A time-sharing rendszerű lehetőségek néhány évvel ezelőtt jelentek meg nálunk. Már akkor nyílt titoknak számított, hogy az ilyen üdülőhasználati jogot kínáló cégek többsége döntően a jelentkezők befizetéseiből valósította meg beruházásait, ami persze az utóbbiak számára eleve kockázattal járt. Korábban az a tény is fokozta a bizonytalanságot, hogy ha a magyarországi létesítmény még csak szerveződött, senki sem garantálhatta annak későbbi színvonalát. Márpedig a nemzetközi hálózatok egyértelműen e szempont alapján döntenek az illető társaság felvételéről. Magyarán: a használati jogok külföldi cseréje az induláskor nem volt több puszta ígéretnél. Ma a szóban forgó kockázatot látszólag csökkenti, hogy a jogot megvásárlók egyben tulajdonosai is lesznek az azt árusító cégnek.
Az már más lapra tartozik, hogy amennyiben a társaság befuccsol, a részvénytulajdon sem jelent vigaszt. Mindenesetre a pár évvel ezelőtt követett logika ma sem elvetendő; ha tehát a vállalkozásnak már van a nemzetközi RCI-hálózatba integrált honi létesítménye – azaz már bizonyította alkalmasságát -, akkor a potenciális részvénytulajdonos és a csupán üdülési jogot megvásárló polgár egyaránt nagyobb eséllyel bízhat benne.