Túl későn láttak hozzá Romániában a gyenge hatékonyságú, veszteséges ipari konglomerátumok átszervezéséhez, s azzal a lehetőséggel sem nagyon tudtak élni, hogy állami vállalatok privatizálásával külföldi tőkét csalogassanak az országba. Némi előrelépést e téren az 1996-os kormányváltás hozott. A rákövetkező évben liberalizálták a devizapiacokat; több árat felszabadítottak; töröltek nagyobb szubvenciókat; leszorították a költségvetési hiányt; markánsan bővült a részvénypiac volumene és a valutatartalékok szintjét is sikerült feljebb tornászni. A GDP ennek ellenére 6,6 százalékkal csökkent, s az inflációs ráta is elérte a már “galopptempónak” minősülő 150 százalékot. Ebben a sorban a múlt évet sem lehet kudarcokkal telinek nevezni. Az inflációt 42 százalékra tudták lenyomni, miközben a büdzséhiány is a GDP 4 százaléka alatt maradt. Ráadásul lépések történtek több fontos állami vállalat – köztük a Romtelecom és a fejlesztési bank – privatizálása terén is.
A reformpolitikába azonban makacsul beágyazódtak a korábbi, alapvető-en hibás megközelítések. Két állami többségű bank – a Bancorex és az agrárbank – 1997-ben beindított, 1 milliárd dollárt felemésztő konszolidációs kísérlete kudarcot vallott, mivel az akciót nem kísérték a szükséges szerkezetváltási intézkedések. Az, amit Daniel Daianu reformbarát pénzügyminiszter tavaly szeptemberig – azaz mindössze háromnegyed évig – tartó hivatali ideje alatt a “a bankrendszer mocsarának” nevezett, 1998-ban is járhatatlan terület maradt. A tavalyi deklarált gyorsítás ellenére továbbra is túl lassan haladt a magánosítás, s ez csökkentette a külföldi beruházások beáramlásának egyébként is szerény ütemét. A kereskedelmi deficit a GDP 7 százalékát kitevő szintre emelkedett.
Daianu januárban, közvetlenül a bányász-krízis előtt írt tanulmányában kifejtette, hogy 1999-ben főleg három kihívásra kell figyelmet fordítania a bukaresti kormánynak. Először is, biztosítani kell a külső adósságok finanszírozását, hiszen egyedül az állami adósságszolgálat 2,3 milliárd dollárt fog elnyelni. Másodszor, el kell hárítani egy pénzügyi válság veszélyét, amelyet a növekvő államháztartási deficit válthat ki. Harmadszor pedig fennáll az a veszély, hogy a központi bank apadóban lévő tartalékai bankválsághoz vezethetnek. Ezekre a fenyegetésekre tekintettel elkerülhetetlenek azok a régóta húzódó reformok, amelyeket csak a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank pénzügyi támogatása biztosíthat. A multilaterális intézmények pénzügyi segítsége nélkül az összeomlás gyakorlatilag elkerülhetetlen. (Ez a segély most függőben van, miután az IMF és a Világbank delegációja éppen a bányászroham idején tartózkodott Romániában, s így nem volt módjuk érdemi vizsgálódásra.)
A három kihívás eredményes megoldására a Daianu-tanulmány szerint haladéktalanul be kell zárni a legveszteségesebb, a gazdaságot leginkább “kivéreztető” néhány nagyüzemet. Azután “ki kell szárítani a bankrendszer kiterjedt mocsarát”. Ehhez nélkülözhetetlen a Bancorex szanálása és azt követő privatizálása; ennek a költségeit az államkasszának kell viselnie. Általában fel kell gyorsítani a bankok privatizálását, a központi banknak pedig szigorítania kell a pénzügyi szféra fölött gyakorolt felügyeletét. A tartozások vállalati részvények formájában való rendezésével résztulajdonosnak lehetne megnyerni a hosszú távon gondolkodó befektetőket. Az olyan értékesnek tekintett állami nagyüzemek értékesítése, mint a Connel, a Petrom vagy a Romgas, nem csupán közvetlen bevételek formájában gazdagítaná az államot, de megkönnyítené a nemzetközi tőkepiacokon való hitelfelvételt is.
Az államháztartás deficitjét (amelybe bele kell érteni a reform miatt szükséges kiadásokat is) a GDP-hez viszonyítva 2,5 százalék alá kell leszorítani, hogy a fizetési mérleg hiányát és a kamatszintet is csökkenteni lehessen. Hasonlóképpen kívánatos lenne a 25 százalék alatti inflációs ráta elérése, valamint a lej árfolyamának reálissá tétele – vagyis leértékelése -, hogy mérsékelni lehessen a kereskedelmi mérleg deficitjét és meg lehessen állítani a valutatartalékok várható leapadását. A külső adósságszolgálat teljesítésének megszervezéséhez felmerült egy különleges tanácsadói csoport felállításának szükségessége. A megfontolásra ajánlott elképzelések között szerepel úgynevezett átalakítható kölcsönkötvények kibocsátása. Ha pedig Bukarestnek sikerülne viszonylag gyorsan megállapodásra jutnia az IMF-fel és a Világbankkal, az természetesen látványosan javítaná az ország hitelképességet és az év hátralévő részében megkönnyítené az eurókötvények kibocsátását.
Mindehhez persze erős kormányra lenne szükség. Ám ha egyáltalán van valami tanulsága a mostani bányászrohamnak, az éppen a kormány zsarolhatóságának ismételt bebizonyosodása. Emiatt fennáll a veszélye annak – figyelmeztet az ex-pénzügyminiszter -, hogy egy ilyen sokk ahelyett, hogy a reformokat gyorsítaná fel, a reformpolitika visszafordításához és végső soron egyfajta “hadigazdasághoz” vezethet. Ez kétségkívül tartósan Európa peremére taszítaná Romániát és szinte beláthatatlanul hosszú időre elzárná az utat az Európai Unióhoz való csatlakozás elől.n