Válámi ván – mondhatná az egykori híres orosz humorista a japán gazdaság mutatóit és üzleti bizalmi indexeit szemlélve. A szigetországban ugyanis a mély recesszió után megjelentek az első biztató jelek. Korábban sokan tartottak attól, hogy az úgynevezett Tankan-felmérés, amely a japán vállalatok hangulatának legfontosabb jelzése, további romlást fog mutatni, ám a vállalatvezetők majdnem két év óta most először tanúsítottak optimista hozzáállást. Az ország vezető politikusai e vizsgálat eredményeibe belekapaszkodva rögtön messzemenő következtetéseket vontak le. Mijazava Kiicsi, Japán köztiszteletben álló pénzügyminisztere például kész tényként kezeli, hogy a gazdaság immár felívelő pályára állt.
A derűlátás nem nélkülöz minden alapot; a 24 billió jen összegű költségvetési csomagnak kétségtelenül kedvező hatásai mutatkoznak. A bankok újratőkésítése egyelőre korlátok között tudta tartani a szektor válságát. Emellett a vállalati szférában megindult szerkezetátalakításnak köszönhető, hogy az irányadó japán tőzsdeindex, a Nikkei 15 százalékkal emelkedett az elmúlt három hónapban. A külföldi beruházók ismét megtalálták a szigetországot: a felvásárlások legjelentősebbikeként a Renault érdekeltséget szerzett a Nissanban.
KÉTKEDŐ KUTATÓK. Tüzetesebben megvizsgálva a Tankan-felmérést, a kép azért jóval árnyaltabb. A jövőt fürkésző kérdésre ugyanis még mindig mintegy másfélszer több vállalatvezető felelt borúlátóan, mint ahányan jó kilátásokkal számolnak. A statisztikák sem a felhőtlen optimizmust táplálják: a januári kedvező adatok után pocsék számok láttak napvilágot. Csökkent az ipari termelés, kevesebb lett a külföldi működőtőke az előző év hasonló időszakához képest, és folytatódott a kiskereskedelmi forgalom visszaesése is. A legtöbb gazdaságkutató cég a közelmúltban lefelé módosította prognózisait, s közülük csak kevesen remélik, hogy 2000-ben pozitív értékű lehet a gazdasági növekedés.
A legfőbb monetáris hatóság, a japán jegybank is azon a véleményen van, hogy túl korai még a gazdaság fellendüléséről beszélni. Januárban ugyan pozitív adatokat tettek közzé, februárban azonban rosszabb mutatók láttak napvilágot. Az ipari termelés visszaesett, a beruházások csökkentek, a kiskereskedelmi forgalom tovább zuhant, miután a lakosság pénzköltési hajlandósága minden idők legalacsonyabb szintjére esett vissza. A legfőbb gond, hogy a növekedés alapvető, együttesen a gazdaság 70 százalékát kitevő faktorai – a nem lakáscélú beruházások, a fogyasztás és az export – továbbra is zsugorodnak.
Elemzők szerint a Japánban folyó vállalati szerkezetátalakítás természetesen az egyes cégek hasznára válhat, a tőkepiacra és – hosszabb távon – az egész gazdaságra nézve azonban káros hatással lehet. Az idézett felmérés arról számol be, hogy a japán vállalatok 13 százalékkal akarják csökkenteni tőkekiadásaikat. Ez ugyan fokozott körültekintésre sarkallja majd őket a tőkefelhasználásban, másfelől viszont túlságosan is lehűti a tőkepiacot.
LEÉPÍTÉSI TERVEK. Hatékonyságnövelő tényező lehet az is, hogy a vállalatok jelentős mennyiségű munkaerőt kívánnak elbocsátani. Az állástalanok száma egyébként már így is meghaladja a 4 milliót. A helyi viszonyok közt magas munkanélküliségi ráta, valamint a csökkenő túlóradíjak és prémiumok negatívan befolyásolták a fogyasztók költési kedvét. Februárban a háztartási kiadások az előző évihez képest 3,4 százalékkal csökkentek, s arányuk a jövedelem 70,9 százalékáról 67,8 százalékra, az 1970 óta vezetett statisztikákban a legalacsonyabb szintre esett vissza.
A gazdaság mozgását az is befolyásolhatja, hogy az alsóházi választásokat 2000 ősze előtt meg kell tartani. Többek szerint Obucsi Keidzo miniszterelnök valószínűleg sokat fog költeni a legfontosabb választói csoportok megnyerésére. E “rohamkiadásoknak” azonban kevés hatásuk van, ráadásul a helyi önkormányzatok mindeddig ellenálltak az ilyen jellegű beruházási programoknak.
Egyesek szerint Japán csak egy rövid ideig tartó, ám éles sokk révén tudna kilábalni a válságból. A reformpárti köztisztviselők azt hangoztatják, hogy a kormánynak liberálisabb politikát kellene folytatnia, vagyis le kellene állni a részvény- és ingatlanpiac mindennemű támogatásával. Ez a vállalatokat gyorsabb és alaposabb átalakításra kényszerítené.
A radikálisabb lépések megtételéhez azonban hiányzik a politikai akarat. Ezeket az elképzeléseket – tartva az emelkedő munkanélküliség politikai következményeitől – még a kormányzó párt tagjai sem támogatják. Hiányukban viszont tovább folytatódhat a gazdaság “evickélése”, ami egyáltalán nem tenne jót a szigetországnak. Hasznot húzhatnak viszont ebből a nagy riválisok, az Egyesült Államok és az Európai Unió. –