Szó sincs arról, hogy az EU és Magyarország között folyó csatlakozási tárgyalások első, átvilágítási szakaszában azonosított problémák egyben átmeneti felmentésre vonatkozó igényt jelentenének – mondta a Figyelőnek egy, a tárgyalásokon részt vevő magyar diplomata. A tisztségviselő ezzel burkoltan bírálta azokat a politikusokat, akik az eszmecserék után máris derogációs igényekről adnak számot.
Így például nem állja meg a helyét – vélekedik az idézett szakember -, hogy hazánk a szabad tőkemozgás témakörének a külföldiek földszerzését taglaló passzusában kész tényként közölte volna a különleges elbánás igénylését. Az átvilágítás ugyanis csak a közösségi és a magyar joganyag közötti eltérés felderítésére szolgál; ezután a budapesti kormány tiszte azt mérlegelni: vajon él-e derogációs kérelemmel. Márpedig az említett fejezetről szóló kormánydöntés, és az ennek folyományaként megszülető úgynevezett pozíciópapír legkorábban a jövő nyáron várható. Nálunk egyébként a kormányzati koordinációnak nagyobb szerep jut, mint a többi tagjelölt országban, hiszen itt az átmeneti felmentések iránti kérelmekről nem az érintett szaktárca, hanem a minisztériumok közötti egyeztetés után a miniszterek tanácsa dönt.
Eddig, a tárgyalások átvilágítási fázisában 19 témakört zártak le, s hozzákezdtek a legösszetettebbnek ígérkező mezőgazdasági fejezet, valamint a szintén kemény diónak számító közlekedéspolitika átvilágításához is. Az első 11 fejezetről hazánk már benyújtotta a pozíciópapírt, amely 3 átmenti felmentésre vonatkozó kérelmet, valamint 2, derogáción kívül álló problémát jelez (Figyelő, 1998/45. szám). A következő 4 fejezetről – az áruk szabad áramlásáról, a külgazdasági kapcsolatokról, a vámjogról, valamint a versenyjogról – január végéig alakítják ki a kormányálláspontot, és akkor várható ezen pozíciópapírok benyújtása is. Noha ez a 4 fejezet nem tartozik a legrázósabb témák közé, az átvilágítás feltárt néhány, további egyeztetést, illetve alkut igénylő problémát az acélipar védelmétől kezdve egyes termékek minőségi követelményeinek betartásáig (lásd a táblázatot).
A csatlakozási tárgyalások megkezdése (egyfelől az április óta zajló átvilágítási procedúra, másfelől pedig az “érdemi”, vagyis a vitás kérdéseket számba vevő eszmecserék novemberi kezdete) tekinthető a magunk mögött hagyott esztendő legjelentősebb integrációs eredményének. Az unió belső helyzetének bizonytalansága ellenére a tárgyalások elindulása – vélekedik Gottfried Péter, az Integrációs Államtitkárság vezetője – a bővítés irányába mutató pozitív politikai döntésnek tekinthető. Egy minapi tanácskozáson Gottfried hangsúlyozta: a legutóbbi felmérések szerint a nyugat-európai közvélemény kezd megbarátkozni a bővítés gondolatával. Ausztriában például az újabb vizsgálatok szerint a közép- és kelet-európai országok csatlakozása nemcsak munkahelyek megszűnését jelentené, hanem – a kereskedelmi forgalom előtt álló korlátok leomlása, így az uniós export növekménye révén – új álláslehetőségeket is kínálna.
Az integrációs hatásokat modellezve, Balázs Péter, Magyarország bonni nagykövete a Közgazdasági Szemlében írt cikkében arra a következtetésre jut, hogy a munkaerő szabad áramlásának kérdése és a nyugat-európai források átcsoportosítása a tagjelölt országokba sajátos módon függ össze. Ha a munkanélküliség nem csökken, valamint a beruházásvonzó képesség nem nő jelentősen az uniós tagállamokban, az olyan helyzetet teremthet, amelyben az EU-beli tőke szívesen áttelepül a belépő országokba. Erre utaló tendenciák már most megfigyelhetők: a nyugati államok tőke- és árukihelyezése az ottani gazdasági növekedés egyik jelentős forrása. Mint arra Inotai András, a Világgazdasági Kutatóintézet (VKI) igazgatója a már említett konferencián rámutatott: az idei esztendő első felében tovább nőtt az EU kereskedelmi mérlegének többlete a tagjelölt országokkal szemben. Ha ez a tendencia folytatódik, az uniós üzleti köröknek kettős érdeke lesz a bővítéssel kapcsolatban: egyfelől minél jelentősebb forrásokat csoportosítani át a új tagok számára, annak érdekében, hogy javuljanak a tőkeműködés feltételei, másfelől pedig korlátozni a nyugati irányú munkaerő-áramlást. (Ha viszont az uniós gazdaság új erőre kap, az ellentétes folyamatot idézhet elő, vagyis szabad utat engedne a munkaerő mozgásának, de nem hozna minőségi változást a pénzügyi források átutalása terén.)
Hogy végül melyik változat valósul majd meg – ha nem is “vegytiszta” formában -, az Magyarország szempontjából jórészt külső feltételek függvénye. E tekintetben az elmúlt év krónikájához tartozik az is: az EU miniszteri tanácsa a bizottsági javaslatot elfogadva októberben úgy döntött, az eddiginél jobban koncentrálja a csatlakozást megelőző támogatásokat. Méghozzá három olyan területre – a mezőgazdaságra, a környezetvédelemre és a közlekedésre -, ahol a tagjelölteknek a legnagyobb a lemaradásuk. Az agrárium alkalmazkodását segítő, évi 500 millió eurót biztosító Sapard-program mellett (Figyelő, 1998/51. szám) az ISPA nevet viselő projekthez is az uniós költségvetésben 2000-től elkülönítendő előcsatlakozási alapból folyósítják majd a forrásokat. Az ISPA – amelynek keretösszege évi egymilliárd euró lesz – legalább 5 millió eurót érő programok finanszírozására szolgál majd; kikötötték ugyanakkor, hogy felhasználásához alternatív forrásokat is igénybe kell venni. A 11 tagjelöltet illető évi egymilliárd euró elosztása bizottsági hatáskörben történik majd. Figyelembe véve a csatlakozni kívánó államok ezen területen tapasztalható elmaradottságát, ez az összeg igen csekélynek mondható. A brüsszeli kalkulációk is elismerik ugyanis, hogy környezetvédelemre mintegy 100 milliárd, infrastrukturális beruházásokra pedig 70-90 milliárd eurót kellene fordítani annak érdekében, hogy a tagjelöltek megfeleljenek a közösségi joganyagnak.
Más külső tényezők alakulása is lényeges a bővítés ideje és módja szempontjából. Gottfried Péter szerint a pénzügyi unió jövő év eleji bevezetésének fogadtatása és gazdasági hatása lélektani szempontból fontos tényező lehet. Szintén 1999-re várható – a tizenötök márciusi állam- és kormányfői találkozóján – az Agenda 2000 című bizottsági dokumentum elfogadása, valamint annak eldöntése, hogy az intézményi kérdéseket az unió milyen formában kívánja napirendre tűzni.
Mindez azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele annak, hogy a bővítési folyamat “ötről hatra” jusson. A belső feltételek megteremtése érdekében a kormány a jövő év első felében felülvizsgálja majd az idén márciusban, a tárgyalások megkezdése előtt sietve elfogadott Nemzeti Programot. Ez tartalmazza majd a szeptemberben elkészített jogharmonizációs kalendárium “átnézését”, valamint az ágazati érdekek újabb felmérését, beleillesztve a kormányzat által előirányzott középtávú gazdasági stratégiába.
A vállalkozói érdekérvényesítés minden bizonnyal egyszerűbbé válik azáltal, hogy az eddig felettébb szétaprózott, a hazai érdekegyeztetés anomáliáitól szenvedő munkaadói oldal immár megpróbál közös nevezőre jutni integrációs érdekeit illetően. Ezt jelzi, hogy 9 taggal megalakult a Magyar Munkaadók Nemzetközi Együttműködési Szövetsége, és rögvest csatlakozott is a szervezet európai szövetségének számító Munkaadói és Ipari Szövetségek Európai Konföderációjához. Mint az újonnan alakult társaság vezetői – Orbán István, az Egis és Székely Péter, a Transelektro vezérigazgatója – jelezték, Magyarországnak eddig komoly hátrányt jelentett, hogy a munkaadók nem tudták megjeleníteni érdekeiket a csatlakozási tárgyalásokon. És noha formailag csak a nemzetközi porondon jelenik meg egységesként a szinte minden jelentősebb munkaadói szerveződést magába olvasztó új csoportosulás, ez a keret alkalmas lehet a hatékonyabb itthoni együttműködéshez is.
Az integrációs államtitkár szerint egyébiránt – az idei, kedvező országvélemény után – a jövő év végi uniós jelentés lesz a perdöntő abból a szempontból, hogy a 2000. évben befejeződhetnek-e a tárgyalások. A két héttel ezelőtti bécsi csúcsértekezletet követően a tizenötök vezetői először pendítették meg, hogy egy év múlva ők is kijelölhetik a bővítés első körének dátumát.