Közeledvén a választásokhoz, a pártok és a politikusok egyre gyakrabban ígérnek hathatós, keményebbnél keményebb intézkedéseket a különböző, nagy sajtónyilvánosságot kapó bűnözési területeken. A miniszterelnök is többször nyilatkozott már, mintegy a nagyközönséggel együtt választ várván arra a kérdésre, hogy mi az oka a gyilkosságok, bűnesetek, gyanús ügyek elszaporodásának. Magam is e kérdéskör egyes aspektusaival kívánok foglalkozni. Állításom röviden a következőképpen foglalható össze: a bűnözéssel összefüggő leszámolásos gyilkosságok, merényletek és az úgynevezett fehér galléros bűnözés terjedésének fő okozója maga az állam.
Itt és most csak az erőszakos bűncselekményekkel kapcsolatban fejtem ki véleményemet, s érveimet a kábítószer-kereskedelem tiltásának példáján keresztül mutatom be. Az alábbi gondolatmenet azonban különösebb nehézség nélkül kiterjeszthető más, nagy haszonnal járó tiltott törvénytelen tevékenységekre – például az olajszőkítésre, a prostitúcióra, az illegális cigaretta- és borkereskedelemre, az embercsempészetre – is, de hétköznapi normaszegéseink jó része valójában ugyanezen az alapon magyarázható.
Mai törvényeinkben sok a kibúvó, nem pontos a megfogalmazás, ami lehetőséget ad arra, hogy a célokkal ellentétes gyakorlat alakuljon ki. Nem egyszer előfordul, hogy a politika formálóinak legjobb szándéka ellenére egyes állami beavatkozásoknak a közösség nagyobb kárát, mint hasznát látja. A jó szándék tehát kevés. Nem elég egyszerűen kijelenteni, hogy mi a helyes megoldás, mit kell tenni. A társadalmilag kívánatosnak, illetve nem kívántnak tekintett emberi magatartások törvényi szabályozása terén a közgazdászok és a nem közgazdász értelmiségiek gyakran nagyon eltérően közelítik meg a konkrét problémákat. A neoklasszikus árelméletet vagy az annak kiterjesztését elfogadó közgazdászok és társadalomtudósok viszonylag ritkán alkotnak “mi a helyes, mit kell tenni” típusú kategorikus ítéleteket, s ez jórészt sajátos szemléletmódjukból fakad.
A döntési alternatívák közötti választásnak – és az ezzel szorosan összefüggő legjobb alternatíva értékéhez kapcsolódó költségfogalomnak – az érvelés során kitüntetett szerepe van. Ha viszont nincsenek alternatívák, akkor a közgazdásznak a maga sajátos eszközeivel valójában nincs is mit elemeznie. Az “itt állottam, másképp nem cselekedhettem” típusú szituációk megértése és magyarázata nem tartozik abba a körbe, amellyel e szakma képviselői többnyire foglalkoznak. Ugyanakkor a társadalomtudósok eme csoportja kitart amellett, hogy “nincs ingyen ebéd”; magyarul: mindennek megvan a maga ára. A kábítószer-kereskedelem tiltásának is.
Magyarországon elég széles konszenzus alakult ki a kábítószer-kereskedelem tiltása mellett. Egyes közgazdászok azonban időről időre figyelmeztetnek arra, hogy ennek a tiltásnak az eredménye legalábbis kétes. Ha a kábítószerek kereskedelmét megengednék, akkor minden bizonnyal ezen a területen is működésbe lépnének a szabadpiac erői. Úgy lenne, ahogy az korábban volt. Az ember annak idején – feltehetően – bement a patikába és vásárolt magának morfiumot. Sokan úgy vélik, hogy ennek a következményei ma nagyon komolyak lennének, hisz a kínálat és a kereslet is erősen megnövekedne. A “féltők” arra figyelmeztetnek, hogy ebben az új piaci helyzetben alacsonyabb egyensúlyi ár mellett még több kábítószert fogyasztanának. Megjegyzendő azonban, hogy egyes szerzők szerint a történelmi tapasztalatok egyáltalán nem támasztják alá azt a várakozást, hogy tiltás hiányában ugrásszerűen megnőne a kábítószerfüggők száma.
A jelenlegi tiltásnak a következménye az, hogy a kínálat feltehetően néhány kartellbe tömörülő nagykereskedő döntésétől függ, akik rendkívül magas áron – egyes hírek szerint a termelői ár húsztól százszorosáig terjedő összegért – terítik áruikat. A magas ár többek között az oligopolisztikus piaci szerkezetre, a nagykereskedők közötti összejátszásra és a magas haszonkulcsra vezethető vissza. A piacra lépés nem szabad; azt egyfelől a törvény tiltja, másfelől a már a piacon lévők is igyekeznek a potenciális riválisokat távol tartani. Minél kisebb csoport látja el a piacot, annál könnyebb árkartellt fenntartani. Ráadásul, miután nem legális gazdasági tevékenységről van szó, a versenyhivatal sem léphet fel a törvény erejével.
A magas haszonkulcs feltehetően nemcsak az eladók áralakítási képességére vezethető vissza. Az extra bevételnek az illegális tevékenységgel járó bizonytalanságért – az ebből fakadó extra költségekért, a lebukások esetében elszenvedendő büntetésekért, az esetleges, és feltehetően nem ritka vitás ügyek tisztázásával járó, de a szokásosnál magasabb kiadásokért – is kárpótolnia kell. A piac felszabadítása számottevően csökkentené ezeket a költségeket, s így várhatóan jobbra és lefelé tolná el a kínálati görbét.
Ha a piaci erők szabadon működésbe léphetnének, akkor a keresleti görbe is eltolódna, mégpedig jobbra és felfelé. Ekkor ugyanis a fogyasztóknak nem kellene már büntetéstől tartaniuk, azaz az ár csökkenne. A mai helyzetben a kábítószer-fogyasztás költsége nemcsak a fogyasztott tiltott termék árát, de az esetleges rajtakapással járó kényelmetlenségek és a – nem feltétlen pénzbeli – büntetés költségét is magában foglalja. De a bizonytalanság mérséklődése is ugyanilyen hatást fejtene ki. A legalizált vásárlás után a vevő reklamálhatna a nem megfelelő minőség, esetleg mennyiség miatt, vagy maga a szabadabb piac kényszerítene a jó minőség fenntartására és a becsületes kiszerelés, az elvárt szállítási feltételek betartására. Ma sem kizárt annak a lehetősége, hogy egyes szállítók árujuk egyenletesen jó minőségének köszönhetően némi reputációra tesznek szert. Az esetleges minőségi hibákért járó kártérítés lehetőségének a hiánya azonban mindenképpen csökkenti az efféle hírnév kialakítására vagy fenntartására tett erőfeszítések nagyságát. Ez a kérdés azért lehet igen fontos ezen a piacon, mert a rossz minőségnek, túladagolásnak túl súlyosak a következményei. A beszerzéssel járó egyéb bizonytalanságok és tranzakciós költségek is feltehetően érdemben csökkennének.
Minden bizonnyal azonban a keresleti görbe kevésbé tolódna el a kínálatinál. Ennek többféle oka is van, az egyikkel azonban feltétlenül kiemelten kell foglakozni. A büntetés mértéke a kínálati oldalon a jelenlegi törvények szerint sokkal nagyobb, s az illegalitás költsége is itt a magasabb. A piac torzulása – a magas belépési költségek miatt – szintén sokkal komolyabb a kínálati oldalon. Mindezek okán a legalizálás erre az oldalra jóval nagyobb hatást gyakorolna. Továbbá a kereslet feltehetően sokkal kevésbé lesz árrugalmas. Éppen ezért azt várhatjuk, hogy a jelentős áresés ellenére a fogyasztás nem fog hatalmas mértékben megugrani.
Nem kétséges ugyanakkor az sem, hogy a mai tiltás hatására a fogyasztás ma kisebb mértékű, mintha a piaci erők szabad játéka határozná meg annak szintjét. S ezt a tiltás előnyös vonásaként kell értékelni. Ám tudjuk, hogy a tiltás megszüntetni nem tudja a fogyasztást, illetve az így elért korlátozó hatásnak is vannak társadalmi költségei. Miként tekintsünk azokra, akik a szabad drogpiac esetén kábítószer-élvezők lennének, ám a tiltás, a várható következmények miatt lemondanak az ilyen szerek élvezetéről? Nos, ez a társadalom jólétének csökkenését is jelenti, noha ezt az érvet sokan talán megütközéssel fogadják. Utóbbiak azt hangsúlyozzák, hogy a költségek és hasznok összemérésénél a hosszú távú negatív hatások helyes számbavétele problémát okozhat, s maguk a kábítószer-élvezők hajlamosak alábecsülni az efféle veszélyeket. Ez minden bizonnyal részben így is van. Ugyanakkor a kábítószer-ellenes kampányok feltehetően szintén egyoldalúan állítják be a fogyasztás hatásait. A helyzetet csak bonyolítja, hogy a tiltott élvezeti szerek helyett az emberek olyan szerek fogyasztására térnek át, amelyeknek nincs semmilyen jogkövetkezménye. A tiltás feloldása után a kábítószereket helyettesítő termékek – így például az alkohol és a dohány – fogyasztása jelentősen csökkenne. E két élvezeti cikk egészségre gyakorolt hatása szintén nem elhanyagolható; a dohányzás- és alkoholellenes kampányok legalábbis erről igyekeznek meggyőzni az embereket. Ha pedig ez így van, akkor egy tisztességes költség-haszon elemzésnek ezt is figyelembe kellene vennie.
A viszonylag olcsó helyettesítő termékek miatt az alkalmi kábítószer-fogyasztók kereslete feltehetően rugalmas, míg a kábítószerfüggőké többé-kevésbé árrugalmatlan. A döntéshozóknak azonban azt is figyelembe kell venniük – s ezt ma meg is teszik -, hogy a kábítószer-fogyasztásnak lehetnek negatív externális hatásai. Komoly problémát jelenthet azonban, hogy a mai részben megengedő, részben tiltó jogi környezetben, valamint a fennálló tb-rendszer mellett a kábítószerfüggőkről, kábítószerbetegekről való gondoskodás költségeket ró a társadalom többi (adófizető) tagjára.
Ha azt is számba vesszük, hogy a fent említett direkt hatásokon túl a tiltásnak milyen nem szándékolt következményei vannak (lásd külön anyagunkat), akkor mindezek alapján a következtetés a hagyományos vélekedéstől eltér: nem a kábítószer-fogyasztás, hanem az azzal való kereskedelem tiltása az erőszak és bűnözés melegágya. Talán nem meglepő, hogy ennek alapján a kérdéssel foglalkozó számos szerző jut arra a következtetésre, hogy e területen a szabad kereskedelem engedélyezése valószínűleg jobb volna a mai tiltó gyakorlatnál.
Nincsenek illúzióim; nagyon jól tudom, hogy az efféle érvelésnek nincs foganatja sem nálunk, sem a külföldi országok zömében. Ez annál is inkább így van, mert mostanában végső érvként mindig elő lehet húzni a brüsszeli adut: Európába tartunk, s meg kell felelnünk az unió elvárásainak és szabályainak. Azok pedig tiltják a kábítószer-kereskedelmet. Az is lehet, hogy a fenti érvek nem jók, s a tiltás oldása mellet kardoskodóknak nincs igazuk. Jó lenne azonban, ha mindazok, akik oly könnyedén döntenek el dolgokat, szintén megpróbálnának érveket felsorakoztatni, odafigyelni a következményekre, esetleg a nem szándékoltakra is. Ez utóbbi persze nem könnyű feladat, elég csupán a dunai vízlépcső körüli vitára gondolnunk. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy konkrét példánk esetében sokkal többről van szó, mint pusztán pénzről, hiszen emberek életét befolyásoló döntéseket feszegetünk.
A dolog nem könnyű. Nem vitás, hogy a tiltó jogszabályok szorgalmazói közül sokan emberi életeket szeretnének megmenteni, ám jó szándékuk ellenére lehet, hogy a tiltás következtében esetleg még több ember hal meg, mint egyébként.
(A szerző közgazdász)