A vállalati szféra komoly érdeklődéssel tekint az integrációs folyamattal járó újabb kihívás, az európai uniós (EU) csatlakozás előkészítése elé. Igaz, e tekintetben nagy különbségek mutatkoznak a kis- és középvállalkozói szféra, illetve a kifejezetten nagyvállalati kör között: az eddigi tapasztalatok és azok értékelése terén, s a továbbiakban várható integrációs hatások megítélésében egyaránt. Meghatározó törésvonalak látszanak a különböző tulajdonformához tartozó cégek között is. Ezeken kívül a vállalatnagyság, az ágazati-alágazati hovatartozás, valamint az egyes cégeken belüli specifikus adottságok is differenciálják a mikroszféra integrációval kapcsolatos helyzetét.
Az ISM 1997 végén és 1998 elején jó félezer vállalat ebbéli tapasztalatát és felkészültségét mérte föl. A válaszadók köre a Figyelő 1997. évi TOP 200-as listájának több mint a felére, további 50 kiemelt nagy és közepes vállalatra, valamint a hasonló vizsgálatokban már részt vett néhány száz kis- és középvállalkozókra terjedt ki.
Az integráció fokozatosan a vállalati stratégia egyik tényezőjévé vált. Ezt érzékelteti, hogy eddig a nagyvállalatok 43 százaléka tapasztalta közvetlenül a folyamat hatásait (másoknál ez az arány 35 százalék volt), a közeljövőre viszont e hatással már a nagyobbak csaknem kétharmada (a kisebbeknek viszont csak 44 százaléka) számol. A nagyvállalatok háromnegyede immár a folyamat közvetlen következményeivel kalkulál, míg eddig annak inkább csak közvetett hatásait érzékelte. A kevésbé nagyok közt is tömegesen ismerik fel: hiú ábránd, hogy az integráció nem lesz hatással működésükre. Figyelemre méltó, hogy e vállalkozások fáziskésében vannak, hiszen még csak ezután várnak olyan integrációs hatásokat, amelyekről a nagy cégek már múlt időben beszélnek.
A felmérés arra is rávilágított, hogy az elvárások és az eddigi alkalmazkodás között lényeges különbségek mutatkoznak, amelyeket a vállalati méret felerősít. A kicsik alig harmada vár kedvező hatásokat az integrációs folyamattól, saját alkalmazkodását pedig 42 százalékuk tekinti összességében eredményesnek. Ugyanez a két mutató a nagyvállalati szektorban 20, illetve 65 százalék. Ez jól jelzi, hogy a nagyobbak inkább ki tudták használni az új lehetőségeket; önértékelésük szerint eredményesebben alkalmazkodtak az új feltételekhez. Az egészében véve pozitív képet lényegesen árnyalja ugyanakkor – rávilágítván a folyamat hatásmechanizmusának egyik lényeges elemére -, hogy a kedvező hatások csak jelentős időeltolódással érvényesülnek. Ennek áthidalása viszont nemcsak tőkét és stratégiai – legalább középtávra szóló – tervezést igényel, de pontos, elérhető és szakmailag hasznos információkat is. Általános vélemény, hogy a vállalkozói környezetrendszer még nem fejlődött arra a szintre, hogy ezen igényeket szervezetten és tömegesen kielégítse.
A versenyképességi önértékelés felettébb ellentmondásos. A kis- és közepes szektorban a megkérdezettek több mint fele, a nagyvállalatoknak pedig jó négyötöde négyes-ötös osztályzattal értékeli magát a hazai piacon, ám nemzetközi összehasonlításban ezek a mutatók már alig 30, illetve 50 százalékra mérséklődnek (lásd a grafikont). Ha a vegyes vállalati szférától eltekintünk, nemzetközi mértékkel mérve alig marad “kiváló” versenyképességű magyar állami vagy magántulajdonban lévő cég. Alapvető problémákat jelez, hogy négy-öt évvel a várt EU-tagság előtt – holott szinte teljes ipari szabadkereskedelem van az unió és hazánk között – a vállalatok érdemben különbséget tegyenek a hazai és a külföldi versenyképesség között.
Miközben a vizsgált körben szereplők viszonylag csekély hányada igazolja vissza, hogy jelentősebb belső szervezési-stratégiai munkát fordítanak a csatlakozással kapcsolatos teendőkre – beleértve akár a rájuk vonatkozó derogációs igények feltárását is -, 20-30 százalékuk már most képesnek érzi magát az EU-nak megfelelő fejlettségi szint elérésére. A nagyvállalatok csaknem fele pedig úgy látja: a csatlakozás idejére produkálni fogja a kellő szintet. Ennek magyarázata az lehet, hogy bár a kisebbek negyede és a nagyok harmada a gyors és átmeneti felmentéseket mellőző EU-csatlakozás híve, ennél számottevően többen (29, illetve 58 százalék) voksolnak a derogációkra. Más kérdés, hogy – mint a felmérés megmutatta – ezen felmentési kérelmek kidolgozásában, bejelentésében maguk a vállalatok sem mindig jeleskedtek.