ÁGAZATI KONJUNKTÚRA – Kétes sorsú kicsik

Kétévi csökkenés után tavaly ismét növekedni kezdett a vegyipar - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A bővülés húzóereje az export.

Hasonlóan a nyugat-európaihoz, a magyar vegyiparnak is szerencséje, hogy az ágazati konjunktúra a vártnál hosszabb ideig tart. Az 1992-ben indult, s általában hét évig tartó ciklus az 1995-ös tetőpont után ugyanis – mutatott rá Mogyorósy György, az Ipari, Kereskedelmi és Idegenforgalmi Minisztérium (IKIM) munkatársa – nem váltott át csökkenésbe, hanem szinten maradt. A tárcánál azt remélik, hogy a konjunktúra az ezredfordulóig kitart, s erre a honi cégek kapacitásnöveléssel tudnak reagálni.

Több bővítő beruházás már tavaly beérett, s ez is hatott az értékesítés növekedésére. Igaz, új termékek egyelőre nem jelentek meg a magyar palettán; ez először az idén történik meg, a Zoltek Rt. nyergesújfalui gyárában beinduló szénszáltermeléssel. Ennek eredményeként várhatóan ez a cég lesz az egyik legjelentősebb szénszálgyártó Európában. Az elkövetkező években valószínűleg megjelennek más új termékek is, de továbbra sem ez, hanem a kapacitásnövelés lesz jellemző az ágazatban. A bővítések egyenként is több milliárd forintos nagyságrendűek.

A vegyipar növekedésének húzóereje az export, amelynek kétharmada az OECD tagállamaiba irányul. A nyugati orientáció azonban kockázatokat is rejt magában, méghozzá a kisebb cégekre nézve. A magyar piac szereplői közül azok a vállalatok már nagyjából biztonságban érezhetik magukat, amelyek termelési értéke meghaladja a tízmilliárd forintot. A kisebbeknek azonban nincsenek tartalékaik, nincs elegendő eszközük a fejlesztésre, ezek szorulhatnak ki tehát elsőként az exportpiacokról. Márpedig a belföldi kereslet növekedése jelenleg elmarad a külpiaci keresletétől.

Mogyorósy György arra is figyelmeztetett, hogy a KSH adatait körültekintően kell kezelni. Ez a statisztika például a vegyiparnál veszi figyelembe a kőolajfeldolgozást is, pedig ez szakmai szempontból inkább az energetikához tartozna, ráadásul eredményét az időjárás is befolyásolja. Példaként említette az IKIM szakértője azt is, hogy a vegyipar egyik alágazata, a gyógyszeripar meghatározó vállalatai már öt esztendeje minden évben felülmúlják előző évi teljesítményüket, ám ezzel a KSH-statisztika nincs összhangban: például a tavalyi évre az értékesítés és az export csökkenését jelezte. A vegyipar helyzetének megítéléséhez célszerű lenne tehát figyelembe venni az adóhivatal jelentését is, ám ez a tavalyi évről csak nyáron jelenik majd meg. Az adóadatok természetüknél fogva megbízhatóbbak, hiszen a bevallások alapján készülnek.