Tizenhárom fejezetet világítottak át eddig a tárgyalások első szakaszában. Ön milyen általános benyomásokkal állt fel az asztaltól?
– Már eddig is hosszú és összetett technikai feladaton jutottunk túl. A magyar közigazgatás jól felkészült erre a megmérettetésre, a Brüsszelbe érkező delegációk a közösségi joganyag, az acquis communautaire átfogó ismeretéről tettek tanúbizonyságot. Ez nagyon biztató a jövőre nézve, hiszen így az átvilágítás – a screening – biztos alapokon nyugodhat. Éppen azért vettük előre az úgymond könnyebb fejezeteket, hogy a kevésbé érzékeny témákon keresztül kipróbálhassuk a mechanizmus működését. Az eddig átvilágítottak között persze összetett fejezetek is voltak. Az áruk szabad áramlásáról szóló rész például – hosszát és tartalmát tekintve is – komolyabb feladat volt, mint a korábbiak. A mezőgazdaság átvilágítása még bonyolultabbnak ígérkezik, s ennek is túljutottunk már az első fordulóján.
A november 10-én kezdődő érdemi szakaszban hány téma kerül terítékre?
– Az első hét fejezetről – tudomány és kutatás; távközlés; oktatás és képzés; kultúra és audiovizuális politika; iparpolitika; kis- és középvállalatok; kül- és biztonságpolitika – a Bizottság már elkészítette a közös álláspontot a Tanács számára. Ezt a dokumentumot a tagországok most tanulmányozzák, hogy aztán november 10-ig kialakítsák a közös álláspontot. A novemberi miniszteri értekezleten egy általános uniós álláspont kerül a tárgyalóasztalra.
Ezeknél a fejezeteknél miként értékeli a magyar derogációs igényt, illetve az ezenkívüli vitás kérdéseket?
– E téren egyelőre csak belső egyeztetések zajlottak. A távközlésben igényelt magyar átmeneti felmentés azon a feltételezésen alapul, hogy Magyarország 2002-től az unió tagjává válhat. Ha politikai vagy gyakorlati okokból a csatlakozás dátuma kitolódik, akkor ez az igény minden további tárgyalás nélkül megszűnik; ezt az átmeneti időszakot tehát nem tekintem nagyon lényegesnek. Egy másik kérdésben – az audiovizuális politika terén – a budapesti kormánynak meg kell teremtenie az összhangot a magyar jogszabályok, az Európa Tanács egyezménye, az idevonatkozó közösségi jogszabályok és a vállalt OECD-kötelezettségek között. Magyarországon általános véleménynek számít, hogy a mezőgazdaságon túl a környezetvédelem és a közlekedés területén lehet majd a legnehezebb tárgyalásokra számítani. Én is osztom ezt, hiszen ezek a legösszetettebb területek. A környezetvédelmet illetően például vannak kifejezetten új szabályok, amelyeknek nem csak az átvétele, de – mint azt a Bizottság az utóbbi időben többször is hangsúlyozta – a végrehajtása is nagyon komplex feladat. Az ésszerű standardok eléréséhez komoly beruházásokra lesz szükség.
Mennyiben járul hozzá ehhez az unió? A környezetvédelmi és az infrastrukturális jogszabályok átvételét elősegítendő támogatás a 2000-től esedékes előcsatlakozási alapból édeskevésnek tűnik a szükséges invesztíciók mértékéhez képest…
– A közösség támogatási kapacitása az igényekhez mérten valóban felettébb korlátozott. Az előcsatlakozási segély a tervek szerint juttat majd forrásokat a társult országok számára, hogy a közigazgatás meg tudjon birkózni a jogszabályok átvételének feladatával. Az igazi nyomás azonban mégis a csatlakozni kívánók költségvetésére nehezedik. A saját büdzsén kívül természetesen egyéb forrásokat is igénybe kell majd venni: itt a nemzetközi szervezetek támogatására, valamint a magánszféra invesztícióira gondolok. Meg kell egyébként jegyeznem, hogy Magyarország a többi csatlakozásra váró országhoz képest ebben a tekintetben jól áll. A reformok, a nyitás és a külföldi tőke jelenléte lehetővé teszi, hogy itt is haladást lehessen elérni.
A környezetvédelem mindemellett egyike lehet azoknak a területeknek, ahol Budapest átmeneti felmentésért folyamodik.
– A csatlakozási tárgyalás egy nagyon különleges eszmecsere. Ez nem olyan megbeszélés, amelyen – mint egy “normál” alkufolyamatban – kompromisszum születik a felek között. Itt a belépni kívánóknak teljesen el kell fogadniuk a közösségi jogszabályokat. Nincs lehetőség arra, hogy a tárgyalások nyomán megváltozzon az uniós joganyag. Így a szóba jöhető átmeneti könnyítéseket mennyiségileg és időben is korlátozni kell, s nagyon specifikus problémákra szabad csak kiterjeszteni. A környezetvédelemről még nehéz véleményt mondani, hiszen ezt a területet egyelőre nem világítottuk át. Az biztos, hogy az átmeneti időszak itt is csak nagyon jól körülhatárolt jogszabályokra igényelhető. Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy az átvilágítás nem egy egyszeri művelet. Az 1998 márciusa után meghozott közösségi jogszabályokat majd egy kiegészítő átvilágítási procedúrában kell összevetni a társult államok joganyagával. A tárgyalások úgynevezett érdemi szakaszában azután egyenként sorra vesszük ezeket a területeket. Az eszmecserék vége felé pedig összekapcsoljuk majd a témákat: az egyik fejezetről szóló megállapodás egy másik területtől is függhet.
Magyar illetékesek többször úgy fogalmaztak (Figyelő, 1998/29. szám), hogy finanszírozási kérdésekben – vagyis a közös mezőgazdasági politikából és a strukturális alapokból való részesedést illetően – az egyenlő elbánás a tárgyalások célja. Ez mennyire reális igény?
– Ez az elv megvalósul, illetve megvalósulhat. Jelenleg ez azért nehéz kérdés, mert még senki nem ismeri igazán azokat a mechanizmusokat, amelyek szerint majd a tagállamok részesedhetnek az uniós forrásokból. Vannak javaslatok, amelyek ezen keretek változtatására irányulnak – ezekről most igen kemény tárgyalások folynak. Az unió célja mindenesetre az, hogy a teljes jogú tagság fejében a jelöltek a csatlakozás időpontjában – természetesen az átmeneti időszakok figyelembevételével – elfogadják a közösségi jogszabályokat az akkori állapot szerint.
Az utóbbi időben a bővítés időpontját illetően egyre távolabbi dátumok hangzanak el. Többen idézték Hans van den Broek, a Bizottság külügyekben illetékes tagjának hetekkel ezelőtti nyilatkozatát, a 2006-os dátumot hozva ezzel összefüggésbe.
– Hans van den Broek soha nem beszélt 2006-os csatlakozásról. Az időpontot egy újságíró említette kérdésében, majd pedig – félremagyarázva a választ – azt feltételezte, hogy van den Broek nem cáfolta ezt az időpontot. A Bizottság álláspontja az, hogy a társultak akkor válhatnak taggá, amikor erre mindkét fél felkészült. Ezt sem szabad félreérteni, hiszen – ismétlem – mindkét félnek, tehát az uniónak is készen kell állnia az új tagok felvételére. Időpontokat a Bizottság sosem mond, csupán néhány politikus. Az Agenda 2000 is csak egy munkahipotézis a jelenleg is folyó költségvetési tervezés keretében. Ez nem befolyásolja a tárgyalásokat, amelyek egy másik mederben folynak. A fenti dokumentumban lefektetett pénzügyi feltételek és az azokhoz rendelt dátumok nem feltétlenül hozhatók összefüggésbe a bővítés időpontjával.
El tudja-e képzelni, hogy a csatlakozási tárgyalásokon születendő megegyezés időpontja ne essen egybe magával a belépés dátumával? Egy korábbi bővítéskor ugyanis Portugáliának be kellett várnia Spanyolországot.
– A tárgyalásokat mindegyik országgal külön folytatjuk, uniós szempontból a csatlakozni kívánók pozíciói nem egyenlőek. Bizonyos párhuzamosság mindazonáltal elképzelhető majd az egyes kérdésekben. Hogy a témák többsége ilyen lesz-e, azt ma még nem lehet tudni. Személyes véleményem az, hogy az említett múltbeli eset nem ismétlődik meg, méghozzá a csatlakozni kívánó országok száma miatt. Politikailag nehezen kivitelezhető, hogy hat – vagy addigra még több – ország előtt zárva tartsuk a kaput.
Giorgio Bonacci 59 éves, közgazdasági, kereskedelmi és statisztikai tanulmányai után karrierjét az olasz légierőnél kezdte, majd az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) alkalmazottjaként dolgozott. Ezután a luxemburgi székhelyű közösségi statisztikai hivatalba, az Eurostathoz vezetett az útja; 1970 óta az Európai Bizottság tisztviselője. A fejlesztési főigazgatóságon eltöltött évtized után a testület Mali köztársaságbeli delegációjának vezetője lett. Visszatérte után a közösség “kormányában” a kelet-afrikai részleg vezetőjévé nevezték ki. Nem sokkal a térségünkben lezajlott rendszerváltást követően a közép- és kelet-európai ügyekbe ásta bele magát; a régiót segítő Tacis-program koordinátora, majd az Ukrajnáért, Belaruszért és Moldováért felelős részleg vezetője lett. Tavaly óta a humán és pénzügyi erőforrások igazgatója, ez év áprilisától kezdve pedig az Európai Bizottság delegációját vezeti a Magyarország és az unió között folyó csatlakozási tárgyalások első szakaszában. Megbízatása az átvilágítási procedúrára terjed ki; a problémás kérdéseket sorra vevő “érdemi” eszmecserék kormányközi keretek között, mind a 15 tagállam bevonásával zajlanak majd.