Most majd Postabank-ügyben vélhetően sokan igen okosak lesznek. Olyasféléket találnak nyilatkozni – természetesen most már nem “off the record” -, hogy ők már régen megmondták, ez így nem mehet tovább, csak hát az idő tájt senki nem hallgatott rájuk. Egykori illetékesek bizonygatják majd, hogy ők bizony ugyanazt akarták, mint amit a mostaniak, csak hát amiatt a fránya választás miatt nekik nem volt módjuk feltenni az i-re a pontot.
Apró szépséghiba, hogy ezt a szándékukat korábban igencsak véka alá rejtették. Így tett például azok többsége is, akik nem válaszoltak szerkesztőségünk két választási forduló között feltett körkérdésére. Elegendő válasz híján azután a cikket nem közöltük. A kérdés az volt: “Helyén maradhat-e Princz Gábor azok után, hogy kiderült: immár évek óta képtelen a Postabank gazdálkodásának rendbetételére?” A megkérdezett húszak – a pénzügyi hatóságok, a parlamenti gazdasági bizottságok, a legnagyobb pártok vezetői, kutatók és a Postabank tulajdonosai – közül mindössze négyen küldték meg válaszukat, de közülük csak Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Rt. főmunkatársa mondta ki az egyértelmű “nem”-et. A kisgazdák nevében Boros Imre azt fejtegette, hogy csak az állami tőkeemelés után lehet eldönteni, a jelenlegi vagy egy új menedzsment kapjon megbízást a privatizációs stratégia kidolgozására és a magánosítás előkészítésére. Hasonló utalást tett a Magyar Posta vezérigazgatója, Doros Béla is. Az intézményként válaszoló jegybank kifejezetten szerencsétlennek tartotta, hogy bármely konkrét hitelintézettel, illetve annak vezető testületeivel kapcsolatos állami magatartásformáról egy újság körkérdéseire adott válaszokban ütköztessék a valószínűleg eltérő álláspontokat. Amely álláspont a bankok bankja esetében “hosszú idő óta egyértelmű és határozott volt, s azt a döntési helyzetben lévő illetékes hatóságoknak többször kifejtették”.
Ez utóbbi – ha valóban arra vonatkozott, amit az átkosban megszokott, sorok közötti olvasásra kényszerítő fogalmazás sejtetni enged – csak még inkább alátámasztja, hogy a Postabankról korábban sehogy sem akart megszületni az ilyen horderejű döntésekhez óhatatlanul szükséges politikai akarat. Nem tudni, vajon azért-e, mert a tavaly februári betétesi pánikban megsebzett oroszlán még ezzel együtt is maradt olyan erős, hogy uralkodjon. Jellemző, hogy egyesek még ma is azt híresztelik: nincs vége a Postabank-partinak, Princz Gábor még nagyon is nyerő – az őt taccsra tevő politikusokra nézve terhelő tényeket tartalmazó – lapokat tart a kezében.
Lehet, hogy így van, ám az is lehet, hogy korábban sem volt teljesen így. Többekkel szemben mindenesetre elegendőek voltak a képzelgések is. Princz a legutóbbi időkig állíthatott a valóságtól merőben eltérő dolgokat az általa elindított bank állapotáról. Mint például a bankfelügyeleti biztosok kirendelése előtt alig két héttel, amikor a televízió nyilvánossága előtt azt találta mondani: bankja tavalyi horribilis vesztesége 1998 első felében nyereségbe váltott.
Megtehette. Valamirevaló könyvvizsgáló évekig a közelébe sem mehetett a Postabank kimutatásainak. Csak 1996 közepén érte el a volt Állami Bankfelügyelet vezetője, Rusznák Tamás, hogy az Arthur Andersen bebocsáttatást nyerjen (Rusznák hasonló próbálkozására 1995-ben a felsőbb politikai körök nem adták áldásukat). Már az is az addig elszakíthatatlannak hitt politikai szálak némi lazulására utalt, hogy erre a lépésre egyáltalán sor kerülhetett. Az viszont már végképp “felbőszítette” a bankvezért, hogy az auditor még némi szabálytalanságra is bukkant, mi több – horribile dictu – ez a tény szép lassan a köztudatba is átszivárgott. Nem csoda, hogy Princz minden követ megmozgatott – e tevékenység az akkori nagyrészvényesi körben nem igényelt különösebb erőfeszítéseket -, hogy a betétesi pánikon sopánkodó tavaly nyári közgyűlésen ne Andersenéket válasszák meg hivatalos könyvvizsgálónak. Így lett az erre pályázó hármas közül a Deloitte&Touche a befutó. Ám a sors fintoraként a megbízatásról hajszállal lemaradt KPMG-nek sem kellett hosszabb időre búcsút vennie a Postabank könyveitől, lévén, hogy a bankfelügyelet ezúttal ezt a céget kérte fel a hitelintézet átvilágítására. Ezúttal már összehasonlíthatatlanul nagyobb sikerrel.
Az pedig már legyen a Deloitte gondja, miként passzítja majd saját veszteségfelmérését a KPMG által feltárt 104 milliárdhoz. Big Six-éknél ugyanis nem szokott nagyságrendi eltérés előfordulni.