Nem befolyásolhatja a versenyegyenlőséget a gyógykezelésre szoruló bankok helyrehozatala; már csak azért sem, mert “a betegek” kúrálása távolról sem a tulajdonosok és a menedzsment megsegítését jelentené – fejtette ki a Figyelőnek a koncepció lényegét Fekete-Győr András, az OBA helyettes ügyvezető igazgatója. Minél korábban jelzi a felügyelet a problémákat, annál nagyobb esélye van annak – feltéve, amennyiben a tulajdonosok képtelenek megnyugtatóan rendezni a bank helyzetét -, hogy az Alap tőkepótlással, kölcsönnel segítse a törvényes működés helyreállításában.
Meglehet, a megelőzés – mint a betétbiztosítás egyik fontos eleme – itthon jogszabályban deklarált, ám az elmúlt fél évtizedben a honi gyakorlat nem tért el a többi országban megszokottól. A betétbiztosítók – ahogyan néhány európai országban, de még a tengerentúlon is – eleinte csupán kifizető kasszaként funkcionáltak. Csak évek múltán kezdtek jobban odafigyelni a prevencióra, miután rájöttek, hogy a legdrágább dolog éppen a kifizetés. Egy bankbezárás következményeit ugyanis mindenekelőtt a betétbiztosítási alapnak, illetve azon keresztül az egész bankszektornak kell viselnie. Persze mindig akadnak kivételek, mint például az Iparbankház esete, amikor a csendes kivezetéssel el lehetett kerülni a betétesi pánikot.
Jelentős különbségek vannak azonban az egyes országok közt a védett összeghatár tekintetében. Míg nálunk ennek mértéke csupán 1 millió forint, addig az uniós tagállamokban például ugyanezt a limitet átmenetileg 15 ezer, majd véglegesen 20 ezer ecu-ben (mintegy 5 millió forintban) határozták meg. A különbség látványos lefaragásához még néhány lépés hátra van. A biztosított összeghatár kitágításának érdekében mindenesetre itthon már tavaly megindult a mozgolódás, amelyhez adalékként szolgált az OBA 1996-os közvélemény-kutatása. A szinte minden megtakarító csoportra kiterjedő reprezentatív felmérés Fekete-Győr András elmondása szerint egyértelműen arra utalt, hogy a megkérdezettek az 1 milliós érték 2 millióra növelése mellett törnének lándzsát. Kérdés persze, vajon mekkora lehet az emelés mértéke. Amennyiben ugyanis a limitet túl magasan húzzák meg, akkor a bankok elbízhatják magukat, mondván: ha nagyméretűek, úgysem bukhatnak meg, ha meg kicsik, úgyis kisegítik őket – s a menedzsment felelőtlenné válhat. A betétesek oldaláról hasonló könnyelműség fenyeget: gyakorlatilag teljesen eltorzulhat bennük a kockázati tényezők reális megítélése.
Mivel tavaly a pénzügyi kormányzat nem támogatta a biztosított forintok mértékének megduplázását, idén az ügyben érintettek újra próbálkoznak a változtatás jogszabályba foglalásával. Ennek kapcsán májust követően – amikor egyebek mellett a bankok zöme már túlesett éves rendes közgyűlésén – az OBA teljes körű felmérést tervez. A nyári adatgyűjtés keretében a hazai bankszektor minden szereplője a legfrissebb adatok alapján tájékoztatást ad betétállománya összetételéről.
Az emelés okán joggal merülhet fel a bankoknál a kérdés, vajon mekkora többletterhet jelent ez nekik. Fekete-Győr András szerint e változás nem érintené alapjaiban a szektor eddigi díjfizetési rendszerét, amely 1,9 ezreléket jelent az alacsonyabb, 1,6 ezreléket pedig az 1 millió forintnál magasabb átlagos betétállományú bankok számára. Egyrészt azon hitelintézeteknél, ahol a tipikus összeg maximum 100-200 ezer forintra tehető, teljesen mindegy, hogy az egyes betéteket 1 vagy 2 millió forintig biztosítják. Másrészt viszont azok a betétesek, akik egy banknál egyszerre több millió forintot helyeznek el, amúgy is a szektor kiemelten komoly tőkeháttérű szereplőihez viszik a pénzüket.
Az OBA feltöltöttsége jelenleg 14 milliárd forint, ami a bankszektor szereplőinél elhelyezett összes betét 0,5 százalékát teszi ki, s év végére – ha addig valami nagyobb “kifizetés” nem jön közbe – elérheti a 20 milliárdot. A nemzetközi gyakorlatban az ilyen jellegű alapok általában a teljes betétállomány maximum 1,0-1,5 százalékát halmozzák fel.
A hatékony betétbiztosítás, benne a megelőző szerep gyakorlásához persze hozzátartozik a felügyelettel való állandó, szoros együttműködés is. Legfőképpen azért – s erre jó példa az itthoni gyakorlat -, mert míg az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet (ÁPTF) szankciókat hozhat, az intézkedések nyomán fellépő pénzszükséglet kielégítésekor csak az OBA rúghat labdába. Addig viszont, amíg az új magyar törvények – még ha a közép- és kelet-európai régióban kétségtelenül a legjobban harmonizálnak is az uniós normákkal – eltérő jogi véleményeket, s ezáltal többesélyes intézkedéseket eredményezhetnek, nem véletlen, hogy az ÁPTF a kelleténél többször alkalmazza a kivárásos politikát.