A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassunk.
Részletes leírás
A január derekán nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 1998-ban a német gazdaság – a korábbi évi 2,2 százalék után – 2,8 százalékkal növekedett (ezen belül Nyugat-Németországban 2,9, az egykori kommunista keleten pedig 2,1 százalékkal). Független szakértők szerint viszont a statisztika elfedi az utolsó negyedévben bekövetkezett nagymértékű lassulást, sőt zsugorodást. A negyedik negyedre, amelyről a hivatalos [...]
A január derekán nyilvánosságra hozott hivatalos adatok szerint 1998-ban a német gazdaság – a korábbi évi 2,2 százalék után – 2,8 százalékkal növekedett (ezen belül Nyugat-Németországban 2,9, az egykori kommunista keleten pedig 2,1 százalékkal). Független szakértők szerint viszont a statisztika elfedi az utolsó negyedévben bekövetkezett nagymértékű lassulást, sőt zsugorodást. A negyedik negyedre, amelyről a hivatalos adatok csak márciusban látnak majd napvilágot, a gazdaságkutatók visszaesést vélelmeznek, ilyen értelemben foglalt állást például