Markánsan tovább romlott tavaly az orosz gazdaság állapota: a GDP 4,6 százalékkal csökkent, miközben az infláció elérte a 84 százalékot. Az idén ugyan felismerhetők a fordulat gyenge jelei, ám a “fellendülés” agyaglábakon áll. A külföldi befektetők bizalma tartós károsodást szenvedett, a kormányzatban pedig hiányzik az új reformlépésekhez szükséges elhatározottság. Az Oroszország és a NATO közötti kapcsolat kiéleződése csak tovább rontja a kilátásokat.
Amikor a Belgrád elleni NATO-megtorlás hírére Primakov orosz miniszterelnök az Atlanti-óceán felett visszafordíttatta Moszkva felé a Washingtonba tartó repülőgépét, egyben a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF) is hátat fordított. Az amerikai fővárosban nemcsak politikáról lett volna szó, hanem az IMF új hiteléről is. A sértődött visszafordulásra a moszkvai tőzsde azzal reagált, hogy a rubel egy csapásra 20 százalékkal zuhant a dollárhoz képest. Oroszország presztízsigényei és az összeomlás szélén álló gazdasága által nyújtott tényleges lehetőségei között egyre mélyebb a szakadék. Utóbb egy ésszerű fordulattal Michel Camdessus, a Valutaalap igazgatója utazott Moszkvába, s hozott tető alá elvi megállapodást a hitelkeretről (Figyelő, 1999/13. szám).
A négy részletben lehívható 4,8 milliárd dollárra – illetve a megállapodásban rejlő, a nemzetközi hitelforrásoknak szóló bizalomerősítő üzenetre – égető szükség volt, hiszen az orosz gazdaság 1998-ban jóindulattal fogalmazva legalábbis recesszióba süllyedt; a folyamat a rubel árfolyamának felszabadítása után erősödött fel. Az állami statisztikai hatóság, a Goszkomsztat 1997-re még a GDP 0,7 százalékos növekedéséről számolt be, 1998-ban viszont 4,6 százalékkal csökkent a gazdasági teljesítmény. E szám azonban önmagában még mindig nem mutatja kellően a völgymenet mértékét. A moszkvai gazdasági minisztérium számításai szerint a GDP visszaesése 1998. negyedik negyedévében az előző év azonos időszakához képest már 9,0 százalék volt. Azóta – a mostani konfrontációig – valamennyire stabilizálódni látszott a helyzet, főleg az ipari szektorban, ahol mintha felbukkantak volna a konjunktúra jelei. A gyenge rubel “szárnyakat adott” néhány ágazatnak. Az, hogy az ország évek óta recesszióban lévő ipara ezáltal összességében is új növekedési lendületet kaphat-e, továbbra is nyitott kérdés.
A válság a külföldi befektetők magatartásában volt leginkább megfigyelhető. A közvetlen beruházások 1998-ban az előző évhez viszonyítva 37 százalékkal, 3,4 milliárd dollárra csökkentek, a portfólió-beruházások pedig 72 százalékkal zuhantak. Sok “megperzselődött” invesztorban érlelődött az Oroszországból való tartós kivonulás gondolata. Ez a trend a mostani világpolitikai feszültség miatt nyilván megerősödik.
Erős visszaeséseket szenvedett el a külkereskedelem is. Tavaly az export és import dollárra átszámítva 16, illetve 19 százalékkal csökkent. A pénzügyi zűrzavarok oda vezettek, hogy a bevitel átmenetileg majdnem teljesen leállt. A rubel összeomlása a nyugati fogyasztási javakat elérhetetlenné tette a “középosztály” számára. Ez év januárjában az import a tizenkét hónappal korábbi szintnek csak a felét érte el. Másrészt a leértékelés által olcsóbbá vált kivitel sem tudott eddig valódi fellendülést gerjeszteni. Az exportágazat növekedési lehetőségei korlátozottak, mivel Oroszország mindenekelőtt nyersanyagokat értékesít, márpedig azok zömének világpiaci ára csökken.
Ilyen viszonyok között sajátos módon pozitívumnak számít, hogy az oly gyakran felvázolt katasztrófa forgatókönyvek (éhséglázadás) nem valósultak meg. Úgy tűnik, a természetben folytatott csere bizonyos mértékű immunitást kölcsönöz a gazdaságnak a pénzügyi- és valutaterület megrázkódtatásaival szemben. Ehhez jön még, hogy a rubel körüli zűrzavarok az év eleje óta lecsillapodtak. Január közepétől például a dollár rubelárfolyama hat héten át teljesen stabil maradt – 23 rubel körül ingadozott – anélkül, hogy a központi bank masszív támogató felvásárlásokra kényszerült volna (a Koszovó-effektus nyomán már 26 rubelt kellett 1 dollárért adni). A havi infláció még mindig nagyon magas szinten áll, azonban az utóbbi hónapokban folyamatosan mérséklődött: tavaly decemberben 11,6 százalékot tett ki, februárban pedig már csak 4,1 százalékot. Az ütemcsökkenés ellenére a kormányzattól független közgazdászok rózsaszínű álomnak tartják az idei 30 százalékos hivatalos inflációs prognózist. Sok szakértő abból indul ki, hogy az éves drágulás 1999-ben jó esetben is a tavalyi 84 százalékos tartományban fog maradni.
Az orosz politika teljes mértékben a 2000. évre koncentrál, amikor a várakozások szerint Jelcin végleg letűnik a színről és a Kremlben régóta esedékes őrségváltásnak meg kell történnie. Addig aligha várhatók bátor döntések a gazdaságpolitikában – teljesen függetlenül attól, hogy a Koszovó-konfrontáció után Moszkva helyre tudja-e állítani a fejlett világgal az érdemi kapcsolatot.