Sikerült ellenőrzés alá vonni a Távol-Keleten, Oroszországban és a dél-amerikai küszöbállamokban fejét felütő válságot – a derűlátóbbak ezt olvassák ki a legfejlettebb államokat magában foglaló OECD most napvilágot látott gazdasági prognózisából. Eszerint nem következik be világméretű recesszió, a világgazdaság “megúszta az ügyet egy szeme körül díszelgő lila monoklival”. A párizsi székhelyű szervezet szakértői ugyanis úgy vélik, a tagállamok együttes gazdasági növekedése az említett régiókban tapasztalható bajok hatására 1999-ben csak 0,5 százalékponttal fog visszaesni az 1998-ra előirányzott 2,2 százalékról.
Ezzel szemben a pesszimista kommentárok rámutatnak az OECD-jelentésben felbukkanó figyelmeztetések szokatlanul nagy számára. Ezek szerint a viszonylag optimista alaphangú prognózis ellenére igenis fennáll az a lehetőség, hogy a folyamatok rossz irányra váltanak, azaz további lázrohamok törhetnek rá a világgazdaságra.
A jelenlegi szokatlanul markáns konjunkturális különbségek miatt az OECD-tanulmány szerzői prognózisaikat maguk is kiegészítették egy olyan “forgatókönyvvel”, amely a legrosszabb változatot tartalmazza. Eszerint 1999-ben az OECD-államokban a “növekedés” 0,1 százalékosra is visszaeshet, azaz valójában stagnáló szakaszba kerülne a világ fejlett része. Ignazio Visco, az OECD vezető közgazdásza hangsúlyozta: a világpiaci integráció annyira előrehaladott állapotba jutott, hogy immár egy egyedi regionális sokk (hirtelen dollár-bessz, a recesszió elmélyülése Japánban vagy egy leértékelés Kínában) újból világméretű elbizonytalanodást vagy akár pánikot válthat ki.
Az OECD-tanulmányban különösen negatív jelzésként említődik a világkereskedelem bővülésének lassulása. E mutató az előző évre mért 9,6 százalékról kevesebb mint a felére, 4,6 százalékra olvadt – nyilvánvalóan elsősorban a regionális válságok következményeként -, s előreláthatóan 1999-ben és 2000-ben is csak 5,3, illetve 6,1 százalékos értéket vesz majd föl. Ezen belül a szervezetnél azzal is számolnak, hogy a tagállamoknak az OECD-n kívüli térségbe, különösen Délkelet-Ázsia megroppant országaiba irányuló kivitele már 1998-at is (jelenleg 2,2 százalékosra becsült) visszaeséssel zárja, holott évek óta tartott a tagállamok exportjának látványos felfutása ebben a relációban, tavaly például 7 százalékot jegyeztek fel.
A vezető ipari országokat a külkereskedelmi volumen visszaesése meglehetősen különböző módon fogja érinteni. Míg a külkereskedelem hányada a GDP csupán 11 százalékát teszi ki az Egyesült Államokban és Japánban, a most induló euró-övezetben e ráta eléri a 16 százalékot. Ázsia az egyetlen régió, ahol mind a japánok, mind az európaiak erőteljesen jelen vannak kereskedelem-politikailag; az egykori Szovjetunió országait, valamint Közép- és Kelet-Európa országait ezzel szemben főleg az Európai Unió, LatinAmerikát pedig az Egyesült Államok tudhatja magáénak “kereskedelmileg”.
Amint azt a tanulmány szerzői kiemelik, viszonylag kedvező konjunktúra-prognózisaik azon feltételezéseken alapulnak, hogy a távol-keleti gazdasági válság nem fog tovább súlyosbodni és Latin-Amerikára sem fog átterjedni; Japán látható sikert ér el súlyos bankválságának megoldásában; s a rettegett 2000. évi számítógép-átállítás simán zajlik majd le, nem indukálva a világgazdaság vártnál is nagyobb megterhelését. E feltételsorozatban az OECD a világgazdaságra nézve a legnagyobb veszélynek a jelenlegi japán helyzetet tekinti. Amennyiben ugyanis a japánok nem tudják talpra állítani bankrendszerüket, s nem sikerül kiutat találniuk a már egy évtized óta uralkodó gazdasági stagnálásból, akkor például a mindezektől erősen függő Kína is arra kényszerülhet versenyképességének fenntartása érdekében, hogy leértékeljen. Márpedig ez minden bizonnyal egy újabb válságfordulót indítana el.