nem azért, mintha nem járna a kártérítés a hoppon maradt befektetőnek, hanem mert a Fidesz kormányra kerülését megelőzően ígéretet tett arra, hogy az energetikai privatizáció kapcsán létrejött titkos megállapodásokat felderíti. A parlamenti vizsgálóbizottság nem fejezte még be munkáját, de az eddigi ténykedésből nem arra lehetett következtetni, hogy kártérítés fizetésében gondolkodik a parlamenti többség. Mindenestre örvendetes, hogy az új energiapolitika bemutatásakor a gazdasági miniszter elejét vette mindenfajta találgatásnak és biztosította a befektetőket – nemcsak a közvetlenül érintetteket, hanem az országba behozott közel 20 milliárd dollár mögött álló tőkéseket -, hogy megegyezésre törekszik.
A döntés ára 35-40 milliárd forint – ismerte el a tárca vezetője. Ez azonban még mindig olcsóbb, mintha évtizedekig a szerződésben lefektetett feltételekkel venne áramot a német tulajdonú vállalkozástól. Hónig Péter – némi szerénytelenséggel – a magyar politikai életben példátlan döntésnek nevezte ezt, ugyanis a kormány nem a rövid távon olcsóbb, hanem az összességében kedvezőbb utat választotta, megkímélve ezzel az unokákat a drága áram ódiumától.
Hogy valójában megtakarított-e a költségvetésnek és a fogyasztóknak a kormány, az csak évtizedek múlva válaszolható meg bizonyossággal, az azonban már ma is könnyen felfogható, hogy a hosszú távú elkötelezettség kiszolgáltatottá tesz. És miért éppen a villamos energia esetében kell a kormánynak kötelezettséget vállalni hosszú évekre előre, levéve az üzleti kockázat terheit a befektetők válláról. “Ha 30 évre garantálnám a teljes termelés átvételét előre meghatározott áron, akkor sorban állnának az autógyárak képviselői az előszobámban, hogy gyárat telepíthessenek Magyarországon” – példázta a piaci verseny hiányának fonákságát Chikán Attila.
Számunkra szokatlan lehet, hogy egy kormány korlátozza befolyását egy jelenleg még teljességgel ellenőrzött piacon, de az ilyen lépés mindenképpen üdvözlendő. Ráadásul szükség is van rá, mert az Európai Unió 1995-ben megalkotta energiapolitikáját, amely egyebek mellett a piaci integráción, a dereguláción és az állami beavatkozás korlátozásán alapul. Noha valószínűtlen, de nem teljességgel kizárt, hogy Magyarország három év múlva az unió teljes jogú tagjává válik, ezért bármilyen kérdésben lépjen is a kormány, nem engedheti meg magának, hogy a változások ne az egységes európai szabályozás irányába mutassanak.
A puding próbája az evés, a koncepcióké és modelleké pedig az, hogy mennyi valósul meg belőlük. Az önmagában nagyon liberális és unió-konform energiapolitika számos csapdát rejt magában. Már az is kérdéses, hogy a piacnyitás első lépését, a független rendszerirányítót – amely az állami tulajdonú MVM Rt. és a már privatizált szolgáltatók részeiből állna össze – ki hozza létre és miként. Az sem látható ma, hogy a költségvetés egyre szorongatottabb helyzetében képes lesz-e eleget tenni a befektetők – jogos – igényeinek. És az is kételyeket ébreszt, meddig lesz hajlandó a politika ezen érzékeny területen a piacot békén hagyni, hiszen nem kizárt, hogy egy-két éven belül is az árak emelkedése lesz jellemző.
Egy polgári kormánynak nem könnyű liberálisnak lennie, pláne, ha ez még sokba is kerül… –