Keresztapa I-III.

Szomorú egybeesés, de a közállapotokra nagyon is jellemző, hogy éppen azokban az órákban robbant fel a minden eddiginél pusztítóbb, s a leszámolásban nem érintettek életét is kioltó pokolgép – ráadásul a Parlamenttől három villamosmegállónyira -, amikor a miniszterelnök-jelölt a kormányprogramot ismertette. Úgy tűnhet, ez az a pont, amikor az államnak radikális intézkedéseket kell hoznia a [...]

Szomorú egybeesés, de a közállapotokra nagyon is jellemző, hogy éppen azokban az órákban robbant fel a minden eddiginél pusztítóbb, s a leszámolásban nem érintettek életét is kioltó pokolgép – ráadásul a Parlamenttől három villamosmegállónyira -, amikor a miniszterelnök-jelölt a kormányprogramot ismertette.

Úgy tűnhet, ez az a pont, amikor az államnak radikális intézkedéseket kell hoznia a közbiztonság javítása érdekében. Valójában azonban ezt a bizonyos határt már régen átlépték az események, és ami történt – s történni fog -, az a rendszerváltás egyenes következménye. Az előző rendszer szétesését minden hozzánk hasonló államberendezkedésű országban a maffiák gyors kiépülése és befolyásszerzése kísérte. A totális állam lebomlása utáni újraépítés ugyanis ideális hatalmi, gazdasági feltételeket teremtett a “kibontakozásuk” előtt.

A maffiának nem kellett kiverekednie a maga helyét, hiszen az új magyar kapitalizmussal együtt cseperedhetett. Sem az állam, sem a gazdaságban már kialakult erőviszonyok nem gátolták fejlődését. Felfutásához ugyan kétségtelenül hozzájárultak egyes területek kiemelkedő profitlehetőségei, ám egy évtized alatt az olaj- és szeszforintok nélkül is összegyűlhetett volna a szervezett alvilág mai befolyásához elégséges vagyon.

A Keresztapa három részének forgatókönyve nálunk néhány év alatt, gyorsított felvételként pörgött le. A mi donjaink nem a fiaik, unokáik leendő tiszta üzletemberi karrierjét építették, hanem a magukét. Ők már életükben “feddhetetlen” vállalkozókká váltak. Nem csak egymással tanácskozhatnak, hanem nyugodtan helyet követelhetnek maguknak a tisztább asztalok körül is. Pénzük ugyanannyit ér, mint bárki másé, erkölcsi bizonyítványuk is legalább annyira makulátlan, névjegyük impozáns. Az sem zavarja őket, ha a rendőrségi járőrkocsikban eztán több lesz a benzin, vagy éppen maffiaellenes törvényt hoznak. Sőt, talán már éppen ők követelik ezt a védelmet a nem kívánt konkurenciától. Feketepénzeik ugyanúgy belegyökeresedtek a legális gazdaságba, mint az eredeti tőkefelhalmozók nem mindig szimpatikus módon szerzett, de nem bűnben fogant milliói. Ennek logikus következménye, hogy a patyolattisztává fehéredett tőkék politikát befolyásoló képessége sem különbözik másokétól. A legkevesebb, amit elmondhatunk: ma nagy a veszélye annak, hogy a maffia könnyen behatol a politikába. Amint a robbantás, ma ez is akarat kérdése.

Mindezzel nem elvitatni akarom a közbiztonság javítása, a maffiák visszaszorítása érdekében tervezett lépések szükségességét. Naivan optimistának kellene azonban lennem ahhoz, hogy ezektől rövid idő alatt akárcsak a jelenlegi helyzet romlásának meggátolását várjam. Az alvilági szervezetek kiépülését és tőkefelhalmozását legalábbis békésen tűrő államnak ugyanis ma már akkor is nehéz lesz bármiféle eredményt elérnie, ha valóban akarja. Ezért aztán a rendőrség megerősítésére fordított 8 vagy éppenséggel 80 milliárd többletforint semmire sem garancia. Mint ahogyan az sem javítja automatikusan a közbiztonság helyzetét és a bűnügyi felderítést, ha kétévente lefejezik a rendőrség felső vezetését – netalán éppen a korábban korántsem sikereik okán porba hullt fők reinkarnálásával. A rendőrségen belül dúló harc azt jelzi, hogy a politika jelenleg nem ura ennek a szervezetnek, még ha a vezetőivel és felépítésével kapcsolatos változtatásokat látszólag a kormány irányítja is.

Ilyen helyzetben egy saját erejéből felkapaszkodó, “tiszta” vállalkozó a legkevésbé várhatja azt, hogy sikerül távol tartania magát a maffiabefolyástól. Egy jólmenő cég tulajdonosa sokkal inkább arra számíthat, hogy holnap beköszön hozzá egy elegáns úr, és visszautasíthatatlan ajánlatot tesz a társaság megvásárlására. Jobb esetben csak megfelelő részesedést kér az üzletből. S nem csak a “szokásos” védelmi pénzes üzletágakban, hanem bármelyikben. Az egyik pár száz milliós forgalmú, de a saját területén a legjobbak és legnagyobbak közé tartozó társaságot felépítő cégvezető mondta: hasonló sikereket elérő barátjával arról tanakodnak, hogy nem ajánlatos a szakmai kiállításokon olyan nagy hírveréssel megjelenniük. Egyáltalán, csendesebben kellene üzletelni; ne tűnjön fel senkinek, hogy jól megy. Túlzott aggodalom? Az egyikükkel – akinek fenenagy haragosai nincsenek – rádiótelefonon közölték, hogy mire számíthat. Ült néhány órát valamelyik rendőrkapitányságon ez ügyben. Azóta inkább csendben van. És örül a csendnek. Vagy vegyük azon multinacionális társaság magyar leányvállalatának vezetőjét, aki a kedvező befektetési lehetőségekről nyilatkozik éppen, de kint már várja a testőre. Cégénél túl jól sikerült egy kívülről vezérelt sikkasztássorozat leleplezése. Egy-két hét izgalom. Elmúlik. Egyelőre.

De holnap bárki sorra kerülhet, s nem biztos, hogy a rendőrségtől vár majd segítséget.