Noha a honi vállalatok egyre jobban kezdik felmérni az európai uniós (EU) csatlakozás nyomán rájuk háruló teendőket, a válaszlépéseket illetően fölöttébb nagyok a különbségek az egyes gazdálkodó egységek között. Ezt a következtést vonta le az Integrációs Stratégiai Munkacsoport a hazai vállalati szféráról 1998 tavaszán készített körképe alapján. Igaz, a Farkas György nevével fémjelzett kiadvány sietett hangsúlyozni: a felmérést a kérdezők egy olyan cégkörben végezték el, amely az átlagosnál erőteljesebben külkereskedelem-orientáltságú. Az viszont mindenképpen figyelemre méltó, hogy a csatlakozás megítélésében jelentős eltérések vannak a kis- és közepes vállalatok, illetve a nagy cégek között. Arról már nem is beszélve, hogy mennyire meghatározó jelentőséggel bírnak a gazdálkodó szervezetek készülődésében a különböző tulajdonformák (Figyelő, 1998/17. szám).
Az euró 1999. január elsejei – bár kezdetben még csak számlapénzként való – debütálása mindenekelőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) teendőit gyarapítja. A jegybankra hárul ugyanis az átállással kapcsolatos gazdaságpolitikai és pénzforgalmi feladatok jó része. Nem csoda, ha e téren már el is kezdődött a felkészülés, a szervezeti ráhangolódás.
Egyelőre szinte senki nem vállalkozik arra, hogy az előkészületek és a majdani, illetve folyamatos átállás költségeit megbecsülje. Azt azonban nagyjából már most is lehet tudni, hogy az euró színre lépésével csökken majd az árfolyamkockázat, s mérséklődnek a tranzakciós költségek. Ennek nyomán például az EMU-ba első körben bebocsátást nyerő 11 ország szakértői a GDP 1 százalékának megtakarításával számolnak.
Az euró piaci megjelenését követően, tehát jövő januártól a forint valutakosarában a jelenlegi 70 százalék súlyú márkát az új európai valuta váltja fel – emlékeztetett a korábbi döntésre Szapáry György, az MNB alelnöke. Bevezetésekor a közös valuta vélhetően erős lesz, s nem kizárt, hogy a pénzügyi integráción belül a közös monetáris politikát alakító Európai Központi Bank rögtön kamatemeléssel ágyaz meg neki. Persze az sem elképzelhetetlen, hogy ugyanezt a lépést már néhány héttel az indulás előtt megteszi a német Bundesbank, mint az EU-ban jelentős befolyással bíró nemzeti központi bank. Az euró effajta indulása mindenesetre alaposan átrendezheti az egyes jegybankok valutatartalékainak összetételét. Meglehet, hogy az eddig javarészt amerikai dollárban tartott összegeket lecserélik az új közös fizetőeszközre.
Ami az európai pénzügyi folyamatokból a magyar gazdaság, s a hazai cégek számára hátrányt jelenthet, az elsősorban az EMU-n kívüli országok kockázatának megemelkedése. Ez pedig semmiképpen sem ösztönözheti a külhoni pénzügyi intézményeket és bankokat arra, hogy a nemzetközi pénzpiacokon fokozzák hitelezési aktivitásukat.
Jóllehet az euró hazai bevezetésének első számú kárvallottjai – a dolgok jelenlegi állása szerint – a kis- és közepes vállalkozások lehetnek, ezek enyhén szólva nem ostromolják a tanácsadó szervezeteket az átállás segítése érdekében. S e téren csupán halovány vigaszt jelenthet az a tény, hogy még az EU-tagállamok efféle vállalkozóinak egyharmada sem kezdett hozzá az alkalmazkodáshoz. Mi több, a leendő EMU-tagoknál is csupán 53 százalékuk várja felkészülten az 1999-es év elejét.
Az a követelmény, hogy január elsejétől az EMU-beli partnerek viszonylatában már a magyar cégeknek is euróban kell számlázniuk, elsősorban a számítástechnikai rendszerek átalakítását teszi szükségessé.
A felkészülésben a bankszektor lényegesen előbbre jár a hazai vállalatoknál. A hitelintézetek közül is elsősorban azok jeleskednek, amelyek külföldi tulajdonosának valamelyik leendő EMU-tagállamban van a székhelye, s ebből eredően “automatikusan” gondoskodik idegenben működő leányáról.
Így korántsem meglepő, hogy a csaknem 100 százalékban holland tulajdonú ABN Amro (Magyar) Banknál az euró bevezetéséhez kapcsolódó számítástechnikai fejlesztések már régóta folynak. (Amúgy az amszterdami megabank az egész világra kiterjedő hálózatában a szoftverek fejlesztésére több száz millió dollárt költ). Az ABN Amro már csak azért is speciális helyzetű hitelintézetnek számít Európában, mert az EMU valamennyi tagországában jelen van – tájékoztatta a Figyelőt Juhász András, a honi bank igazgatója. Az ABN Amro a jövő év elejétől már biztosan lehetőséget ad vállalati ügyfeleinek arra, hogy számlájukat euróban vezessék. A hasonló tartalmú váltás viszont a lakossági ügyfeleknél még nem eldöntött; az erre vonatkozó igényeket éppen mostanában vizsgálják. Mindenesetre a hitelintézet célja az, hogy az EMU-valutákban már most is meglévő szolgáltatások januártól euróban is elérhetők legyenek. Technikailag ez olyan jellegű lesz, mintha az eurónak egy csapásra 11 váltópénze születne.
Az OTP Bank ügyfelei is szabadon dönthetnek majd arról, hogy az új európai pénzben kívánják-e tartani devizaszámlájukat, vagy továbbra is a nemzeti fizetési eszközökben. Az ecu-ben vezetett számlákat a hitelintézet azonban automatikusan euró-számlákká alakítja, hiszen az ecu 1999. január elsejétől megszűnik. Az átállás természetesen az OTP-nél is további számítástechnikai fejlesztéseket igényel. Ezeknél az európai bankok felé tett brüsszeli ajánlások az irányadók, amelyek egyebek közt arra ösztönzik a bankokat, hogy lehetőség szerint jutalékmentesen végezzék a nemzeti valutában vezetett számlák euróra váltását.
A szintén holland tulajdonú Rabobank Hungária Rt. vezérigazgatója elképzelhetőnek tartja, hogy itthon nem lesz túl gyors a gazdálkodók átállása. Mindenesetre a bank ügyfelei a devizaszámlákról kért kivonatokat az új szisztéma első napjától kezdve megkapják majd euróban is. Simonyi Tamás szerint az sem tragikus, ha január elsejétől valamely itthoni piaci szereplő nem áll át az új rendszerű elszámolásra. Ám ez esetben azzal mindenképpen számolni kell, hogy az effajta lemaradást igen nehéz lesz behozni.
Bár hazánk még csak messziről ismerkedik az EMU játékszabályaival, kétségkívül egyre több oldalról találja magát szemben az új európai pénzügyi rendszer kihívásaival. Hogy az információáramlás milyen problematikus, azt a Europay felmérésének eredménye is mutatja: az EU-országokban az embereknek átlagosan csupán kétharmada (a briteknek mindössze 29 százaléka) tudta megnevezni az új valutát. Pedig a valutaunió költségei elérik a 15 milliárd dollárt, s ezen belül hatalmas összeget fordítottak tájékoztatásra.