Ugrás közben ne babráljuk az ernyőt – mondta a Figyelőnek egy magas rangú köztisztviselő, utalva arra, hogy a választások után sem kellene megváltoztatni a jelenlegi irányítási struktúrát. Bár a citált vezető a kormányzati szerkezetnek csak egy elemére célzott, általánosságban is elmondható: az államigazgatás nem híve a radikális változtatásoknak. Ha rajtuk múlna, a politikai-gazdasági átmenet nyolc éve alatt megcsontosodott szerkezet komolyabb változások nélkül túlélné a küszöbön álló kormányváltást is. A döntő szót azonban a politika mondja ki. A hatalomra kerülő párt(ok) szuverén joga eldönteni, miként szervezik át a kormányzati felállást, mely tárcákat vonnak össze, s melyeket erősítenek meg, hová teszik a gazdaságirányítás súlypontját, létrehoznak-e új pozíciókat a miniszterek tanácsában.
Jóllehet a négy legnagyobb párt programjában egyaránt szerepel a kormányzati szerkezet kisebb-nagyobb átformálása, a merészebb ugrásra a jelenlegi ellenzék készül. Míg az MSZP a gazdaságirányítás mai szerkezetét szinte változatlanul hagyná, addig a Fidesz-MPP gazdasági csúcsminisztériumot szervezne a jelenlegi Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) bázisán, gyengítve így a pénzügyminiszter hatáskörét. Információink szerint korábban a szocialista párton belül is többen a csúcsminisztérium mellett érveltek, ez a szerep azonban a Pénzügyminisztériumnak (PM) jutott volna. Szekeres Imre frakcióvezető (akinek kinevezését a pénzügyi vagy az ipari tárca élére szocialista győzelem esetén többen lehetségesnek tartják) úgy látja: a gazdasági kabinet mai szerkezetét kell megerősíteni, miközben nagyobb erőket szükséges összpontosítani a PM-en belüli gazdasági tervezésre.
A Fidesz-MPP programjában is nyomatékos hangsúlyt kap a makrotervezés erősítése. Az elképzelések szerint a PM ezzel foglalkozó főosztályai átkerülnének a ipari tárcához. A megaminisztériummá duzzadó IKIM ugyanakkor nem csak a Tétényi Tamás PM-es helyettes államtitkár által vezetett részeket kooptálná, hanem – fideszes források szerint – a csúcsszervbe olvadna bele az egész Munkaügyi Minisztérium (MM) is. A PM ugyanakkor költségvetési tárcává válna. A változtatások lényege, hogy a gazdaság reálfolyamatainak nagy részét egy tárcából irányítsák. A párthoz közel álló forrásból úgy értesültünk: gazdasági csúcsminiszterként Matolcsy György, a Privatizációs Kutatóintézet vezetőjének neve jön szóba, míg a költségvetési tárca élén – ha a párt hatalomra került – akár “meglepetésszerű változás” is lehetséges.
Előbb vagy utóbb szükség lesz gazdasági csúcsminisztériumra – véli az IKIM egyik magát megnevezni nem kívánó vezető tisztségviselője. A jelenlegi közigazgatási felállás mára ugyanis idejét múlttá vált. Közvetlenül a választások után azonban korai lenne változtatni, hiszen a gazdaság stabilitásának egyelőre elsőbbséget kell adni. Márpedig az IKIM csúcsminisztériummá válása automatikusan azt jelentené, hogy a József nádor tér fiskális fegyelmező ereje csökkenne. A változtatások optimális időpontját a lapunknak nyilatkozó szakember az ezredforduló időszakára tette, akkorra ugyanis már megerősödhet annyira a gazdaság, hogy feladják a pénzügyi tárcának a gazdasági kabinetben betöltött vezető szerepét. Az IKIM-ben úgy vélik: hosszabb távon olyan német típusú gazdasági minisztériumra van szükség, amely egyenrangú a költségvetési szigor felett őrködő PM-mel. Erre közép távon már csak azért is igény mutatkozik, mert az ipari tárca csak korlátozottan tudta érvényesíteni az érdekeit a most lejáró kormányzati ciklusban. Az elégtelen lobbyzás következménye, hogy az IKIM elvesztette a hajdani külföldi kereskedelmi kirendeltségek jó részét, s csökkent a részesedése az állami alapokból is.
A mainál koncentráltabb gazdaságpolitikát szolgálná az új parlament két legnagyobb pártjának egybecsengő elképzelése a MEH megerősítéséről. A hivatalt az MSZP és a Fidesz-MPP szerint is miniszternek kellene irányítania. Szájer József fideszes kampányfőnök szerint ezen újabb koordinációs poszt létrehozásával jobban ellen lehetne állni az egyes részterületek lobbytörekvéseinek. Megerősítenék a hivatalon belüli gazdaságpolitikai főosztályt is. A szocialisták ez utóbbi lépést közvetlenül nem tervezik, de a MEH szerepét – egy újabb kormánytag kinevezésével – ők is növelnék. A nagy pártok oldaláról felmerült az is, hogy a MEH a következő ciklusban egyfajta törvény-előkészítői kabinetként működjön, növelve ezzel a tárcák közti integráló szerepét.
Nem véletlen, hogy a nagyobb pártok a miniszterelnök közvetlen irányítása alá tartozó, kancellária típusú hivatal megerősítését tervezik, míg a kisebb koalíciós partnerként számba jövő szabaddemokraták kategorikusan ellenzik ezt a lépést. A MEH döntési kompentenciáinak gyarapítása ugyanis a mindenkori koalíció vezető erejének kedvez, miközben hatásköröket von el a kisebbik kormányzati partner által irányított tárcáktól. Szent-Iványi István, a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) frakcióvezetője úgy látja: koalíciós kormányzásnál korlátozni kell a kormányfő jogkörét. A politikus szerint a magyar közjogi berendezkedés miatt a MEH szerepét inkább csökkenteni kell, mivel a hivatal már eddig is túl sok feladatkört vont magához. A PM-nek a gazdasági kabinetben betöltött irányító pozícióját az SZDSZ érintetlenül hagyná, folytatva azt a csaknem maradéktalanul érvényesülő évtizedes hagyományt, hogy az ágazati lobbyknak leginkább ellenállni képes pénzügyi tárca élén szakmai szempontból elismert közgazdász álljon.
A MEH esetleges hatáskörnövelése nem érinti a magyar közjogi szerkezetet – állítja a lapunknak nyilatkozó alkotmányjogász. Halmai Gábor a kérdést kormányzástechnikai és nem alkotmányjogi problémának tartja. Utóbbivá ugyanis csak abban az esetben válna, ha a miniszterelnöknek nagyobb jogkört biztosítana az alkotmány, ehhez azonban a koalíciós támogatásnál is szélesebb körű konszenzus szükséges. A hivatal erősítése szerinte egyébként sem valószínű. Amennyiben ugyanis május 24-e után koalíciós kormányzás lesz hazánkban, a kisebbik párt aligha megy bele abba, hogy a MEH szerepe lényegesen nőjön. Ilyen irányú kísérletek – amely általában az MSZP és az SZDSZ közötti kormányzati vitákhoz vezettek – már az elmúlt négy évben is történtek, ám ezek rendre kudarcot vallottak.
A jelenleg hivatalban lévő koalíció két pártja nem is annyira egymással, mint inkább a Külügyminisztérium (KüM) apparátusával vitatkozik az európai uniós (EU) integráció irányítását illetően. A szabaddemokraták szerint miniszteri szinten kellene összefogni az EU-val folyó csatlakozási tárgyalásokat, illetve a tagságra való hazai felkészülést. Ez kétféleképpen lehetséges. Az egyik forgatókönyv szerint a jelenlegi Integrációs Államtitkárság – az egyes szaktárcáktól átkerülő két-három szakemberrel együtt – egy kis létszámú minisztériumot alkotna. A másik (valószínűbb) verzió egy, a KüM-ben dolgozó második miniszteri poszt felállításával számol. Az utóbbi, francia mintájú modell mellett az szól, hogy viszonylag kis szervezeti változtatást igényel. A Phare-programból származó pénzek elosztásával megbízott Segélykoordinációs Titkárság, valamint az Integrációs Stratégiai Munkacsoport (ISM) azonban így is átkerülne a KüM-be. Az SZDSZ pedig ez esetben is megfontolandónak tartaná az Integrációs Államtitkárság megerősítést egy-egy más tárcánál dolgozó szakemberrel. Az MSZP – mint Szekeres Imre fogalmazott – tárca nélküli miniszter kinevezésével képzeli el az integrációs folyamat irányítását, miközben az ISM-nek a mainál fontosabb szerepet szán. A Fidesz-MPP szerint viszont nem kell miniszteri szinten irányítani az integrációt, a külügyi tárca és a MEH közötti jelenlegi munkamegosztás azonban újragondolandó.
A külügyi apparátus a jelek szerint hallani sem akar az integrációs folyamatot érintő változtatásokról. Somogyi Ferenc integrációs államtitkár – aki egyben a magyar küldöttség főtárgyalója a csatlakozási eszmecseréken – úgy gondolja, hogy a nemzetközi tapasztalatok, illetve a jelenlegi struktúra sikerei is azt támasztják alá, hogy nincs ok alapvető változtatásra. Az EU-ban egyébként sehol nincs integrációs minisztérium, miniszteri pozíciót is csak két helyen, Franciaországban és Finnországban kreáltak erre. Somogyi szerint indokolt, hogy köztisztviselő töltse be a főtárgyalói posztot, hiszen ez biztosítja a folyamatosságot a csatlakozási megbeszélések során. Szerinte alaptalanok azok a vádak, amelyek a KüM “elégtelen” vagy éppen “túlzott” koordinációs tevékenységét illetik. Az integrációs kérdésekben is a kormány dönt, a KüM pedig összehangolja a tárcák tevékenységét. Az államtitkár szerint indokolatlan az integrációs ügyeket leválasztani a külpolitika egészéről. Részben azért, mert ezek a feladatok nehezen különíthetők el a csatlakozást nem érintő kérdésektől, másfelől viszont a kétoldalú külkapcsolatok döntő része szintén összefüggésben áll a magyar euroatlanti törekvésekkel. Külpolitikai szempontból – mondta az államtitkár – nem célszerű megbontani a NATO és az EU egységét sem. Ráadásul jelenleg már folynak a csatlakozási tárgyalások, és minden változtatás zavart okozhat az integrációs folyamat vezénylésében.
A kormányváltozás az ágazati minisztériumok egy részének tevékenységét is érintheti. Egy Fidesz-MPP által vezetett kormány esetén kétséges, hogy megmarad-e önálló minisztériumként a munkaügyi tárca. A MM egyes szakemberei ugyanakkor azt szorgalmazzák, hogy a szociális ügyek felügyelete a Népjóléti Minisztériumból kerüljön át hozzájuk.
A Fidesz-MPP további elképzelései szerint a környezetvédelem a vízüggyel kerülne egy kalap alá, míg a területfejlesztés a közlekedéssel és a hírközléssel ellátná egyfajta infrastrukturális tárca feladatait. Gyurkovics Sándor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium (KHVM) – a kormányzatban egyedülálló módon, immáron nyolc éve szolgáló – közigazgatási államtitkára egyet tudna érteni azzal, hogy a vízügy átkerüljön a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériumhoz (KTM), mivel az szorosan kapcsolódik az utóbbi profiljához. Ezt Szilvásy György, a KTM közigazgatási államtitkára sem vitatta, s az összevonásról szóló felvetést szakmai szempontból jogosnak ítélte. (Korábban felváltva kezelték külön, illetve együtt ezeket a területeket.) Mindazonáltal, a kormányzati szakember szerint a területfejlesztés és a közlekedés összekapcsolásával kapcsolatban pró és kontra is felhozhatók érvek.
Alighanem több ponton is a koordináció megerősítése lesz az elkövetkező időszak kulcsszava. A pártok nagy része által megerősítendő gazdasági tervezés, illetve az elkövetkező négy esztendő legnagyobb kihívásaként kezelt euroatlanti integráció egyaránt a kormányzati munka jelenleginél nagyobb összehangolását igényli. Mindkét folyamat csak akkor kecsegtet azonban sikerrel, ha a gazdaságpolitika továbbra is féltve őrzi a nehezen megszületett gazdasági stabilizációt.