MVM-KÁBELTENDER – Hangáram

Újabb, együttesen kilenc kilométer hosszú optikai kábel lefektetését tervezi Csepel és Soroksár között a Magyar Villamos Művek (MVM) Rt. Döntés kérdése, hogy a jövőben közcélú adatszolgáltatásra is felhasznál-e a korszerű vezetéket.

Két kivitelezőre is jelöltet keres nemrégiben meghirdetett pályázatában az MVM, ezúttal hazai áramszállítói minőségében: a Csepel és Soroksár közötti 120 kilovoltos nagyfeszültségű vezeték létrehozására, illetve az ezzel párhuzamosan futó optikai kábel lefektetésére. Ez utóbbi két szakaszban épülne meg – egy 4,6 és egy 4,4 kilométeres részből állna.

A fővállalkozóra váró kábel a távvezetékkel együtt a Csepelen épülő zöldmezős, 390 megawatt kapacitású erőmű informatikai összeköttetését biztosítaná az MVM üzemirányítási rendszerével. A jelentkező lehet belföldi és külföldi is, már amennyiben befizeti a 20 millió forintos biztosítékot. Információnk szerint a kiépítés munkálatai még az idén megkezdődnének.

“A legmegfelelőbb megoldás a kitűzött célra az optikai kábel, egyben ez a legkisebb költségű is” – állítja Agárdi Ferenc, az MVM távközlési osztályvezetője. A későbbiekben – a távközlési piac liberalizációjával – a villamos művek is egyike lehet az alternatív szolgáltatóknak. Az MVM egyébiránt több távvezetéki vonalon is létrehoz új optikai kábeles összeköttetést, illetve ilyenre cseréli le a meglévő korszerűtlenebb kapcsolatot. Közülük a legfontosabbak a Miskolc-Zugló és Albertfalva-Hévíz-Kaposvár irányában megvalósuló szakaszok.