A GYENGÍTŐ KIVÉTEL

A tőzsdekényszerbe került társaságok közül mindenképpen kilóg a Postabank. Azok után ugyanis, hogy a 158 milliárd forintos veszteség elszámolása okán a 42,1 milliárd forintos jegyzett tőkét 21 millió forintra szállították le, majd azon nyomban – a Pénzügyminisztériumon és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-n keresztül – 20 milliárd forinttal felemelték, a Postabank szinte teljes egészében [...]

A tőzsdekényszerbe került társaságok közül mindenképpen kilóg

a Postabank. Azok után ugyanis, hogy a 158 milliárd forintos veszteség elszámolása okán a 42,1 milliárd forintos jegyzett tőkét 21 millió forintra szállították le, majd azon nyomban –

a Pénzügyminisztériumon és az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-n keresztül – 20 milliárd forinttal felemelték, a Postabank szinte teljes egészében az állam birtokába került (erről bővebben lásd cikkünket a 39-40. oldalon). Ennek ellenére az igazgatóság nem tehetett mást, mint az értékpapírtörvénynek való megfelelés szándékával még kezdeményezte a régi törzs- és az elsőbbségi részvények tőzsdei bevezetését. Így tett még annak pontos ismeretében is, hogy az egyenként 5 forintos majdani névértékük miatt e papírok inkább tekinthetők majd valamifajta börzei kuriózumoknak, mint valódi forgalomképes instrumentumoknak.

Címkék: Hetilap: Röviden