CSAK KICSIKNEK

Jövő évtől csak az éves átlagos befektetési állomány növekményének 20 százaléka erejéig lehet igénybe venni adóhitelt – ellentétben az eddigi 30 százalékos mértékkel -, s legfeljebb csak 1 millió forintos gyarapodás után. Ily módon tehát legfeljebb 200 ezer forintot lehet megtakarítani; az adóhitel jellegéből adódóan persze azt is csak ideiglenesen. Ez értelemszerűen nemcsak a befektetési [...]

Jövő évtől csak az éves átlagos befektetési állomány növekményének 20 százaléka erejéig lehet igénybe venni adóhitelt – ellentétben az eddigi 30 százalékos mértékkel -, s legfeljebb csak 1 millió forintos gyarapodás után. Ily módon tehát legfeljebb 200 ezer forintot lehet megtakarítani; az adóhitel jellegéből adódóan persze azt is csak ideiglenesen. Ez értelemszerűen nemcsak a befektetési jegyek tulajdonosaira vonatkozik, hanem azokra is, akik eddig közvetlenül fektették részvényekbe a pénzüket, s papírjaikat tőkeszámlán tartották. Az új szabályok diszkriminálják a pénzük zömét állampapírokban kamatoztató alapokat. A zárt végűek esetében 20, míg a nyílt végű alapoknál 35 százalékos határig lehet csak figyelembe venni az állampapírokat. Azaz, ha súlyuk ennél nagyobb az alap portfolióján belül, akkor arra a befektetési állományra már nem lehet igénybe venni adóhitelt.