KÖNYVISMERTETÉS – Évtizednyi termés

Míg általánosságban az a szokás, hogy egy kerek születésnap alkalmából az ünnepelt kap valami ajándékot a környezetétől, a 10 éves Nemzetközi Bankárképző esetében ez valahogy éppen fordítva alakult. A hazai kétszintű bankrendszert követő esztendőben útjára induló intézmény ugyanis születésnapja kapcsán – egyebek mellett – úgy ünnepelt, hogy csokorba fonva a pulpitusán elhangzott válogatott előadásokat, könyvet [...]

Míg általánosságban az a szokás, hogy egy kerek születésnap alkalmából az ünnepelt kap valami ajándékot a környezetétől, a 10 éves Nemzetközi Bankárképző esetében ez valahogy éppen fordítva alakult. A hazai kétszintű bankrendszert követő esztendőben útjára induló intézmény ugyanis születésnapja kapcsán – egyebek mellett – úgy ünnepelt, hogy csokorba fonva a pulpitusán elhangzott válogatott előadásokat, könyvet jelentetett meg.

A kiadvány stílusosan a Bankról, pénzről, tőzsdéről címet kapta, mintegy azonnal össze is foglalva annak amúgy fölöttébb szerteágazó, ám kétségtelenül e három tárgykörbe tartozó tartalmát. Mert hiszen a könyv 5 fejezetével gyakorlatilag átfogja a gazdaság legfőbb “pénzügyes” területeit. Így elkülönített egység foglalkozik a makrogazdaság és pénzügyi szektor kapcsolatával; a bankfilozófiával és bankszabályozással; a likviditásmenedzsmenttel és a derivatív kockázatokkal; a vállalati elemzéssel; valamint az olyan gyakorlatiasabb banki témákkal, mint a hitelintézetek termékei és az ott alkalmazott technológiák. Az árfolyam-politikai írások például mind az árfolyamrendszerről, azon belül is elsősorban a honi gyakorlatról szólnak, mégis minden szerző máshol találja meg a számára releváns kérdést, más megközelítést alkalmaz. De vannak a kézikönyvben az itthoni pénzügyes világban meglehetősen újnak, vagy felújítottnak számító témákról, intézményekről szóló részek is. Ezek között elég akár a jelzáloghitelezés hazai akadályairól vagy éppen az univerzális bankok előnyeiről és hátrányairól szóló eszmefuttatásokra utalni.

Az írásra felkért szakértők egyetemi tanárok, gyakorló bankszakemberek, független elemzők és a gazdaságpolitika formálói. Így egyik-másik rész egyetemi szintű akadémiai ismeretet ad, s van, amelyik a napi piaci sajátságokat elemzi. Ám – fogalmaz előszavában Szapáry György, a Bankárképző elnöke – éppen e sokszínűség miatt a szakmabeliek és az érdeklődők számára egyaránt hasznos kézikönyvként forgatni a kötetet, megismerni a mértékadó hazai szakértők véleményét.

A könyvben szereplő szerzők köre egyébként meglehetősen széles. Íme néhány név, a teljesség igénye nélkül: Antal László, Bácskai Tamás, Jaksity György, Király Júlia, Sulyok-Pap Márta, Szalkai István, Száz János, Várhegyi Éva. Ahogyan a kötet megjelenését támogatók sora is hosszú, hiszen e listán 8 hazai pénzügyi intézmény szerepel.

(Bankról, Pénzről, Tőzsdéről – Válogatott előadások a Bankárképzőben 1988-1998, 603 oldal; Haxel Kiadó és Nyomda, 1998.)