Először még a kilencvenes évek elején a külkereskedelmi vállalatok igényelték a közraktárjegyeket. Nem sokkal később viszont már a bankok is sorra kerültek, minekutána – az agrárgazdasági válság elmélyülésével – többször is veszítettek a piacaikról kiszorult mezőgazdasági cégek finanszírozásán. Hiába kértek védekezésképpen egyre több fedezetet, a jogi személyek földszerzését tiltó földtörvény módosításától, 1993-tól végképp elveszett a jelzáloghitel felvételének lehetősége is a szövetkezetek számára. Maradt az úgynevezett kézi zálog, melynél az áru a fedezet. A közraktárakban eltárolt termény értékéről kiállított közraktárjegy pedig a bankokban valóságos hitelre, pénzre váltható.
Ahhoz azonban, hogy az intézmény betölthesse funkcióját, az 1875-től hatályos közraktározási jogszabály átalakítására volt szükség. E frissítést az üzleti életben bekövetkezett változások is indokolták. Míg 1948-tól e tevékenység abban merült ki, hogy az állami közraktárakban az állami tartalékokat elhelyeztük, addig 1980-tól az önálló külkereskedelmi jogot kapott Állami Termékgazdálkodási Igazgatóság (ÁTI) már a nyugati partnereknek bocsátott ki közraktárjegyeket. Később azonban az ÁTI csődbe ment. Utódja az az ÁTI Depo Közraktári Rt. lett, amely ma 25-30 százalékos részesedést hasít ki magának a piacból.
Mindazonáltal a legnagyobb részt – jelenleg már 35-40 százalékot – a Concordia Közraktár Kereskedelmi Rt. tudhatja magáénak, amelyet 1993-ban alapított a Földművelésügyi Minisztérium. A tárca ma már csak 61 százalékban tulajdonos (a fennmaradó 39 százalékos pakett – adósság-tőke konverzió eredményeként – időközben a Kereskedelmi és Hitelbank birtokába jutott). A társaság összesen 23 telephelyen 400 ezer tonnányi mezőgazdasági terményt vagy egyéb árut képes tárolni. A cég 1994-ben még csaknem 400 millió forintos veszteséget halmozott fel. A létszámcsökkentést is magában foglaló radikális átalakítás nyomán azonban 1996-ban már 27 millió forintos, tavaly pedig 50 milliós nyereséget ért el.
A régit 1995-től felváltó új közraktári törvény – mely a szakemberek szerint inkább a bankok, mintsem a mezőgazdasági ügyfelek érdekeit képviseli – legkevesebb félmilliárd forintos tőkét ír elő a közraktári cégek alapításához. Ezzel a kis társaságok – mint például a Bage, a Szenátor vagy a Volán Közraktár – egy csapásra eltűntek a piacról, amely így háromszereplősre zsugorodott: az ÁTI Depo és a Concordia mellett a Hungária Közraktár Rt.-t jegyzik még e mezőnyben. Rieger László, a Magyar Közraktározási Szövetség elnöke lapunknak nyilatkozva úgy vélte: új szereplő felbukkanása egyhamar nem is várható; a tevékenység nagy tőkebefektetést igényel, az elérhető nyereség viszont szerény. Utóbbi részben annak is betudható, hogy a bankok a díjak lefelé szorításával “versenyeztetik” a közraktárakat.
Az állami intervenciók (például az idei 300 ezer tonna gabona felvásárlása) némiképp lendítenek a közraktárak forgalmán. Ennek köszönhető, hogy az 1995-ös 2 millió, és az 1996-ban – a rossz gabonatermés idején – mért 1,5 millió után tavaly már mintegy 3 millió tonna árut helyeztek el ezeken a helyeken. Másfelől, míg 1992-ben az élelmiszer-gazdaságban csak 4,5 milliárd forint értékben bocsátottak ki közraktárjegyet, addig tavaly már több mint 40 milliárd forintért.
A közraktározás nyújtotta előnyökkel elsősorban a kereskedők élnek. Az ügyfelek felét, az érték alapján pedig a forgalom 60 százalékát a velük való foglalkozás teszi ki. A termeltetők a partnerek harmadát, érték alapján pedig a forgalom 20 százalékát képviselik. Fokozatosan bővül az elhelyezhető áruk köre is (lásd külön írásunkat). A hármak közül a Concordia repertoárja a leggazdagabb: a gabonaféléktől a fa fűrészáruig, a széntől a borig számos cikket letehetnek ott az ügyfelek, s a paletta a tervek szerint további termékkörökkel bővül majd.
Az Egyesült Államokban, ahol a közraktározást összekapcsolták az állami intervencióval, továbbra is nagy szerepe van e formának. Nem úgy Nyugat-Európában, ahol – a magyarországinál fejlettebb információs szolgálat és biztonságosabb üzletfelek okán – a közraktározás piaci szerepe csökkenőben van. Arrafelé a bankok már nem kérnek értékpapírt a hitelezéshez, elfogadják a közönséges raktározási bizonylatokat is. A közép- és kelet-európai régióban viszont a kockázat miatt erre legalább egy évtizedig még biztosan várni kell.