MEGÁLLAPODÁS ELŐTT AZ FVM ÉS AZ OTP – Díszes keret

Megvalósulni látszik az Antall-kormány óta kísértő gazdaóhaj, hogy legyen saját agrárbankja a mezőgazdaságnak. Torgyán József, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) vezetője még tavaly decemberben látogatott el az OTP Bankba, hogy a speciális agrárfinanszírozásba bevonja az ország legnagyobb hitelintézetét (Figyelő, 1998/52. szám). A napokban elkészült a keretmegállapodás, bár pecsét a hét elején még nem került rá.

Lényegében mindig ugyanaz volt a “bökkenőjük” az agrárbankról szóló eddigi ideáknak, amelyekkel a piacinál kedvezményesebb kamatozású kölcsönökhöz akarták juttatni a gazdákat. Az tudniillik, hogy lehet-e a kockázattal arányos fedezetet találni. Az FVM és az OTP a készülő megállapodásban most ismét előirányozzák, hogy akár 4 százalékponttal is csökkenthetik az agrárvállalkozóknak szánt hitel kamatát, ha az állam is garanciát vállal. Legalább is ezt jelentette be még a tavalyi tárgyalások után Csányi Sándor, a bank elnök-vezérigazgatója. A fedezeti bajokra a földjelzálog adna megoldást. Az elképzelés szerint – 8 éves futamidőre – akár a gazda termőföldbirtoka értékének háromnegyedéig is hitelt adna az OTP. A kölcsönösszeg minimuma 1 millió forint lenne, másrészt aranykoronánként maximum 5 ezer forintot lehetne igényelni, s e feltételekhez kapcsolódna a kormány 70 százalékos garanciája. E szerint a keretmegállapodással szentesítendő jelzálog-hitelezési konstrukció kedvezményezettjeiként nem a kistermelőket, hanem a sokhektáros gazdákat vették célba.

Kérdés az is, képes lesz-e áthidalni az állami garanciával támogatott OTP-s konstrukció a hermetikusan elzárt magyar földpiac alacsony földárai okozta nehézségeket. Hiszen részben ugyanerre a célra született meg évekkel ezelőtt a Földhitel- és Jelzálogbank, amely azonban egyelőre nem váltotta be a gazdák hozzá fűzött reményeit. Az alacsony termőföldárak miatt kicsi a fedezet, s kevés az ilyen jellegű hitel. A két évre szóló keretegyezmény azonban sokrétű megállapodást takar, amelynek részleteit külön rendelkezések rögzítik majd.

Torgyán József miniszter korábban sem rejtette véka alá, hogy a tárca egyéb téren (a környezetvédelmi és a vidékfejlesztési programjaiban, az intervenciós felvásárlásokban, valamint az agrár-reorganizáció finanszírozásában) is – kellő (állami) fedezet mellett – számít az OTP-re.

Az egyezség valóban oroszlánrészhez juttathatja az OTP-t az agrárfinanszírozásban. A kooperáció sarokpontja lehet, hogy Torgyán el tudja-e érni a kormány garanciavállalását. Az előkészített tervezetben szereplő 70 százalékos garancia arra enged következtetni, hogy sikerült a kabinetet megnyerni a támogatáshoz, ami nagyban csökkentené a gazdák kockázatát is. A fő agrárhitelező most még ugyan a Kereskedelmi és Hitelbank, de az OTP már ma is pillére az agrárfinanszírozásnak: vállalkozói hitelállományának ötöde – mintegy 35-40 milliárd forint – kapcsolódik a mezőgazdasághoz.

Címkék: Hetilap: Röviden