Mennyire sikerült az átalakítás az elavult magyar vegyiparon belül a mezőgazdasági növényvédő szerek gyártásáról híres BVM-nek?
– Mindenekelőtt sikerrel lezárult a privatizáció. A tulajdonosi szerkezet megváltoztatása ugyanis eleve más termelési szemléletet eredményez. A Budapesti Vegyiművek Rt. jegyzett tőkéje ma 1 milliárd 48 millió forint, s azon kevés cég közé tartozik, ahol a tulajdonosi kör felét a 306 tagú MRP-szervezet adja – a dolgozói létszám ennél nagyobb, 527 fő. Az önkormányzat 45 százalékban részesül a tulajdonból a földterület után, a maradék 4,5 százalék dolgozói részvény volt, amit felvásárolt az rt.
Ez idő alatt válságba került legnagyobb piacuk, a mezőgazdaság, s más igények is megváltoztak. A környezetvédelem is új vegyipari termékek gyártását követelte. Miként reagált a BVM ezekre a kihívásokra?
– Másfél évtizede folyik – s a higanynak a gyártásból történt kivonásával nemrég fejeződött be – a termékszerkezet átalakítása. Mindez persze termeléskiesést is jelentett – csak ez utóbbi úgy másfél milliárd forintnyit. A magyar vegyipart nehéz helyzetbe hozta volna, ha az Európai Uniós csatlakozásra tíz-tizenöt évvel ezelőtt került volna sor. A szervezet tilalmi listáján szereplő 17 vegyület közül például a BVM-ben szinte valamennyi előfordult. A cég piacának nagyságát egymilliárd forintos szórással 4-5 milliárd közé tesszük. Ami csak fokozza a bizonytalanságot, az a mezőgazdaság állapota. A BVM eddig jelentős mennyiségű műtrágyát, csávázó szert gyártott és szállított, ám a bizonytalan helyzet miatt ez is csökkent. Szerencsére a nyolcvanas évek végén megszüntettük a nagy volumenű műtrágyagyártást, a kénsavgyártással együtt, ami az akkor még tulajdonosi szerepben lévő állami vezetés körében nem aratott osztatlan sikert. Ha azonban nem ezt tesszük, akkor a kilencvenes évek elején kezdődött mezőgazdasági recesszió csődbe juttatta volna a vállalatot. Más gyártmányokkal is le kellett állni, azok ellen már környezetvédelmi megfontolások is szóltak. Új célok fogalmazódtak meg már akkoriban a gyár vezetésében: kis mennyiségű, de magas feldolgozottsági szintű termékekben gondolkodtunk. Ezekhez nem kell sok alapanyag, viszont jó technológia és magasan képzett munkások annál inkább.
A berendezések sem voltak korszerűek, más minőségre és mennyiségre tervezték azokat. Mi fejlődött ezen a téren?
– A vegyiparban a minőség alapfeltétele a korszerű technológia. Az Illatos úti gyárban ezért működik már olyan félüzem, amelynek berendezései teljes egészében üvegből készültek. Ezzel már olyan fénykatalizátoros reakciókat is meg tudunk valósítani, amelyeknél bármilyen fém jelenléte más irányba vinné el a folyamatot, s más termék keletkezne. Az egykor horrorfilm díszleteket idéző gyár folyamatosan épül át, s ma már a számítógép-vezérlés, a légkondicionálás a mindennapi munka természetes része lett. A fejlesztés meglátszik az értékesítésben is. Míg hat-nyolc éve az export csupán 4-5 százalékot ért el, addig az idén már közel 50 százalékot. A vevők között pedig nyugat-európai, amerikai, japán angol cégek vannak. A nyereség ugyan nem túl nagy, de legalább nincsenek megbízhatatlanul fizető partnereink. Ez részben annak is köszönhető, hogy a mi termékeinkből jelenleg a világon sehol nem gyártanak jobb minőségben. Ma már a pontosság és a minőség mindenekfelett áll a részvénytársaságnál. Ennek jegyében szereztük meg négy éve az ISO 9000 tanúsítványt, mely minősítés átfogja a vállalat egészét.
Az új anyagokhoz megfelelő kutatási háttérre is szükség van. A kutatókra korábban nem volt jellemző a termelés és a kereskedés elsődlegessége, sőt bizonyos szembenállás is volt a laboratóriumok és a gyárak között.
– Míg korábban az állam által finanszírozott kutatás talán legfőbb célja az volt, hogy találjanak egy eredeti, új molekulát (ez a keleti blokk egyetlen országában sem sikerült az elmúlt ötven évben), ma már a termelés áll a centrumban, a piac kiszolgálása. Valóban szükség volt szemléletváltozásra. A kereskedők információi alapján kell termelnünk, s ez nem megy a kérdésben felidézett szembenállással. Sok jó kutatót elveszítettünk, mert nem akarták megérteni ezt a fajta új igényt. Akik maradtak, azok is kiválóak, ráadásul hajlandók másként gondolkodni. Itt a gyakorlat, vagyis a piaci elvárás az elsődleges. Ennek jegyében vezettük be azt a rendszert is, hogy az egyik – elsősorban kutatási célokat szolgáló – félüzemben rendszeresen dolgoznak a gyári művezetők. Ami ugyanis ott néhány százkilós nagyságrendben készül, az kisvártatva meg fog jelenni az üzemben is, sokkal nagyobb mennyiségben, s a gyakorlati szakembernek nem lehet jobb megismerési lehetősége ennél a megoldásnál. Arról nem is beszélve, hogy időben is felgyorsul a termelésbe állítás. A célunk – bármilyen fellengzősen hangzik is – a svájci szint kell legyen. Ehhez kiváló technika és technológia szükséges, a szellemi tőkénk megvan hozzá. Csak így érhető el, az az arány, hogy egy dollár alapanyagból tíz dollár értékű terméket lehessen előállítani. Ma még az a jellemző, hogy egy dollárnyi alapanyagból öt-hat dollárt sikerül kihozni a folyamat másik végén.
Valovits Emil 57 éves, 1959-ben került a Budapesti Vegyiművekhez, mint három műszakos dolgozó. Az esti egyetem elvégzése után végigjárta a teljes vállalati ranglétrát, 1982-ben lett főmérnök, majd az 1990-es üzemi tanácsi választáson lett a cég vezérigazgatója.