MŰHOLDAS JÁRMŰKÖVETÉS – Tolvajcsapda

Az Antenna Hungária (AH) Rt. hamarosan üzembe helyezi az egész országot lefedő, lopott gépkocsik felderítését szolgáló műholdas járműkövető rendszerét. A honvédelmi tárca Elektronikai, Logisztikai és Vagyonkezelő Rt.-je több mint másfél éve működtet hasonló rendszereket, amelyeket immár ugyancsak be lehet vetni polgári célokra.

Tavaly a lopott gépkocsik felderítésére, a közbiztonság javítására tendert írt ki a Belügyminisztérium (BM). A csúcskategóriában három globális helymeghatározó rendszert (Global Positioning System, GPS) alkalmazó szolgáltatót, az AH Rt.-t, a Bank Securiti Kft.-t és az Auto Security Rt.-t hirdették ki győztesként. Az AH Rt. úgynevezett pontosító rendszere a honvédelemben használthoz hasonló, különösen pontos technológiával működik, de feladatát tekintve kicsit egyszerűbb. A BM megbízásából kiépítendő rendszert ugyanis kizárólag lopott gépkocsik követésére használja majd az Országos Rendőrfőkapitányság (ORFK). Az AH már meglévő, 100 megahertzes országos rádióhálózatának segítségével működő szisztéma a határon túli területeken is képes lesz nyomon követni a riasztott autókat, sőt kompatíbilis lesz minden hasonló elven működő külföldi szolgáltató hálózatával is. Őri András, az AH Rt. szóvivője elmondta, hogy a május közepén geodéziai követő rendszert helyeznek üzembe, amelynek segítségével lehetővé válik a műholdas vételi szempontból fedett helyen – például alagútban, mélygarázsban – tartózkodó jármű követése is, amennyiben az rádiótelefonon elérhető. Két diszpécserközpont is épül, az egyik az AH-nál, a másik pedig az ORFK központjában. Bár a műholdas riasztás a rendőrségen nem élvez prioritást, a tapasztalatok mégis azt mutatják, hogy a rendőrautók a jelzéstől számított 10 percen belül megjelennek a helyszínen. Ez azt jelenti, hogy az autótolvajok esélyei erősen csökkennek. A külföldi statisztikák azt mutatják, hogy a GPS-vevővel ellátott autók megkerülési aránya 90 százalék felett van, szemben a jelenlegi hazai 8-10 százalékkal. A rendszert igénybe vevőknek a szolgáltatási kategóriáktól – vagyis a helymeghatározás pontosságától – függően 200-450 ezer forintos egyszeri beszerelési költséget, továbbá havi 2,5-5,5 ezer forintot kell majd fizetniük. A csatlakozókat március óta fogadják az AH-nál.

Az amerikai hadsereg által kifejlesztett, Navstar nevű GPS rendszer bármilyen időjárási viszonyok között képes egy adott objektum helyzetének, sebességének meghatározására, amennyiben az GSM telefonhálózaton elérhető. A Föld körüli pályán keringő, közel 20 ezer kilométer távolságban lévő műholdak speciális kódot tartalmazó rádiójeleket sugároznak a Földre. A járműben elhelyezett GPS-vevő ezek alapján határozza meg az adott műhold távolságát, és a vevő földrajzi helyzetét. A követett jármű és a diszpécser központ közötti adatátvitel automatikusan történik rádióhálózat vagy telefon segítségével. A beérkező adatok feldolgozását, tárolását és elektronikus térképen való megjelenítését számítógép végzi. Ezáltal lehetőség nyílik a jármű útvonalának folyamatos ellenőrzésére, és az egyes események mágneses adathordozón történő archiválására is. A helymeghatározás hibája polgári alkalmazás esetén 20-25 (maximum 150) méter, mely egy speciális korrekciós megoldással egy-két méterre csökkenthető.

A Techtrading Műszaki Fejlesztő és Kereskedelmi Kft. ezt a rendszert fejlesztette tovább úgy, hogy az képes legyen a gépjármű mozgásának és a személyzet tevékenységének folyamatos, másodpercre pontos rögzítésére. Rendszerük hatékony támogatást nyújt minden olyan feladat megoldásában, amelynél a gépjárművek követése, koordinálása, a fuvarozás optimalizálása, az útvonalak utólagos ellenőrzése, vagy a bajba jutott járművek felkutatása a cél.

A Techtrading és a honvédelmi tárca az első, 35 kocsi követésére alkalmas rendszerét két évvel ezelőtt helyezte üzembe, a Fővárosi Közterület Fenntartó Vállalatnál. Azóta csaknem 20 különböző rendszert épített ki a cég. Ezek között van mentők, rabszállító- és tartálykocsik, kamionok, illetve hókotrók követését, koordinálását végző rendszer, de az alkalmazási lehetőségek száma ennél jóval nagyobb, ami a szisztéma rugalmasságának köszönhető.