ÚJ ADÓZÁSI TERMÉKAZONOSÍTÓK – Megkapták a besorolásukat

Januártól az adótörvények új termékazonosító rendszert alkalmaznak: a világ közel száz országában bevezetett Kombinált Nómenklatúrát (KN). A vámszakértők szerint ez egy logikus, könnyen kezelhető szisztéma, az adószakértők szerint viszont meglehetősen bonyolult rendszerről van szó, amelyben nem könnyű eligazodni.

Oly sok máshoz hasonlóan, az új nómenklatúrára való áttérést is az Európai Unióhoz (EU) való csatlakozási szándék motiválta. Az EU ugyanis az adóztatásban – ha termékazonosító rendszert alkalmaz – ezt használja hivatkozásként. Mivel a közösségen belül egységes a piac, s fő szabályként a termékek a származás országában adóznak, legkésőbb a taggá válásig Magyarországnak is át kellett volna térnie az ottani rendszerre, mert különben versenyhátrányba került volna a többi országgal szemben. Ezt megelőzendő döntött a kormány a KN bevezetéséről.

A vonatkozó törvénymódosítás nyomán januártól a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ipari, mezőgazdasági és számítástechnika-alkalmazási termékek jegyzékének azonosító számait a Kereskedelmi Vámtarifa 1998. június 30-án érvényes besorolási rendje váltotta fel – legalábbis az általános forgalmi adóról (áfa), a személyi jövedelemadóról és a társasági adóról szóló törvények által meghatározott esetekben. A fogyasztási adóról rendelkező törvényben viszont a Kereskedelmi Vámtarifa 1998. január elsején érvényes besorolási rendje az irányadó. Továbbra is használatban maradnak az adótörvények vonatkozásában is az építményjegyzék és a szolgáltatások jegyzékének számai.

A Kereskedelmi Vámtarifa nem teljesen ismeretlen a magyar gazdálkodó szervezetek előtt, hiszen a vámárut kísérő fuvarokmányokon is azt kell szerepeltetni. Ugyanakkor az is tény, hogy azoknak, akik külkereskedelemmel korábban nem foglalkoztak, bizonyára nem kis nehézséget okoz az új szisztéma erősen külkereskedelem-orientált jellege. A Kereskedelmi Vámtarifát ismerő vámszakértők mégis azt hangsúlyozzák, hogy az egy logikus, szakemberek által könnyen kezelhető rendszer. Előnyei között említik továbbá nemzetközi jellegét: azt, hogy egy adott vámtarifa-szám lényegében ugyanazt a terméket jelenti az Egyesült Államokban vagy Japánban, mint nálunk.

Az áfa-törvényben egyébként a váltás azzal járt, hogy a különböző termékeket átkonvertálták a vámtarifa-számokra. Így már az új termékazonosító rendszer szerint tartalmazza a január elsejétől hatályos törvény a 0 kulcsos, valamint a 12 százalék áfa-tételű termékeket, sőt, még a kompenzációs felárra jogosító mezőgazdasági cikkeket is. Ahol csak a gyanúja is felmerül annak, hogy nem 25 százalékos áfa-kulcsú terméket akar értékesíteni az adóalany – tanácsolta Vadász Iván adószakértő -, ott érdemes a termékről egyedi besorolást kérni. Ez minden vállalkozásnak már csak azért is érdeke, mert az adóhiányok jelentős része a téves besorolásra vezethető vissza. Egy rossz besorolás pedig a társaság megszűnését is okozhatja, ha például kiderül, hogy az adott terméket a 12 százalékosak közé tették, miközben az adóhatóság szerint 25 százalékkal adózókhoz kellett volna.

A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága (VPOP), a KSH és az adóhivatal egyébként már két éve készül az átállásra. Mint megtudtuk, valamennyi közigazgatási megyeszékhelyen működő vámhivatalnál információs szolgálat működik, ahol szóban – akár telefonon is – érdeklődhetnek az adóalanyok az új termékazonosítókról. Akinek pedig írásban van szüksége erre, az a VPOP Vegyvizsgáló Intézetéhez fordulhat. Bár igen sok a megkeresés, egyelőre a 30 napos ügyintézési határidőn belül válaszolnak a levelekre.

Az adótörvények egyébként önbesoroláson alapulnak, tehát az adóalanyoknak maguknak kell ezt elvégezniük. Így volt ez korábban is, amikor még az úgynevezett ITJ-számokat használták. Ám ha bizonytalan volt az adóalany egy-egy terméknél, akkor kérhette a KSH szakembereinek segítségét.

Mivel most a Kereskedelmi Vámtarifáról van szó, az eligazodásban a vámhivatalok nyújtanak segítséget, ahol rendelkezésre áll a szükséges szakemberi és jogszabályi háttér. A “szakirodalom” ugyanis igen nagy terjedelmű: a tavaly június végén érvényes besorolási rend mellett nem árt rendelkezni egy fordítókulccsal is a vámtarifa-számokra való áttéréshez, s persze az érintett adótörvények rendelkezéseit is ismerni kell.

Vadász Iván adószakértő egyébként azt tanácsolja, hogy a vállalkozások pontosan határozzák meg az általuk értékesített terméket, amikor annak besorolásáról érdeklődnek. A hivatalnak küldött levelében az adóalany úgy írja le a terméket, mintha egy használati útmutatót, vagy a lényeges tulajdonságokat összefoglaló prospektust készítene. A vámhatóság ugyanis gyakran csak így képes a pontos besorolásra. Ha ugyanis a nem kielégítő leírás miatt a vámhatóság az adózónak küldött válaszlevelében olyan besorolást állapít meg, amellyel később az adóhatóság nem ért egyet, akkor adóhiány keletkezik. Írásbeli megkeresés esetén olyan termékleírást kell adni – tudtuk meg a vámhivatalban is -, amelynek alapján a Kereskedelmi Vámtarifa nómenklatúrája szerinti besorolás egyértelműen elvégezhető. Bonyolult termékeknél műszaki paramétereket is közölni kell; a típus, jelleg dönti el, mennyire kell részletes adatokat szolgáltatni.

A pontos besorolás azért is fontos, mert az új rendszer bevezetésével számos termék más áfa-kulcsba került. Módosult több egészségügyi ellátásban használt termék, a csecsemőpelenka, vagy a közoktatásban használt tankönyv áfa-rendszerbeli besorolása is.