A döntések biztonsága

Mi az, amit a világon a legtöbben használunk, ami a legtöbbünk számára értéket képvisel, ami egy vállalkozás működését az induló tőkén kívül lehetővé teszi, és amiért összességében talán a legtöbb pénzt vagyunk hajlandóak kifizetni? Nos, ez az információ, melynek rendszerezéséhez, tárolásához és adásvételéhez az információtechnológiával foglalkozó cégek teremtik meg a lehetőséget. Köztük Magyarország egyik vezető rendszerintegrátora, a Digital.

Mostanában egyre több szó esik a technikai haladásról, a modernizációról; arról, hogy a folyamatok felgyorsulnak, és a világ kitágul. Mindezekért pedig egyetlen felelőst neveznek meg, jelesül az információt, amely ma a legkeresettebb és egyben legnagyobb tömegben gyártott “termék” a Földön. Az információ olyan csodabogár, amelynek hasznosságára csak akkor ébredünk rá igazán, amikor éppen hiányától szenvedünk. Ezt az igazságot e tájékon – ahol évtizedeken át kellett küzdeni a megbízható adatok hiányával – aligha kell különösebben bizonygatni. Itt mindenki mérgelődött már késve kapott, elavult, helytelen forrásból származó, összekuszált, hiányos, rossz formátumban előállított adathalmazok miatt, amelyek hátráltatták vagy megakadályozták az éppen aktuális döntés meghozatalát.

Az utóbbi néhány évben viszont információ van bőven, csak már nem győzzük befogadni, rendszerezni, tárolni és használni. Az ebből eredő problémák megoldásának kulcsa maga a technológia, amely önmagában természetesen nem elegendő: szükség van az igényeink szerint megírt szoftverekre is, amelyek révén megismerhetjük a gépek valódi hasznosságát. Az informatika a mindennapok részévé vált, segítségével megszerezhetjük azokat az adatokat, amelyekre szükségünk van; saját magunk tehetjük mindezt, és éppen akkor, amikor akarjuk.

Az információk közötti kapcsolatot a hálózati számítástechnika teremti meg. Ez egy olyan új fogalomrendszert takar, amely gyökeresen át-alakítja elképzeléseinket a lehetőségekről, amely új tereket nyit meg a kommunikáció előtt. Olyan megoldásról van szó, amely a minőségi információhoz vezet, vagyis azokhoz a hírekhez, adatokhoz, képekhez és hangokhoz, amelyekre nekünk van szükségünk, és amelyek megszerzését mi befolyásoljuk. A hálózat egyben kapcsolatot jelent emberek, vállalkozások – s egyúttal adathalmazok – között, lehetővé téve az idő és a hely korlátainak ledöntését. Mindennek feltétele a hálózat, amely nem egyszerűen kábeleket vagy távközlési vonalakat jelent, hanem a számítógépek közötti kommunikációt, vagyis megszámlálhatatlanul sok összeköttetés igény szerinti felépítését és üzembiztos lebonyolítását.

A hálózati technológiával létrehozott minőségi információ gazdasági haszna leginkább a vállalati működés során mutatható ki. Egy integrált vállalatirányítási rendszer lehetővé teszi, hogy a vezetőségnek a gazdasági tevékenység minden pillanatában pontos rálátása legyen a folyamatokra. Mindezt pedig döntései megalapozására használhatja fel. A technikával szembeni elvárások megfogalmazása áttételesen utal a támogatandó folyamatban részt vevő szervezetek és személyek – inputokra, outputokra, módszerekre és eszközökre vonatkozó – igényeire. Ezeket az elvárásokat a döntéstámogató információs rendszerek bevezetésekor szükséges definiálni, és következetesen végigvinni a kivitelezés során. A jól felépített rendszer ugyanis olyan előnyt jelent egy vállalatvezető számára, amelynek gazdasági hasznát millió forintokban mérheti. Varjú Tamás, a Fővárosi Vízművek gazdasági igazgatója erről úgy nyilatkozott: Az SAP bevezetésének “A” fázisa cégüknél egy év alatt térült meg.

A Digital szolgáltatásai kényelmes helyzetbe hozzák a vállalatok vezetőit. Amennyiben határoztak egy integrált döntéstámogató rendszer bevezetéséről, akkor a továbbiakban már csak választaniuk kell az elébük tárt számos lehetőség közül. A Digital munkatársai ugyanis első lépésként felmérik az adott szervezet üzleti folyamatait, majd javaslatokat tesznek azok optimalizálására, a döntési kompetenciák átalakítására, az információáramlás szerkezetének megváltoztatására. Ha a vezetőség ezt elfogadja, akkor a szakemberek az ennek leginkább megfelelő döntéstámogató rendszer bevezetését és a hozzá kapcsolódó hardver telepítését fogják ajánlani. Az új információtechnológia bevezetése gyakran jó alkalmat teremt a gazdálkodás már régóta húzódó korszerűsítésére, új vállalatirányítási rendszer és filozófia kidolgozására.

Miután a vezetőség letette a voksot az egyik rendszer mellett, akkor következik a cég igényeinek modellezése, a megfelelő paraméterek beállítása, s ekkor kezdődhet a telepítés, majd a próbaüzem. Amikor az új technológia már teljes gőzzel üzemel, a Digital akkor sem hagyja magára a vállalatot: az év minden napjára 24 órás szervizszolgáltatást kínál, s folyamatosan konzultál a szakemberekkel az újabb bővítési lehetőségekről, a fejlesztési eredményekről. Nyilvánvaló, hogy egy új, integrált rendszer bevezetése költséges, többletmunka-ráfordítással és adott esetben konfliktussal is járhat, de megéri, mert létfontosságú döntések biztonságát alapozza meg.