ECOSTAT-PROGNÓZIS – Alacsonyabb fordulatszámon

Az idén, ha kisebb mértékben is, de folytatódni fog az 1998-ban tapasztalt fellendülés - vélik a Központi Statisztikai Hivatal Gazdaságelemző és Informatikai Intézetének (Ecostat) elemzői. Becslésük szerinta magyar gazdaság idei növekedése több mint 1 százalékponttal elmarad a tavalyi értéktől.

Jelentős dezinfláció mellett ment végbe az 1998. évi gazdasági növekedés – emelik ki az Ecostat elemzői. Egyúttal ismételten felhívják a figyelmet arra, hogy a növekedési dinamika már évek óta jelentős részben a külföldi tulajdonban lévő, vámszabad területi vállalkozások eredményétől függ.

Az államháztartás GDP-hez viszonyított hiánya 1998-ban 4,6 százalékot tett ki, ez 0,3 százalékponttal kedvezőbb a költségvetési törvényben előírtnál. E deficitet viszont 2,2 százalékponttal növeli az az egyszeri kiadásnak számító 220 milliárd forint, amelyet a Postabank és a Magyar Fejlesztési Bank pénzügyi helyzetének rendezésére, továbbá az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. tartalékának feltöltésére fordítottak.

A növekedés motorja tavaly változatlanul az ipar volt, amelynek teljesítménye 12,6 százalékkal volt magasabb a megelőző évinél. Az ipar idei perspektíváit tekintve a belföldi értékesítés 2-3 százalékos, az exportértékesítés 10-15 százalékos növekedése valósulhat meg; a termelés 6-8 százalékos bővülése valószínűsíthető. A múlt évben megfordult a kiskereskedelmi forgalom lassan tíz éve csökkenő trendje: az első tíz hónapban a mutató 6,8 százalékkal nagyobb volt, mint 1997 azonos időszakában. A külkereskedelmi forgalom dinamikusan nőtt. A kivitel folyó áron – az első 11 hónap alapján becsülve – az év egészében 18-20 százalékkal bővült, míg a behozatalnál 22-24 százalékos a növekedés. A kereskedelmi mérleg hiánya 2,7-2,8 milliárd dollárra rúgott.

A GDP feltételezett növekedési üteme mellett a lakossági fogyasztás legfeljebb évi 2,5-3,5 százalékkal bővülhet, ez az érték még nem veszélyezteti a gazdaság külső és belső egyensúlyát.

Címkék: Hetilap: Röviden