Alig néhány órával azután, hogy Simicska Lajos felmentette a munkavégzés alól Pelikán Lászlót, az adórendőrség vezetőjét, elém tették a számlát egy belvárosi vendéglőben. A decensen, bőrtokba rejtett papírlap meglepett, ugyanis hivatalos számlára még csak távolról sem emlékeztetett. Egy pillanatig haboztam, hiszen tudtam, hogy a kiegyenlítéssel bűnrészessé válok – ám aztán szó nélkül kifizettem az amúgy korrekt összeget. Magamban megállapítottam, hogy adórendőrnek már nem mehetnék el…
Úgy tűnik, nagyon kevesen vannak e kis hazában, akik morálisan alkalmasak az adóhivatali munkára. Pelikán László esetében ugyan túlságosan sok minden összejött, hiszen nemcsak oly módon vásárolt aranyat, hogy azzal a nemesfém-kereskedelem szinte minden létező szabályát áthágta, hanem kinevezésével szinte egy időben nevezte barátjának és tanácsadójának a tízmilliós nagyságrendű áfa-csalással gyanúsított ex-polgármestert. A Technomark-ügyben máig sem tisztázott szerepe sem tüntette fel jobb színben Pelikánt, akivel éppen a gazdasági bűnözőket akarták sarokba szorítani. Ezt pedig hitelesen – függetlenül attól, miként zárul a nyomozás az aranyvásárlási ügyben -, nem tudja már megtenni Pelikán László.
Az ügynek azonban e ponton nincs vége; hosszú az a lista, amely azok neveit tartalmazza, akik morálisan nem felelnek meg az általános elvárásoknak. Simicska Lajos, a Pelikánt felmenteni vonakodó elnök is komoly hitelvesztést okozott az amúgy sem túl népszerű adóhivatalnak. Nem tudhatom, hogy azok az ügyek, amelyek hónapok óta megtöltik a sajtót, mennyire fedik a valóságot, de már önmagában az a tény demoralizáló, hogy cégek sora került Simicskától áttételeken keresztül fantomszemélyekhez. Ha másért nem, azért is nagy károkat okozott az eset, mert ezzel ez az amúgy sem ismeretlen trükk gyakorlatilag polgárjogot nyert, megkötve minden revizor kezét.
Persze nemcsak a Fidesz holdudvarában vannak olyan közszereplést vállaló üzletemberek és politikusok – nem ritkán egy személyben mindkét funkciót betöltve -, akik morálisan megkérdőjelezhetők. Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. korábbi vezetői (egyikük-másikuk ügyében első fokon már született is ítélet), a Postabank igazgatósági és felügyelőbizottsági tagjai (valószínűleg közülük kerülnek ki azok a ma még ismeretlen tettesek, akik ellen a Pénzügyminisztérium hétfőn feljelentést tett), vagy éppen az orosz államadósság levásárlására összeszövetkező szocialista nagytőkések egyaránt erősítik a közvéleményben azt a képzetet, hogy ebben az országban mindenki vizet prédikál és bort iszik.
Ettől pedig mindenki felmentve érzi magát, s kialakul az intézményesített kettős morál. Sokakat évről évre megdöbbent, hogy a Transparency International korrupciós rangsorában Magyarország igen rossz helyezést ér el. Szerintem az a meglepő, hogy még viszonylag előkelő helyen áll az ország, megelőzve néhány európai uniós tagot is. Óriási korrupciós ügy valószínűleg nem sok van – mindenesetre nem tudunk róla -, de a mindennapi adómegkerülés, illegális foglalkoztatás, kenőpénzelés, orvvadászat, gázóra-manipulálás, feketetévézés, bliccelés, tilosban parkolás – s a sort még folytathatnánk – nemhogy rosszalló kifejezést nem csal senkinek az arcára, de összekacsint a csalóval minden szemtanú.
Mint ahogy összekacsintott Pelikán László is kollégáival, a magyar bűnüldözés krémjével, amikor megtudta, hogy kedvezményesen lehet aranyat kapni a kapitányságon. A Teve utcai arany-ügyben az a legmegdöbbentőbb, hogy nem egy rendőrtiszt, nem is kettő, de még csak nem is három szédült meg az olcsó – és így vélhetően csempészett – aranytól, hanem több tucat. Ha Pelikán felmentése véglegessé válik, óvakodnék az utódot a Teve utcából kiválasztani…
Elég nagy baj, hogy Pelikán László hibázott, s ezt még azzal is tetézte, hogy adta az ártatlant. Sokkal nagyobb baj azonban, hogy szinte mindenkinek van egy kis vaj a fején. Ha más nem, akkor az, hogy kifizeti a vendéglősnek a szabálytalan számlát.