Egészen addig az országba beáramló deviza nem hat negatívan a gazdaságban lévő pénzmennyiségre, amíg nem haladja meg a folyó fizetési mérleg aktuális hiányát; lévén, hogy azzal egy az egyben lehet fedezni a szóban forgó deficitet. A magyar gazdaság esetében azonban a tőkebeáramlás az utóbbi időben átlépte ezt a határt.
Azzal, hogy a bejövő devizát forintra váltják át, a pénzmennyiség értelemszerűen növekszik. Ám ez utóbbinak az adott gazdaságpolitikai célok – jelesül az antiinfláció és a gazdasági növekedés – mellett nem szabad túlzottan meghaladnia a pénzromlás mértékét és a gazdasági növekedés okán fokozódó pénzkeresletet. Ellenkező esetben ugyanis az infláció meglódulhat, a folyó fizetési mérleg hiánya felduzzadhat és a növekedés lelassulhat, s vég-ső soron a hozamok is csökkenhetnek.
A jegybank ez utóbbit igyekszik elkerülni, hiszen a hozamesés visszavetheti a hazai megtakarításokat, pedig azok fontos helyet foglalnak el a monetáris politika céljai között (a mindenkori költségvetési hiány finanszírozása). Ennek szellemében igyekszik az MNB e többletlikviditás egy részét a forgalomból kivonni – sterilizálni – oly módon, hogy cserébe vonzó hozamú jegybanki befektetési lehetőségeket ajánl (lásd külön írásunkat).
Természetesen ahhoz, hogy a belföldi piaci szereplők igénybe is vegyék e lehetőségeket, kecsegtető ajánlattal kell előrukkolni. A vonzó hozam biztosítása viszont az ezáltal megnövekvő kamatkiadásokon keresztül veszteséget okozhat a jegybanknak, s így közvetve a költségvetésnek is. Éppen azért járt elviselhető költséggel a többletpénz kivonása a gazdaságból 1997-ben, mert az idő tájt az érvényes kamatszint nem tért el jelentősebben a csúszóleértékelési ütemből és az átlagos külföldi kamatszintből adódó nominális kamatszinttől. Hozzájárult ehhez a külső adósság mérséklődése is, ami az ország javuló hitelminősítését eredményezte, s ennek következtében a külföldiek számára biztosított, úgynevezett kamatprémium is csökkent.
A monetáris bázis tavaly az átlagos inflációnál kisebb mértékben, 15,5 százalékkal (134,7 milliárd forinttal) nőtt; e mögött a készpénzállomány 11,6 százalékos bővülése húzódott meg. A devizapiacon átváltott 642 milliárd forint értékű deviza pénzmennyiséget növelő hatásait a jegybank aktív sterilizációs tevékenységével kiszűrte. A passzív repoállomány, a betétállomány és az MNB-kötvények növekedése az év során 321,5 milliárd forintot tett ki. Emellett a kormányzattal szembeni nettó követelések leépítése mintegy 120 milliárddal járult hozzá a sterilizációhoz, a banki hitelek csökkenése pedig 40 milliárddal mérsékelte a devizakonverzió pénzmennyiség-növelő hatását.
E trend 1998 első 4 hónapjában folytatódott. A nagyarányú konverziós forintkereslet miatt a honi fizetőeszköz kurzusa folyamatosan az összességében 4,5 százalékos, a középárfolyamtól mindkét irányba 2,25 százalékos ingadozási sáv erős szélén tartózkodott. A jegybank április végéig több mint 3,3 milliárd dollárt, azaz 771 milliárd forint értékű devizát vásárolt a belföldi devizapiacon. A következő hónapokban azonban változott a helyzet, a forint iránti kereslet jelentősen csökkent. Ennek alapvetően három oka volt: az irányadó kamatszint és a leértékelési ütem márciustól kezdődő csökkentése; a májusi parlamenti választások miatti bizonytalanság; valamint a július vége óta tartó orosz válság. A nemzetközi tőkepiacokon megfigyelhető likviditásszűkülés miatt tőkekiáramlás indult meg. Ám a korábbi időszakban folytatott sterilizációs politikának köszönhetően az ország devizatartalékai kiugróan magas szintet értek el. Ez lehetővé tette, hogy a magyar árfolyamrendszer hitelességének veszélyeztetése nélkül menjen végbe az oroszországi válságot követő nettó devizakiáramlás.
Összességében elmondható, hogy a jegybank sterilizációs politikájának eredményeként sem a konverziós forintkereslet áprilisig tartó gyors növekedése, sem az azt követő csökkenés nem befolyásolta a monetáris bázist. A sterilizációs eszközök állományának bővülése 1998 májusában megállt, az augusztus-szeptemberi devizakiáramlás időszakában pedig azok számottevően csökkentek (lásd grafikonunkat). Ennek következtében a jegybanki devizaeladás okán nem szűkült a likviditás a gazdaságban.
A külföldről beáramló likviditás már eddig is tartósan meghaladta a pénzkereslet növekedése által szükségesnek ítélt mennyiséget, s ez várhatóan a jövőben is így lesz. Ez azonban a sterilizációs kényszer mellett a magánszemélyek szempontjából is felvet egy problémát. A viszonylag olcsó, nagy mennyiségben rendelkezésre álló külső forrás ugyanis lehetővé teszi a hazai bankok számára, hogy lakossági forrásgyűjtésüknél ne növeljék betéti kamataikat a lehetséges maximumig – vagyis addig a szintig, amíg számukra az még nyereséget biztosít. Ennek oka a csúszó árfolyamrendszer, a tőkebeáramlás és az a tény, hogy a lakossági hitelek piaca még mindig oligopolisztikus szerkezetű. Ezen a helyzeten csak a bankok közötti verseny erősödése javíthat.