Bár a legutóbbi időkig csak egyetlen portfoliocserére került sor az ÁPV Rt. és az MFB között, az állam vagyonának mindenkori kezelője – korábban az Állami Vagyonügynökség (ÁVÜ), majd az Állami Vagyonkezelő Rt. – és a Pénzügyminisztérium százszázalékos tulajdonában lévő hitelintézet közötti üzleti kapcsolat régebbi keletű. A bank jegyzett tőkéjének 16,7 milliárd forintról 21,5 milliárdra való felemelése 1996 végén ugyanis többek között a vagyonkezelő tulajdonában lévő cégek – a Magyar Kábel Művek Rt. és a Metal-Art Nemesfémipari Rt. – részvényeinek apportálásával valósult meg. Majd tavaly áprilisban a bank eladta az ÁPV Rt.-nek egyik jelentős részesedését, melyről csak annyit lehet tudni, hogy – az 1,6 milliárd forint körüli könyv szerinti érték dacára – 5,2 milliárdos eladási árat sikerült elérni.
Ezt követően viszont már valóban csak a tavaly májusi portfoliocsere során jutott erről az ágról állami társaságok részesedéseihez az MFB. Az ügylet közvetlen kiváltója a kormány azon döntése volt, melyben elérkezettnek látta az időt a Rába Rt. nyilvános értékesítésére. Csakhogy a győri cégóriás többségi tulajdona 1992 áprilisa óta az MFB jogelődjeinél – a Magyar Befektetési és Fejlesztési Társaságnál, majd a Magyar Befektetési és Fejlesztési Banknál – várt sorsára. Miután utóbbiak közel fél évtized alatt a társaságot nem kis költséggel feljavították, reorganizálták, logikusnak tűnt, hogy azt majd egy szép napon értékesíthetik is.
Ám azok a bizonyos magasabb szempontok ebben az esetben is közbeszóltak. A kormány valamilyen okból maga akarta sikerre vinni a történetet. Már csak azt kellett kimódolni, mivel fizet az ÁPV Rt. az összességében 5 milliárd forintosra értékelt Rába-csomagért. Kétségtelenül szűkítette a mozgásteret, hogy az egyik lehetőség, a készpénzzel való fizetés nem igazán tűnt járható útnak. Mivel a vagyonkezelő híján volt a pakett vételárának megfelelő összegnek, azt csak a költségvetéstől remélhette, ehhez viszont módosítani kellett volna a büdzséről szóló törvényt. Ez pedig valószínűleg nem ment volna egyik napról a másikra, s akkor még nem is szóltunk a képviselők ellenérzéseiről a költségvetést módosító kormányzati javaslatokkal szemben.
Így viszont nem maradt más hátra, mint az ellenértéket egyéb formában előteremteni, magyarán: akár azonnal, de semmi esetre sem a nagyon távoli jövőben készpénzzé tehető eszközökkel fizetni. Legalábbis ezt diktálta volna a formális logika, így az egyik koronaékszerét kényszerűen áruba bocsátó MFB érdeke is. Mi több, a kívülálló azt hihetné, hogy az adott helyzetben a bank megválaszthatta, mit is kap a zsíros Rába-falatért. Ezzel szemben a cserére szánt társaságok kijelölésében az eladó szava volt a döntő; az MFB a végül hozzá került 57 társaság alig 10 százalékát mazsolázhatta ki (lásd külön írásunkat).
A három csomagrész közül az első sorsa tulajdonképpen néhány szóval elintézhető. A tőzsdén kívüli papírokat kivétel nélkül értékesítették, méghozzá – amint a Figyelőnek ezzel kapcsolatban Benedek János, az MFB vezérigazgató-helyettese fogalmazott – szolid árfolyamnyereséggel. Mondhatni, a legteljesebb mértékben csak a szóban forgó csomag ezen része kárpótolta a bankot az elmaradt készpénzfizetésért. Hogy mégis mennyire, arról nem kaptunk felvilágosítást. Mindenesetre ha az 5 milliárdos Rába-pakett körülbelül 30 százalékára rátesszük a még szolidnak nevezhető, legfeljebb 10 százalékos árfolyamnyereséget, akkor ezen papírok értékesítéséből mintegy 1,6 milliárd forintot láthatott viszont az MFB.
Közel sem lehetett ilyen gyors megtérülést remélni a kisebbségi portfolióval kapcsolatban. Ezt a feltételezést erősíti az a tény is, hogy e részesedések döntő része, 75-80 százaléka az MFB százszázalékos tulajdonú leánycégénél, a Magyar Befektetési és Vagyonkezelő (MBV) Rt.-nél landolt. Utóbbihoz ugyanis anyabankja általában eleve azokat a cégeket irányítja, amelyeket alapvetően rövid távon nem – csak egy ideig eltartó feljavítást, reorganizációt követően – ítél eladhatónak.
A Rába-részvénycsere kapcsán 1997. július elsején 38, összességében valamivel több mint 18 milliárd forint jegyzett tőkéjű, de csak 3,1 milliárd forintos MFB-részesedésű cég került az MBV-hez – tájékoztatta lapunkat Kaposi Annamária, az MBV vezérigazgatója. Ez a kör hizlalta – az immár összességében 35,4 milliárd forintos jegyzett tőkéjű cégekben birtokolt – csaknem 6 milliárdos vagyonná az 1997-ben az MBV által kezelt többi kisebbségi részesedést. Ám ezen vállalati kör üzleti értéke annál valószínűleg kisebb, az azokban lévő kisebbségi részesedések üzleti értéke pedig értelemszerűen még inkább kicsi – jegyezte meg Benedek János. Az MFB az MBV kezelésébe részben reorganizációs célú befektetéseit adta át, részben az úgynevezett kisebbségi portfoliót.
A tavaly értékesített, összességében valamivel több mint 1,1 milliárd forint névértékű 21 kisebbségi portfolioelemből 16 volt olyan, mely a Rába-csomag ellenértékeként került az MFB-hez, majd pedig az MBV-hez. Nem tudni, hogy ezekért milyen árat sikerült kialkudni. Kaposi Annamária mindössze annyit árult el, hogy a 21 kisebbségi részesedésért összesen 600 millió forintot kasszíroztak. Mindenesetre a 850 millió forint névértékű Rába-ellentételezésű csomagrészben a nagyobb tételeket az Ofotért Rt. 253 millió, az Infelor 213 millió, valamint a Pátria Rt. 104 millió forintos névértékű, durván 25 százalék körüli MFB-részesedései jelentették.
Nem sikerült hasonló eredményt elérni az idei év első négy hónapjában eladott kisebbségi portfoliók értékesítése révén. Az összességében a 2 milliárd forintot kevéssel meghaladó névértékű tulajdonokért ugyanis 315 millió forint illette meg az MFB-t. Végeredményben az MBV a reá 1997 júliusában bízott 38 kisebbségi részesedésből lapzártánkig 23-at már eladott. Figyelembe véve, hogy e kör egyik legvonzóbbnak tekinthető tagja, a Drótáru és Drótkötél Kft. 49 százalékos részesedését a minap a névérték 65 százalékán értékesítették (Figyelő, 1998/20. szám), jelenleg úgy tűnik, hogy csak a körülmények szerencsés összejátszása esetén lehet a még a kisebbségi pakettre eső 1,5 milliárd forintos ellenértékre szert tenni, hogy az árfolyamnyereségről már ne is beszéljünk. A felszámolás alatt álló cégek valóságos értékét a jegyzett tőkével jellemezni célszerűtlen, miután statisztikailag igazolható, hogy a felszámolások befejeztekor jó esetben is csak átlagosan 10-15 százalékos megtérüléssel számolhatnak a befektetők – hangsúlyozta az MFB vezérigazgató-helyettese.
Még a kisebbségi portfoliónál is elérhetetlenebbnek tűnik a nullszaldó a Rába-csomagért cserébe adott vagyon vitathatatlanul legértékesebb – talán éppen ezért utóbb heves indulatokat, pereket kiváltó – darabjai, a többségi részesedésű cégek – Kőolajvezetéképítő (KVV) Rt.; Ganz Híd-, Daru- és Acélszerkezetgyártó Rt.; Csepeli Fémmű Rt. – vonatkozásában. Míg egyébként, Benedek János tájékoztatása szerint, a Ganz Acélszerkezet az MFB kifejezett kérésére került a csomagba, addig a KVV-t az ÁPV Rt. erőltette rájuk. Nem tudni, vajon létezik-e összefüggés ezen óhaj és aközött – az év elején nyilvánosságot kapott – feltételezések között, hogy egyeseknek nagyon is határozott szándéka volt a KVV-t a privatizációs pályázat, következésképpen a nyilvánosság hatása alól kivonni (Figyelő, 1998/13. szám). Tény, hogy míg az ÁPV Rt. a privatizációs törvény szerint köteles megpályáztatni az eladásra kijelölt vagyonelemeket, addig az MFB-t mint bankot a hitelintézeti törvény effajta lépésre nem kötelezi.
Így kerül más megvilágításba a siófoki KVV-nél az a tény, hogy a vevő, a Tubinvest Kft. csak tavaly októberben jött létre, azaz nem igazán rendelkezik fényes szakmai múlttal. Mindenesetre eddig már két feljelentés is történt. A két vesztes megkérdőjelezi a kiírás tisztaságát, azaz jogszerűségét, mondván: jobb ajánlatot adtak az első helyezettnél.
A KVV-ügyre rímelő tények a Ganz Acélszerkezetgyártó vevője esetében is tetten érhetők. A szóban forgó magánszemélyek által alapított SteelStar Kft. ugyanis – a Tubinvest Kft.-hez hasonlóan – szinte a semmiből bukkant elő. Az 1 milliárd 375 millió forintos jegyzett, 900 milliós saját tőkéjű acélszerkezet-gyártó 1 milliárd 247 millió forint névértékű 75,05 százaléknyi pakettje december 23-án, közvetlenül az ünnepek előtt került a SteelStarhoz. Ezúttal pályázat nélkül, s olyan időpontban, amikor nem sok esély nyílt kifogások hangoztatására. Mindenesetre a Ganz vételára meglepően alacsony, 198 millió forint volt (az összehasonlítás kedvéért: a társaság több veszteséges év után tavaly – 3 milliárd forintos árbevétel mellett – 90 millió forintos nyereséget könyvelhetett el). Ugyanakkor az új tulajdonos átvállalta a Ganz által két éve felvett 300 milliós hitelt is. A vevő SteelStar Kft. – melyet egyébként csak ez év január 13-án jegyezték be, 10 milliós törzstőkével Miskolcon – tevékenységét október 27-én kezdte meg. Alapos tehát a gyanú, hogy kizárólag e tranzakcióra alakult a cég.
Az viszont biztosnak tűnik, hogy a Ganz sorsáról komoly befolyással rendelkezők döntöttek. A vesztesek között – a Figyelő információi szerint – a Dunaferr Rt. is szerepelt. Az egyik legnagyobb hazai cég érdeklődését rövid úton lerendezték, mondván: csak kezeli a vagyont, sosem fog engedélyt kapni a vételre. Szintén vevőjelölt volt tavaly ősszel egy, az angol piacon is érdekelt német cég, mely szándéka komolyságát alátámasztandó 500 millió forintos bankgaranciát helyezett kilátásba. S megvette volna a céget a Ganz Holding Rt. is, mint ezt lapunknak Fitos Zoltán elnök-vezérigazgató is megerősítette. A cél egy “századfordulós” Ganz újjáalakítása lett volna. A vesztes amúgy elismerte, hogy “keményen lobbyztak”, ám végül “tudomásul vették”, hogy egy teljesen ismeretlen cég nyert – pályázaton kívül.
A SteelStart segítette tanácsaival tavaly december végéig Derzsi András, a Malév Rt. elnöke is, aki lapunknak nem is tagadta ezt a tényt. “Szántó János (a SteelStar 51 százalékos tulajdonosa) a barátom – indokolta szerepét az elnök -, egyébiránt semmiféle tulajdonnal nem rendelkezem a cégben.” Mindenesetre furcsa, hogy február 16-án az Acélszerkezetgyártó új elnöke Bereczky Géza, az ÁPV Rt. portfolio-menedzsere lett, aki korábban is – ám még az MFB-től delegálva – tagja volt az igazgatóságnak, s egyben a cég ügyeivel foglalkozott a vagyonkezelőben. “Választott tisztségről van szó – válaszolta érdeklődésünkre Bereczky Géza -, megkértek, hogy maradjak a testületben, s egyben szakembert kerestek a posztra.”
A társaság – a KVV-hez hasonlóan – potenciálisan nagy üzleti lehetőségeket rejt magában, még ha a megvalósuláshoz többéves kifutási idő szükségeltetik is. Magyarország uniós csatlakozásához legalább négy híd kellene, s nincs más hazai vállalat, mely – referencia híján – eséllyel indulhatna. Az rt. építette korábban a Lágymányosi-hidat, s szélesítette az Árpád-hidat. Még nagyobb lehetőséggel kecsegtet a Bős-Pilismarót vízlépcső magyar részének megépítése (Nagymarosra egyébként szerződése volt annak idején a vállalatnak, az abból járó bevételt 40-60 milliárdra becsülték).
A tranzakciót már megtámadta a Ganz szakszervezete. Pert indítottak, mert senki sem hajlandó kiadni a 10 százalékos dolgozói tulajdont. Azt sem lehet tudni, kinek is kellene címezni az igényt: az ÁPV Rt.-nek, az MFB-nek, vagy a SteelStarnak. Az ÁPV Rt.-MFB portfoliocsere következtében egyébként a Ganz elesett egy 900 millió forintos Phare-támogatástól. Ahhoz, hogy ezt a cég megkapja, egy darabig nem lett volna szabad eladni az rt.-t az MFB-nek, merthogy Phare-pénzt kizárólag állami tulajdonú vállalat igényelhet.
A Rába-csomag harmadik darabja, a Csepeli Fémmű ma még az MFB, pontosabban annak leányvállalata, a Bodrogköz Ingatlanforgalmazó Kft. tulajdonában van. Ám értesüléseink szerint hamarosan e cég is új tulajdonosra lel. Most már csak az a kérdés, hogy a jól bevált módon-e, azaz első körben pénzügyi befektetők kezébe kerül, s csak azután jut-e a stratégiai befektető kezébe. A választól nem kevesebb függ, mint hogy a Rába-részvénycsomaggal szemben állított körből e három cégre eredetileg eső 2 milliárd forintos ellenértékből mennyit sikerül végül kasszírozni. Mivel azonban a KVV mindössze 310 millió forintért, a Ganz pedig 198 millióért kelt el, nagy valószínűséggel nem sokat. Ehhez ugyanis a 2,2 milliárd forint jegyzett tőkéjű, tavaly mindössze 17 millió forintos adózás előtti eredményű Csepeli Fémművön kellene jelentős árfolyamnyereséggel túladni.
A két eddigi eladást vizsgálta a Pénzügyminisztérium is. A januárban született jelentésből semmit sem hoztak nyilvánosságra, s csak annyit tudhattunk meg: az MFB nem követett el a KVV Rt. eladásakor szabálytalanságot.
Alkalmasint újabb portfoliocsere készülődik az ÁPV Rt. és az MFB között. Ám mint megbízható forrásból értesültünk, a júliusra tervezett ügylet szegről-végről szintén a Rába-cseréhez kapcsolódik. Utólag ugyanis kiderült, hogy az állami vagyonkezelő által átadott részesedések értéke nem egyezik meg a győri cég pakettjével. Emellett az is a cserére serkenti a feleket, hogy egy törvénymódosítás az eddig MFB-tulajdonban lévő Fég Army Kft.-t az ÁPV Rt.-hez rendelte.