HENKEL-TERJESZKEDÉS

Egymilliárd forinttal teljesítette túl tavalyi tervét, s így 25 milliárd forintos forgalmat ért el a Henkel Magyarország Kft. Ezt az idén közel 20 százalékkal akarja növelni a háztartási vegyi termékek és ragasztók gyártásával, valamint forgalmazásával foglalkozó társaság. A 29 milliárd forintos nettó árbevételt tervező cég hasonló mértékben szeretné fokozni kivitelét is, a tavalyi 4,5 milliárd [...]

Egymilliárd forinttal teljesítette túl tavalyi tervét, s így 25 milliárd forintos forgalmat ért el a Henkel Magyarország Kft. Ezt az idén közel 20 százalékkal akarja növelni a háztartási vegyi termékek és ragasztók gyártásával, valamint forgalmazásával foglalkozó társaság. A 29 milliárd forintos nettó árbevételt tervező cég hasonló mértékben szeretné fokozni kivitelét is, a tavalyi 4,5 milliárd forint után 5,5 milliárdos exportcélt tűzve mag elé. A mosó- és tisztítószerek tekintetében a Henkel Magyarország tavaly már nettó exportőr volt. A nyereségről hagyományosan nem számol be a társaság, amely azonban – az Econews hírügynökség jelentése szerint – tavaly felülmúlta az 1997-es 1 milliárd forintot meghaladó profitot. A kft. 1993 óta összesen 5 milliárd forintot invesztált Magyarországon.

Címkék: Hetilap: Röviden