Évről évre kitüntetett figyelem irányul a TOP 200-as összeállításra, amely a legnagyobb hazai vállalkozások rangsorát és a hozzájuk kapcsolódó elemzéseket tartalmazza. A lista első változatát a Figyelő 1981-ben publikálta – a tizennyolcadikat a héten jelentettük meg. Anno az első tízbe tartozók árbevétele 10 milliárd forint körüli volt, a bekerüléshez szükséges minimum pedig 2 milliárdra rúgott. Talán meglepő, de igaz: az akkori listán szereplő vállalatok több mint egynegyede a legújabb rangsorban is helyet kapott.
Az élbolyba tartozókat mindig elsősorban adott évi helyezésük és a konkurencia pozíciói foglalkoztatják, míg az olvasó azt a képet szeretné látni, amelyet a legnagyobb cégek eredményei és az ezek mögött álló gazdaságpolitika fest az elmúlt évről. A kétszázak gazdasági súlya vitathatatlan, hiszen e kör adja a kettős könyvvitelű vállalkozások összesen 18 billió forintnyi árbevételének 37 százalékát, exportjának pedig több mint felét. Az 1997-es mérlegbeszámolók alapján kiválasztott legnagyobbak az idei TOP 200 közé 9,6 milliárd forintos nettó árbevétel felett kerülhettek be, az első 10 helyezett forgalma pedig a 100 milliárdot is meghaladta. A kétszázas élmezőny árbevétele tavaly több mint 20 százalékkal bővült, adózás előtti eredménye pedig megnégyszereződött.
Valamennyi ágazat közül összességében a gépipar fejlődése volt a leglátványosabb; az ide tartozók exportjának 85 százaléka már az Európai Unió tagállamaiban talált piacra. Ez a feldolgozóipar egyetlen olyan szektora, amely a rendszerváltás előtti termelési szintet is magasan felülmúlja. A TOP 200 vállalkozásai között is a gépipariak súlya a legnagyobb: tavaly 45-ről 61 százalékra nőtt.
A fenti kondíciók ismeretében érdekes megfigyelni, mi rejlik az első kétszáz vállalkozás mutatói mögött, vezetőik miként látják elért sikereik hátterét, s hogyan jellemzik a gazdaság elmúlt évét. A különféle ágazatokban dolgozó menedzserek – tudtukon kívül – talán soha nem alakítottak ki ennyire egybecsengő véleményt egy év gazdálkodásának feltételeit jellemezve, mint most. A pozíciójavulás, a helyezés megtartása, vagy egyáltalán a listánmaradás alapvető magyarázatát szinte valamennyien abban látták, hogy tavaly nőtt a magyar gazdaság produktuma, felfutottak a beruházások, folytatódott a pénzügyi konszolidáció, s javult a külső és belső egyensúly. S bár a konjunktúra főként az exportorientált ágazatokban volt számottevő, a GDP nemzetgazdasági szinten is érdemben bővült, az infláció mérséklődött, s végre érezhetően emelkedett a háztartások fogyasztása is.
Mindez természetesen örömteli fejlemény, ám magában rejt egy sajátos csapdát is. Jelesül: az így kialakult helyzet könnyen úgy értékelhető, hogy a gazdaság stabil növekedési pályára állt, s immár elég erős ahhoz, hogy gazdaságpolitikai újításokat, netán kapkodó kísérleteket is elviseljen, minden negatív következmény nélkül. Egy esetleges efféle hozzáállás azonban igen veszélyes lehetne, hiszen a növekvő gazdaság kényes kristály: éppen elég, ha a külső viharokat állja, a belső feszültség könnyen szétrobbanthatja. Kéretik tehát nem piszkálni, nem kísérletezni, mert törik!