A szakirodalom a váltó jó néhány fajtáját tartja számon. Tipizálható például a fizetésre kötelezett szerint, azaz lehet idegen vagy saját váltó. Az elsőnél a váltó kiállítója egy másik természetes avagy jogi személyt szólít fel arra, hogy a papíron megjelölt összeget a feltüntetett kedvezményezett számára lejáratkor kifizesse, míg a másodiknál maga a kiállító tesz ígéretet a tartozás kiegyenlítésére.
A lejárattól függően is többféle váltó ismeretes: bemutatóra szóló; a bemutatás után vagy a keletkezés után bizonyos idővel esedékes; vagy a határozott lejárati napra kiállított. A speciális változatok ritkábbak, ám bizonyos esetekben jelentősen növelik az ügylet biztonságát. Ide sorolható egyebek mellett az úgynevezett avalváltó, amelyet egy kezes is ellát a névjegyével, illetve a rektaváltó, amelynek elvileg tilos a forgatása (csak engedménnyel ruházható át), vagy éppen a solaváltó, amely attól kuriózum, hogy csak egyetlen példányban állítják ki. A szakirodalom egyébként még a váltóhamisítás vagy a váltóval való visszaélés formáit is gondosan kategorizálja.