A DEFLÁCIÓ ÁRNYÉKA

Októberben csökkentek a német és a francia árak, s ennek nyomán sokan tartanak attól, hogy az európai régió, egyben az Európai Unió gazdasági “magja” a defláció szélén táncol. Az országos fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent Németországban, Franciaországban pedig 0,1 százalékkal. Az eddigi folyamatok alapján az idén az éves inflációs ráta Németországban mindössze 0,7, Franciaországban pedig [...]

Októberben csökkentek a német és a francia árak, s ennek nyomán sokan tartanak attól, hogy az európai régió, egyben az Európai Unió gazdasági “magja” a defláció szélén táncol. Az országos fogyasztói árindex 0,2 százalékkal csökkent Németországban, Franciaországban pedig 0,1 százalékkal. Az eddigi folyamatok alapján az idén az éves inflációs ráta Németországban mindössze 0,7, Franciaországban pedig 0,4-0,5 százalék körül alakulhat. A Bundesbank egy nemrégiben publikált tanulmánya azonban arra a következtetésre jutott, hogy a német inflációs adatok 0,75 százalékponttal “túlértékeltek”, vagyis az árak éves szinten már abszolút értelemben is elkezdtek csökkenni. A londoni Salomon Smith Barney egyik elemzője azzal számol, hogy a francia és a német adatok a harmonizált fogyasztói árindexet (HICP – harmonised index of consumer prices) 1 százalék alá viszik, ami először fordul elő az összeurópai index 1996-os bevezetése óta. Wim Duisenberg ragaszkodni látszik ahhoz, hogy a monetáris politika ne reagáljon az árszínvonal szerinte átmeneti esésére. Idevágó nyilatkozatából arra lehet következtetni, hogy az európai jegybankok az árak mérséklődése miatt nem fogják lejjebb vinni a kamatlábakat. “Vékony jégen táncolunk” – jellemezte a helyzetet a frankfurti Deutsche Bank ECB-vel foglalkozó szakértője, ami arra utal, hogy kialakulhat bizonyos feszültség a nagy kereskedelmi bankok és az ECB között is.

Címkék: Hetilap: Gazdaság