EGYESÜLT VEGYIMŰVEK RT. – A nagyok árnyékában

A magyar háztartásvegyipar halálát jósolták azok, akik bő tíz esztendeje ismerték a Bécs felől haza igyekvő autók csomagtartóinak tartalmát. Az addig jószerével csak reklámokból ismert hőn áhított mosóporok, és egyéb szerek tonnái érkeztek be az országba. A megismerést követte a piac liberalizálása, s ma már a legeldugottabb faluban is kaphatók az Ultra, s más magyar vegyszerek vetélytársai. Ennek ellenére nem szűnt meg a magyar háztartásvegyipar, sőt újra virágkorát kezdi élni. Igaz, megmaradt a hazai korlátok között, de legalább él. Erről kérdeztük az alágazathoz tartozó Egyesült Vegyiművek (EVM) vezérigazgatóját, Faix Frigyest.

Az EVM létszám tekintetében nem tartozott az óriási állami vállalatok közé. Ez mennyire befolyásolta a privatizációs folyamatot?

– A mosó-, mosogatószerek gyártásának magyar reprezentánsa volt – és szerencsére maradt – az Egyesült Vegyiművek. Szemben sok más céggel, itt a munkavállalói résztulajdonosi program (MRP) sikeresnek bizonyult. Hat esztendeje alakult át az addigi állami tulajdonú vállalat részvénytársasággá, majd 1993-ban fejeződött be a privatizáció. Az MRP-szervezet és a menedzsment közösen vásárolta fel az EVM-et, úgy, hogy az indulásnál az előbbi volt a többségi tulajdonos, a részvényeknek több mint felét birtokolta. Ehhez persze nem volt elég saját forrás, így a 630 millió forintos jegyzett E-hitelt kellett felvenni. Kevés hasonló céget lehet találni, amely az eltelt időszak alatt ebben a konstrukcióban saját tőkéjét megduplázta, s amely nem igazolta azokat a félelmeket, hogy az MRP kiviszi a tőkét a cég alól. Pénzügyi tekintetben egyébként is kedvező az EVM helyzete, a folyamatos működéshez nincs szükségünk bankhitelekre.

Az utóbbi években a piacon jelentős konkurenciával kell számolniuk. Fel tudja venni a versenyt a nagy multikkal szemben ez a “kis” cég?

– Mi is úgy láttuk, hogy piaci részesedésünk már nem növelhető tovább jelentősen. Ugyanakkor a konjunktúrakutatók is azt prognosztizálták, hogy az esetleges reálbér-növekedés mellett a tartós fogyasztási cikkek vásárlása emelkedik majd, nem pedig a mosó-, és mosogatószereké. Növekedés nélkül pedig ma már nem lehet működni, ezért hasonló, de némileg új piac után néztünk. Meg is találtuk az intézményi takarításban, tisztításban, s ennek eredményeként 1997 végén az EVM megvásárolt egy ilyen céget, s annak segítségével megismertük ezt a szakmát, egyben a piacát is. Ma már nem csak a tisztítószereket kínáljuk a nagy irodaházaknak, vállalkozásoknak, hanem a teljes takarítási technológiát.

A régi vállalati struktúrában az alaptevékenységen túl sok mással is kellett foglalkozni. Megszüntették ezeket, vagy tűrik a terheket?

– A volt szocialista nagyvállalatokhoz hasonlóan mi is rendelkezünk az akkoriban megszokott kiegészítő tevékenységekkel, vagyis van iparvágányunk, termelünk gőzt, villamos energiát. A költséget terhelő infrastruktúrát a magunk javára fordítottuk, s már dolgozunk a nyereséget termelő kihasználási módokon. Egyelőre nem árulhatok el részleteket, ám annyit már lehet tudni, hogy hasonlóan gondolkodunk, mint a nagy multik. Vagyis mivel a piac felvevő képessége már alig nőhet, ezért a költségeket kell csökkenteni.

Az alacsony ár ma már önmagában nem elegendő…

– Valóban, mindez kevés lenne minőségi változás nélkül. Ez utóbbira éppen a már említett nagy nyugati cégekkel való versenyzés kényszerített bennünket, s jó lehetőség volt az amerikai Amway-vel kialakított kapcsolat – e cég bizonyos termékcsoportját itt Budapesten gyártjuk. Ez az együttműködés jelentős minőségi szemléletváltozást hozott, s 1995-ben sikerült megszereznünk az ISO 9001 minősítést. Az ISO értéke ma még inkább a külföldi partnerekkel történő tárgyalásokon mutatkozik meg.

Magyarország nem rendelkezik megfelelő alapanyagokkal, így Önök is importra szorulnak. Milyen árakat sikerül elérniük, hiszen viszonylag csekély mennyiségre van szükségük?

– A költségeket és az árakat is csökkentettük azzal a megoldással, hogy nem egyedül importálunk. Nekünk ugyanis akkora mennyiségre nincs szükségünk, amire már árkedvezményt kapnánk, így rendszeresen más cégekkel közösen versenyeztetjük meg a beszállításokat. Ezzel eddig sikerült tartani a késztermékek viszonylag alacsonyabb árait is. Márpedig a háztartás-vegyipari termékek – amelyek a termelés 80 százalékát teszik ki – többségét a viszonylag kispénzű magyar vásárlók veszik. Érdekes módon vásárlóink többsége nem lett hűtlen még a több évtizede gyártott termékekhez sem, s még a régi megszokott csomagolást is igényli a piac.

Faix Frigyes 56 esztendős, a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett vegyészmérnöki diplomát, majd a közgazdasági egyetemen jutott másoddiplomához. Az EVM az első, s eddigi egyetlen munkahelye, ahol a privatizációs folyamat kezdete óta a cég vezérigazgatója.

Címkék: Hetilap: Gazdaság