A Dunaferr-csoport azon vállalatok közé tartozik, amelyek elébe mennek a törvényi szabályozásnak és önszántukból is jelentős összegeket áldoznak környezetvédelmi beruházásokra – tájékoztatott Réti Vilmos, a részvénytársaság műszaki vezérigazgató-helyettese. Így a Martin-acélmű kéményeinél ki kellett szűrni a vöröspor-kibocsátást, meg kellett valósítani a kohógáz-elégető fáklya beruházását, aminek köszönhetően lényegesen csökkent a levegő szénmonoxid-terhelése. Át kellett alakítani a kazánok tüzelési rendszerét, a szénpernyéről olaj- és gáztüzelésre váltottak.
A kilencvenes években világossá vált, hogy a legtöbb teendő a levegőtisztaság területén van. A már végrehajtott beruházásoknak köszönhetően az utóbbi tíz év alatt a korábbi évi 38 ezer tonna egytizede alá, 3,4 ezer tonnára csökkent az atmoszférába kijutó por mennyisége. A vállalatcsoportnál azonban úgy tartották, hogy még ez a mennyiség is sok.
Az egyik legfontosabb feladat a nagyolvasztói öntőcsarnok porleszívása és porleválasztása volt. A beruházás anyagi hátterét a Dunaferr biztosította, bár tudatában volt, hogy ennek haszna csak sokszoros áttétellel térülhet meg – miként így van ez szinte valamennyi környezetvédelmi beruházás esetén. Manapság az ilyen projekteket rendszerint belföldi vagy nemzetközi pályázatokon elnyerhető pénzek beiktatásával szokták megvalósítani. A Dunaferr esetében azonban a porelszívó beruházás 950 millió forintja teljes egészében a vállalatcsoport költségvetését terhelte. Az önerős megoldás mellett szólt egyebek mellett az is, hogy a környezetvédelmi támogatások elnyerésére benyújtott pályázatok elbírálása viszonylag hosszú ideig, akár 6-8 hónapig is tart. Így viszont nem kellett várniuk, körülbelül ugyanennyi idő alatt készültek el a teljes munkával.
A finanszírozás mellett a technológia kiválasztása volt a legfontosabb. Korábban javarészt e téren is öszvér megoldások születtek, s az efféle berendezések is elsősorban a szovjet kínálatból kerültek ki. Ma azonban szabad a választás, csak az anyagi lehetőségek szabnak határt. Azzal tisztában voltak Dunaújvárosban, hogy speciális berendezésekre, műszerekre és nagy tapasztalatú szállítóra lesz szükség. Ezt pedig elsősorban a külföldi szakcégek tudják biztosítani.
Több hazai és külföldi ajánlat után a svéd ABB Environmental Systems AB és a Dunaferr Fejlesztő és Karbantartó Kft. kapta a megbízást. Partnerként még több, a Dunaferr-csoporthoz tartozó vállalkozás, illetve környékbeli cég működött közre. A beruházás 1997 novemberében kezdődött, a tényleges kivitelezési munkák az idén januárban indultak. Ez azonban nem volt egyszerű, mert az építési terület két működő vasúti pálya között helyezkedett el, s mind méreteiben, mind súlyában hatalmas acéllemezeket kellett a helyszínre szállítani, illetve ott mozgatni. Másrészt “élő” közműveket kellett kiváltani úgy, hogy használatukat gyakorlatilag folyamatosan biztosítani kellett.
A Dunaferr műszaki vezérigazgató-helyettese, Réti Vilmos szerint példás együttműködés alakult ki a külföldi és a magyar szakemberek között. Ennek egyik eredménye, hogy a beruházás egy éven belül befejeződött. Az üzemi próbák tapasztalata és a mérések szerint kitűnő munkát végeztek a tervezők, gyártók, beszállítók, kivitelezők. Az új korszerű berendezés óránként 50 kilogramm port szűr ki, ami 90 százalékos hatékonyságnak felel meg.
A svéd partnerek és a Dunaferr vezetői egyaránt úgy ítélték meg, hogy a sikeres tapasztalatok után minden adottsággal rendelkeznek ahhoz, hogy harmadik fél részére vállaljanak közös kivitelezést. Ilyen együttműködésre – kinek-kinek a saját érdekkörébe tartozó feladatok elvégzésével – akár külföldön, akár Magyarországon is sor kerülhet. Ezt a szándékot írásban is megerősítették, az erről szóló szerződést a beruházás átadásakor írták alá.
Ezzel nem fejeződtek be Dunaújvárosban a környezetvédelmi beruházások. Réti Vilmos elmondta, hogy a víztisztítás terén még bőven van feladatuk. Eddig már elkészült egy olyan zárt, cirkulációs ipari vízrendszer, amely csak a pótlás céljára használ külső vízforrást. Így nemcsak a környezetvédelemért tettek, de jelentős költséget is megtakarítanak, lévén egy kohászati vállalat több millió köbméternyi vizet használ hűtési és egyéb célokra.
A csatornarendszer is megújításra szorul. Modernizálni kell az olajfogókat, ülepítőket, megfelelő szennyező-gátakat kell beépíteni. Így meg lehet akadályozni, hogy ártalmas anyagok jussanak a Dunába. Ezt szolgálják azok a mérőhelyek is, amelyeket folyamatosan telepítenek a neuralgikus pontokra. Az ellenőrzések során kapott adatokból következtetni lehet, hogy a szennyező komponensek alapján melyik az a termelő üzem, ahol nem tartották be a technológiai folyamatokat, esetleg történt-e valamilyen üzem-zavar, amely miatt megnőtt a szennyezés.
Szintén a közeljövő feladata a konverter csarnok másodlagos porelszívásának megoldása. Ez is az elavult szovjet technológia következtében keletkező, de jelenleg még nem leválasztható, s így az üzemcsarnokból egyelőre kikerülő por lekötését jelenti. Hosszabb távú feladat a következő évtized technológiai váltása. Ennek során bizonyos elemeket teljes egészében ki kell cserélni, s a berendezések kiválasztásánál az egyik leglényegesebb szempont a környezetvédelem lesz.
A környezetvédelmi előírások változását – mondta el Réti Vilmos – a kohászat nem minden esetben tudja követni. Körülbelül 10 évre lenne szükség ahhoz, hogy a szakma utolérhesse a rendeleteket. Még így is hatalmas ráfordítások kellenek. Ez idő alatt a jelenleg használt, elavult technológiákat le lehetne cserélni modernebb rendszerekre, ám szükség lenne a támogatási rendszer némi átalakítására is. Például az előírt saját erő részeként ismerhetnék el a támogatást igénylő által szervezett hiteleket.