KOCKÁZATOS BEFEKTETÉSEK – A Nyugat árnyékában

A múlt csütörtökön bejelentett európai kamatcsökkentési hullám után megindult optimizmus egészen hétfőig tartott a tőzsdéken, azután inkább az addig elért profit realizálása volt a jellemző. Magára talált a Dow Jones ipari átlag (DJIA) is, igaz, az amerikai piacon elsősorban a technológiai részvények szárnyalása volt a jellemző.

Az elmúlt napok árfolyamalakulását egyértelműen a nemzetközi események határozták meg a magyar tőkepiacon. A hét elején tovább tartott a múlt pénteken kezdődött derűlátás a Budapesti Értéktőzsdén, igaz kedden már inkább a profitrealizálás volt a jellemző. Múlt hét szerdán még a romló eredményvárakozásoktól való félelem volt a meghatározó a New York-i tőzsdén. A Boeing például aznap csökkentette a jövő évi eredményprognózisát a korábban kiadott 2 milliárd dollárról 1,5-1,8 milliárdra, amit az utasszám visszaesésével indokolt. Ugyanezért e vezető amerikai vállalat a következő két évben várhatóan 48 ezer munkavállalóját kényszerül elbocsátani. A DJIA nap közben 9000 pont alá is süllyedt. A csütörtöki nap meglepetését az Európai Központi Bank (ECB) nyújtotta, hiszen a korábban várt 3,3 százalék helyett 3 százalékban határozta meg az euró-övezet kamatcentrumát. Azaz a francia és a német jegybank 30 bázispontos kamatcsökkentést hajtott végre, míg a többi érintett jegybank is a vártnál nagyobb mértékű kamatleszállításra kényszerült. (Az eurót bevezető országok közül így immár egyedül az olasz kamatszint haladja meg a 3 százalékot) Piaci elemzők csak a jövő év elejére várták az összehangolt kamatintézkedést. Hans Tietmeyer, a Bundesbank elnöke szerint ezzel a lépéssel éppen az ECB-t kívánták mentesíteni a jövő év eleji kamatcsökkentési spekulációktól. Az európai tőzsdék kisebb árfolyam-emelkedéssel reagáltak a bejelentésre, míg a DJIA csütörtökön tovább folytatta az előző napi gyenge szereplését, elsősorban a brazíliai eseményekre reagálva. A dél-amerikai törvényhozás ugyanis elvetette a takarékossági csomag egyik fontos elemét, amire a brazil tőzsdeindex közel 9 százalékos zuhanással reagált. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) által nyújtott 18 milliárd dolláros hitelcsomag feltétele ugyanis a takarékossági csomag végigvitele.

A kamatcsökkentés hatott

A pénteki nap azonban már egyértelműen a nemzetközi optimizmus jegyében telt el. Az európai piacok pozitív teljesítménye mögött továbbra is a kamatcsökkentés állt. A Wall Street kiváló teljesítménye – 1,5 százalékkal emelkedő DJIA – inkább az aznap napvilágot látott kedvező foglalkoztatási adatoknak tudható be. Szárnyaltak továbbá a technológiai részvények is, a Nasdaq a Dow Jonest is meghaladó mértékben, 2,5 százalékkal emelkedett. Hétfőn tovább tartott ezen szektor szárnyalása, a Nasdaq hétfőn új rekordot állított fel. Az “Internet-részvények” esetében pedig az 50-70 százalékos drágulás sem volt ritka.

A magyar piacra inkább az árfolyamok kisebb fokú hullámzása volt a jellemző, a múlt csütörtöki kereskedési idő közepén elért 5300 pont alatti mélypont után hétfőn ismét 5800 pont fölé emelkedett az irányadó index. Kedden azután az árfolyamok kisebb korrekciója következett be, ennek során újra 5800 alá süllyedt a BUX.

Pannonplast hosszú távra

Az elmúlt hét egyik legstabilabb teljesítményét a Pannonplast papír nyújtotta, ezt azonban feltehetően a részvény korlátozott likviditása magyarázza. A vállalat részvényeit csak tartásra ajánlja Vágó Attila, a Concorde Értékpapír Rt. elemzője, dacára a csökkenő PVC-áraknak. Ezt a műanyagipari termékek iránti kereslet növekedési ütemének lassulására alapozza a szakember, s természetesen az erősödő versenyt is rontja a vállalat jövedelmezőségét. Ennek kapcsán a társaság engedményekre kényszerülhet vevőivel szemben, ami a forgótőke megnövekvő finanszírozási igényén keresztül ronthatja a mérleget. A vállalat a harmadik negyedéves eredmények közzétételekor megtartott sajtótájékoztatóján bejelentette: az idei évben a tervezettnél alacsonyabb nyereségre számít, több beruházását pedig elhalasztani kényszerül. A korábban tervezett tőkebevonásra is csak később, a jövő év harmadik negyedévében kerülhet sor. Az idézett elemző hosszabb távon mégis fantáziát lát a papírban, amit mind a hazai, mind az exportpiacokon megélénkülő kereslet indokolhat. A megkezdett fejlesztések eredményeképpen pedig nagyobb kapacitások állnak majd a társaság rendelkezésére.

Az idei évre a Pannonplastnál a korábbi 620 forintos érték helyett mindössze 556 forintos egy részvényre jutó nyereséggel (EPS) számol a Concorde elemzője. Ezt jövőre – az alacsony bázisnak is köszönhetően – 15 százalékos, 2000-ben pedig 12 százalékos dollárban mért EPS-bővülés követheti (a mostani részvényszámmal számolva).

A PVC-árak a vevői oldalon álló Pannonplasttal szemben eladóként érintik a BorsodChemet (BC). Vágó Attila a kazincbarcikai társaság papírjait is csak tartásra javasolja rövid távon, a többi európai vegyipari cég alacsony árazottságára hivatkozva. Az olcsóbbodó PVC mellett a szintén lefelé mozgó etilénárakra is felhívja a figyelmet, így a korábban 390 márkás margin “mindössze” 350 márkára csökkenne. Ez a vállalat jövedelmezőségi szintjének helyreállását jelenti. Szintén pozitívum a BC számára, hogy meghiúsult Európa legnagyobb PVC-gyártója, a holland EVC International norvégiai akvizíciós terve. A Norsk Hydro-csoporthoz tartozó etiléngyártó felvásárlása révén nagyobb fokú vertikális integráció megteremtésével a PVC-piacon alacsonyabb árakat is el tudott volna fogadni az ármeghatározó pozícióban lévő EVC. Így viszont akár üzembezárásokra is kényszerülhet a vállalat, ami a kínálat csökkenésén hatna kedvezően a BorsodChemre. Vágó Attila mindenesetre az MDI-termékek esetében változatlan jövedelmezőségre számít. Az elemző hosszabb távon vételre ajánlja a BC-részvényt. Az idei évre 10,4, jövőre 11,5 milliárd forintos adózott eredményt vár a szakember. Ezekkel kalkulálva az idén 1008, jövőre 1104 forintos egy részvényre jutó nyereség adódik.

TVK: pozitív várakozások

A TVK papírját pedig rövid és hosszabb távon egyaránt vételre ajánlja Vágó Attila. A tiszaújvárosi társaság részvényének kurzusa ugyanis nem tükrözi a vállalat jövedelemtermelő képességét. Az EBITDA margin (az amortizációval növelt üzeni eredmény osztva az árbevétellel) az európai átlagot 10 százalékponttal meghaladja.

A nemrégiben aláírt Unterland-akvizíció jövőre 1,0-1,5 milliárd forinttal növelheti a TVK nettó profitját. Így az idén 16 milliárd forintos adózott eredménye (ez a Concorde prognózisában szerepel) összességében 21-21,5 milliárd forintra növekedhet jövőre. A vállalati eredményesség szempontjából pedig mindenképpen kedvezőek a vegyipari ciklikusság kiküszöbölésére irányuló törekvések. A társaság a múlt héten jelentette be, hogy 50 ezer tonnára növeli polipropilénfólia-gyártó (BOPP) kapacitását. A kevésbé ciklusérzékeny termék egyben nagyobb fedezetet is nyújt. A beruházás 92 millió dollárba, jelenlegi árfolyamon számítva 20 milliárd forintba kerül. A gyártási know-how és az értékesítés területén is együttműködik a Mobillal, így termékei egy része az amerikai cég neve alatt kerülhet forgalomba.