Azért hiányzik. Néha, mintha egyre sűrűbben merülne fel baráti beszélgetések közben. Különösen akkor, ha nagy múltú bankoknál tevékenykedő külföldi kollégákkal találkozik az ember, és ők rácsodálkoznak a magyar századvég pénz- és tőkepiaci újjászületésére. Honnan ez az impozáns tíz évvel ezelőtti feltámadás a semmiből, ráadásul pikánsan Európa közepén, egy elpuhuló kommunista diktatúra gazdasági romjain, kérdezik elismeréssel külföldi szakemberek. Honnan jöttek a mai bankok, szakosított pénzintézetek, szövetkezetek, bróker társaságok, van-e közük a századforduló táján működő társaikhoz, egyáltalán, milyen hagyományok alapján szerveződött újra a hazai pénzügyi élet? Csupa jogos és érdekes kérdés – jó lenne ismerni gazdaságtörténetünk eme pénzügyi ágának történéseit, szereplőit. Mert most nem igazán ismerjük.
Azok az idősebb banktisztviselők, alkuszok vagy brókeralkalmazottak, akik a második világháború alatt huszonévesen álltak munkába, ha még élnek, akkor is már jóval hetven év felett vannak. Szerencsétlen korban kezdtek, a háború utáni új hatalom – ideológiájánál fogva – első cselekedetei közé tartozott a korábbi pénzvilág teljes felszámolása. A pozitív hagyományok írásbeli vagy szóbeli meg- és át-örökítésére az elmúlt 45 év nem igazán kedvezett, a finomabb részletek, hangulatjelentések valószínűleg végleg elvesztek. Nagy kár.
Néhány éve a közgazdasági egyetem pénzügy szakán, ilyen-olyan reform évfolyamként nemegyszer fénymásolt kéziratból tanultuk a modern vállalati pénzügyek csínját-bínját, a mai banküzemtant és tőzsdét, vagy például a biztosítási piac jellemzőit. Lelkes, a nyugati szakirodalom fordításától és párhuzamos veletanulásától szárnyaló tanárok, hosszú évtizedek alatt felgyülemlett, bepótlandó szak-irodalom jellemezték a reformképzést. A piac, a verseny az új ismereteket és az azokkal felvértezett szakembereket azonnal felszippantotta. Így az elmúlt évek még nem igazán kedveztek a nyugodt múltba nézéshez, a második világháborút megelőző banki-tőzsdei régmúlt történeti feldolgozásához. Nem csoda hát, ha a modern pénzügyi ismeretek átvételével, okításával, szakkönyvek megírásával, mellékállásokkal leterhelt oktatók vagy kutatók még nem igazán foglalkoztak a kérdéssel. Az egyetemen mi is csak az általános pénzelmélettel ismerkedtünk, ami rendkívül fontos volt, csak ma már kevés. Az ezredfordulós magyar pénzügyi szakma, tele ifjú titánokkal, a jövőnek él, de azért megjelent az igény a gazdasági identitáskeresésre.
Kevés a századforduló Osztrák-Magyar Monarchiájának bankjairól, vagy a szerte Európában megbecsült korabeli budapesti Áru- és Értéktőzsdéről szóló értékelés, cikk, ne adj isten visszaemlékezés. A korabeli tőzsde hangulatáról, az akkori spekulánsok gondolkodásmódjáról, illetve a korszak – mai szemmel romantikus hőskor – technikájáról a piacgazdaság bő tíz évvel ezelőtti helyreállítása óta talán egyedül André Kostolány “Tőzsdepszichológia” című önéletrajzi kiskönyve ír. Más hasonló témájú, vagy egyenesen tudományos mélységű könyv – hogy dokumentumfilmről vagy rádiófelvételről ne is beszéljünk – az utóbbi években nem jelent meg. Pedig igény – már csak szakmai oldalról, vagy a pénzcsinálás mágiájához vonzódó laikus érdeklődők részéről – biztosan lenne, gondoljunk csak a közelmúltban elhunyt Andrew Sarlós “Tűzijáték” című, ugyancsak önéletrajzi könyvére, amely borsos ára ellenére szépen fogyott.
Természetesen én örülnék a legjobban, ha tévednék, és azóta a felsőoktatás területén – akár választható szemináriumok formájában – a kérdés iránt fogékony diákságnak már lehetősége lenne a múlt eme szegmensét megismerni, vagy ha jó pár hasonló témájú könyv, tanulmány, netán film vagy rádióműsor készülne. Mert akkor önkritikusan el kellene ismernem, kimaradtam az információáramlásból. És megnyugodhatnék, hogy lemaradtam egy érdekes dologról. De attól tartok, nem erről van szó; sajnos még várni kell a múlt eme gazdaságtörténeti szegletének pontos feltárására.