Az európai lízingipar teljesítménye – a harminc ország nemzeti szövetségeit összefogó, s közvetve másfélezer céget képviselő Leaseurope kimutatásai szerint – 1996-ban először lépte át a “bűvös” 100 milliárd ecu-s határt, s az előzetes adatok alapján a bővülés tavaly is folytatódott (lásd a grafikont). A sikerek fölött érzett örömtől a föderáció tavaly ősszel Budapesten tartott közgyűlésén Norbert Walter, a Deutsche Bank vezető tanácsadója “fosztotta meg” az érintetteket, körvonalazván azokat a kihívásokat, amelyek az ezredforduló környékén várnak a lízingszakmára.
Mindenekelőtt nem árt emlékeztetni, hogy jóllehet az utóbbi három évet tekintve az újonnan megkötött lízingüzletek imponálóan magas, jó egyharmados növekedést produkáltak, az 1991 és 1997 közötti időszakot vizsgálva csupán egytizedes bővülés adódik. A magyarázat az évtized közepén a kontinensen végigvonuló recessziós hullámban keresendő, amely számos lízingtársaság csődjét okozta.
A mennyiségi növekedés számai mellett azonban a minőség kérdése legalább olyan fontos; a több üzlet nem feltétlenül jobb üzlet, s nem mindig jár együtt magasabb jövedelmezőséggel, nagyobb marzsokkal, erősebb profitképességgel.
A lízingszektorra is érvényes alapvető közgazdasági összefüggésekből következően, a piac mennyiségi bővülésével a jövedelmezőség ugyebár csökken. Másfelől, a marzsok a termékek életciklusának elején magasak, ám idővel a fejlődéssel összhangban mérséklődnek. Ennek mértéke a piac dinamikájától függ; nálunk például előfordult, hogy egyetlen esztendő alatt több mint 50 százalékos zuhanás következett be e téren.
Az üzletek jövedelmezőségének, profitképességének fenntartására három fő lehetőség kínálkozik: az egyszerű mennyiségi bővítés; a költségek különféle úton-módon történő csökkentése; s végül a nagyobb hozzáadott érték elérése.
Ami az első lehetőséget illeti, az üzletek mennyiségi növelése beleütközik a konkurencia hasonló törekvésébe, nem beszélve arról, hogy egységnyi jövedelmezőségcsökkenés kivédéséhez nem elég egységnyivel növelni a mennyiséget. A verseny mindenesetre a következő években minden bizonnyal fokozódni fog, amit csak felerősít a piac mind nagyobb integrálódása, valamint az egységes valuta, az euró bevezetése. Norbert Walter szerint a helyzetet az is súlyosbítja, hogy az Egyesült Államok gazdasági és politikai erőfölénye a jövőben tovább nő Európával szemben. Ennek keretében egyebek mellett a lízingfinanszírozásban érdekelt amerikai cégek is erősödő versenyt diktálnak majd az öreg kontinens piacán.
A fenti körülmények ismeretében nyilvánvalóan egyre nehezebb lesz a csökkenő marzsokat növekvő mennyiségekkel kompenzálni, s a szakma szempontjából korántsem megnyugtató, hogy a többség még mindig ezzel az iránnyal próbálkozik. Lényegesen több lehetőség rejlik ugyanakkor a költséghatékonyság emelésében, professzionális kezelésében. Ez elsősorban azoknál a társaságoknál lehetséges, amelyek kellő tőkeerővel rendelkeznek, s ezért képesek a fejlett információs technológiák alkalmazására, a hatékonyságuk és a szolgáltatásaik minőségének jelentős növelésére – szerves összefüggésben a költségek visszafogásával. Ennek fényében bízvást megjósolható, hogy a globális koncentrációs tendenciák már a közeli jövőben elérik majd az európai – s benne a magyar – lízingipart is.
A költséghatékonyság javítása mellett, hosszú távon, főleg a hozzáadott érték növelésének középpontba állítása jelenthet hatékony választ a piac jelenlegi kihívásaira. Mivel pedig a mai helyzet elsősorban a gyártó cégekhez kötődő lízingtársaságoknak kínál versenyelőnyöket, ezek – illetve más nem banki hátterű lízingcégek – a jövőben a banki társaságok erős versenytársaivá válhatnak. A Leaseurope az elmúlt év októberében Budapesten tartotta XXV. éves rendes közgyűlését. A helyszín kiválasztásával – amely egyúttal a magyar lobbyszervezet munkájának elismeréseként is felfogható – a föderáció kifejezte elkötelezettségét a régió és Nyugat-Európa lízingipara közt már ma is meglévő üzleti kapcsolatok fejlesztése iránt. A tanácskozáson természetszerűleg a közös pénz bevezetésének témaköre is napirendre került. A szakma reményei szerint az euró, illetve a monetáris unió megteremtésével egy olyan zóna jön létre, amelye gazdasági és pénzügyi stabilitás jellemez majd. Az egységes valuta a várakozások szerint hatalmas megtakarításokat eredményezhet az üzleti életben, mivel megszünteti azokat a rizikókat és veszteségeket, amelyeket a cégeknek ma még le kell nyelniük a valutaárfolyam-procedúrák miatt. A szakemberek bíznak abban is, hogy a pénzügyi unió nyomán csökkennek majd a kamatlábak. Ez ösztönzőleg hathat a beruházásokra, s így közvetve a lízingfinanszírozás szerepe is erősödhet a kontinensen.
Az Európa-vonat itt robog az orrunk előtt, s jó esély van rá, hogy ezúttal sikerül is rá felkapaszkodni. Ez azonban körültekintő felkészülést, s hosszú távú gondolkodásmódot igényel a gazdaságpolitika irányítóitól és a gazdaság, s benne a lízingpiac szereplőitől is. Más kérdés, hogy – amint azt a teendőkről beszélgetve az egyik hazai lízingtársaság vezérigazgatója kissé kesernyésen megjegyezte – a hosszú távú tervezés nálunk egyelőre tizenhárom hónappal egyenlő; jó esetben ennyi ideig lehet számolni változatlan hatósági előírásokkal. A szakma mindenesetre bízik benne, hogy az integrációs közelítéssel, illetve a megindult gazdasági növekedéssel – amely az invesztíciókat, s így a lízinget is “magával ragadhatja” – ezt a horizontot is sikerül majd kitágítani.